Boksz: nagy csavar az ügyben – visszatérhet Tyson Fury

Vágólapra másolva!
2017.12.13. 11:16
Jó hír érkezett a korábbi nehézsúlyú bajnok Tyson Fury rajongói számára.

Mint ismert, az ökölvívónak hétfőn lett volna jelenése az UKAD (Egyesült Királyság Antidopping-szövetség) előtt, hogy megpróbáljon valami épkézláb magyarázatot előadni a 2015 év elejére datálódó pozitív doppingtesztjéről.

A már két éve inaktív bokszoló azonban nem jelent meg a bizottság előtt, amely a keddi napon állt elő hivatalos közleményével, amelyben azt állították, hogy Fury beleegyezett egy kétesztendős eltiltásba.

A csavar a dologban pedig az, hogy az eltiltás visszamenőleges hatályú, magyarán Fury az inaktivitása alatt (tudtán kívül) már le is töltötte a büntetését, így szabad a pálya neki, és innentől akkor bokszol, amikor akar, illetőleg amikor majd ráfér a derekára a mez.

Tyson kuzinjának, Hughie Furynak az esete még érdekesebb: az UKAD szerint most őt is felmentették, ami annak fényében furcsa, hogy az ő mintája is akkorra datálódik, mint unokatestvéréé, viszont 2016-ban két meccse is volt, idén szeptemberben pedig világbajnoki címért bokszolt Joseph Parker ellen.

Fury egyébként hozta a tőle megszokott formát, közösségi oldalán már üzent is Anthony Joshuának: „Merre vagy, fiú? Eljövök érted.”

www.profiboksz.hu

 

Legfrissebb hírek

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

Profi ökölvívás: Tyson Fury ismét visszatér

Ökölvívás
2026.01.04. 17:17

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Nem lesz több meccse, visszavonult Terence Crawford

Ökölvívás
2025.12.17. 14:47
Ezek is érdekelhetik