Ökölvívás: azonnali hatállyal felfüggesztették az AIBA elnökét

MTI MTIMTI MTI
2017.10.10. 17:59
null
Vu Csing-kuo valamit nem jól csinált (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Ökölvívó-szövetség (AIBA) fegyelmi bizottsága felfüggesztette tisztségéből Vu Csing-kuo elnököt.

A keddi bejelentés szerint a szankcióról a testület egyhangúlag döntött, és mivel jogorvoslati lehetőség nincs, az azonnali hatállyal életbe is lépett.

Az AIBA-ban júliusban belháború alakult ki, ezért a végrehajtó bizottság szavazást kezdeményezett Vu leváltásáért, és létrehozott egy ideiglenes vezetőtestületet az elnök ellenében.

A szövetséget 2006 óta vezető tajvani Vu már évek óta a támadások kereszttüzében áll, jelenleg azzal vádolják, hogy csődközeli helyzetbe vezette a szervezetet, az ellenfeleit el akarta távolítani a végrehajtó bizottságból, jóváhagyás nélkül hozott fontos, anyagi jellegű döntéseket, miközben félrevezette a médiát és a nemzeti szövetségeket az AIBA pénzügyeiről, illetve korábban megakadályozta, hogy bizalmatlansági szavazásra kerüljön sor ellene.

Az elmozdítását célzó törekvéseket jogellenesnek nyilvánította, és megígérte, hogy folytatja harcát az AIBA irányításának megtartásáért.

A fegyelmi bizottság szerint a szervezet adóssága jelenleg több mint 15 millió dollár (4 milliárd forint).

A 70 éves sportvezető továbbra is tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) igazgatótanácsának.

Az elnöki feladatokat ideiglenesen az európai tagszövetséget vezető AIBA-alelnök, az olasz Franco Falcinelli veszi át, november 11–13-án pedig rendkívüli kongresszusra kerül sor Dubaiban.

 

Legfrissebb hírek

Tizenegy év után jön a Pacquiao–Mayweather visszavágó

Ökölvívás
2026.02.24. 12:30

Hanyadjára már? Floyd Mayweather hivatalosan is visszatér

Ökölvívás
2026.02.21. 10:38

Manny Pacquiao áprilisban Las Vegasban bokszol újra

Ökölvívás
2026.02.18. 10:28

Hetvenedszer lesz Debrecen vendége a bokszvilág

Ökölvívás
2026.02.17. 15:53

Tyson–Mayweather profi bokszmeccs lesz Kongóban

Ökölvívás
2026.02.17. 14:46

Hámori Luca párizsi legyőzője indulna a következő olimpián is

Ökölvívás
2026.02.05. 13:47

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
2026.02.04. 11:14

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58
Ezek is érdekelhetik