Ökölvívás: megvan a helyszíne a Wilder–Fury csörtének

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.09.28. 10:07
A Los Angeles-i Staples Center ad otthont decemberben Deontay Wilder nehézsúlyú ökölvívó-világbajnok címmérkőzésének a brit Tyson Fury ellen.

A felek múlt héten állapodtak meg abban, hogy december 1-jén rendezik a 12 menetesre tervezett összecsapást. Csütörtökön éjszaka az is eldőlt, hogy Los Angeles lesz a meccs helyszíne.

A 32 esztendős amerikai Wilder, a Boksz Világtanács (WBC) övének birtokosa, eddigi mind a 40 mérkőzését megnyerte, 39-et kiütéssel. A WBC-nél 2015 óta világbajnok, és titulusát eddig hét alkalommal védte meg.

A 30 éves brit kihívó szintén veretlen még, mind a 27 meccsét megnyerte a profik között, s 2015 novemberében Volodimir Klicsko legyőzésével a Boksz Világszövetség (WBA), a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF), a Boksz Világszervezet (WBO) és a Nemzetközi Bokszszervezet (IBO) világbajnoka lett. Azt követően viszont egészen idén júniusig nem bokszolt, hosszú ideig ugyanis mentális problémákkal küzdött. Saját bevallása szerint mániás depresszióban szenvedett, ezért alkoholt és kábítószert használt, de hangsúlyozta, hogy teljesítményfokozót sosem szedett, igaz, egy 2015 februári mintájában nandrolon nyomaira bukkantak. Fury visszatérése óta júniusban és augusztusban is ringbe lépett, s mind a kétszer győzött.

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Akilov Pilip arany-, Hámori Luca ezüstérmet nyert Csehországban

Ökölvívás
2025.06.14. 22:06

Visszavonult a kétszeres ökölvívó olimpiai bajnok Vaszil Lomacsenko

Ökölvívás
2025.06.06. 09:10

Hámori Luca nagyon sok izmot felszedett

Ökölvívás
2025.06.04. 11:22

A Provident is a MÖSZ partnerei között

Ökölvívás
2025.06.03. 13:44

A ringben is minden jó, ha a vége jó

Népsport
2025.06.02. 17:47

A World Boxing kötelező nemi vizsgálatot vezet be

Ökölvívás
2025.05.30. 20:07

Amikor Ali tényleg a legnagyobb lett

Népsport
2025.05.28. 08:24

Profi ökölvívás: 46 évesen visszatér Manny Pacquiao

Ökölvívás
2025.05.21. 20:30
Ezek is érdekelhetik