Boksz: „Fury győzelme a sportág szegénységi bizonyítványa…”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.12.05. 11:22
Ulli Wegner, a német bokszsport egyik legendája szerint Vladimir Klicsko a múlt szombati, düsseldorfi veresége alkalmával egyetlen alkalommal sem volt abban a helyzetben, hogy a harcot Tyson Fury ellen a maga javára alakíthassa, az angol bokszoló győzelme pedig „a boksz szegénységi bizonyítványa”.

„Fury ezzel a cirkuszával teljesen összezavarta Klitcskót – mondta Wegner. – Időnként mindkét kezét a háta mögé tette, úgy bosszantotta az ukránt, mégsem talált tisztán Klicsko. Abszolút érthetetlen.”

A berlini Sauerland bokszistálló égisze alatt tevékenykedő Wegner szerint a múlt szombati világbajnoki mérkőzés óriási visszalépést jelent. A 73 éves szakember érthetetlennek találta a címvédő ukrán passzivitását is.

„Ez egyszerűen szörnyű volt, nemcsak Klicsko számára jelentett hatalmas blamázst, hanem a nehézsúly és az egész bokszsport számára is. És a legrosszabb az, hogy Fury egy ilyen teljesítmény után kapott négy övet! Ez a mérkőzés az egész bokszot leminősíti, az ökölvívás szegénységi bizonyítványa…”

„Fury igazán nem olyan ember, aki kivételes lenne – különösen nem, ha az ő harci eszközeire tekintünk. Fury a ringbe úgy lépett fel, mint egy komikus, és úgy is bokszolt, Klicsko pedig úgy álldogált, mint aki csak a pénzügyeit akarja elintézni. Semmit sem kockáztatott. Egyáltalán semmit. Mindenesetre én még soha az életben ilyen rossz világbajnoki címmeccset nem éltem át.”

Forrás: www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Népsport: Sugar Ray Leonardnak az élete volt a bunyó

Népsport
19 órája

Dubois kétszer is felállt Wardley ellen, véres küzdelemben lett nehézsúlyú világbajnok – videó

Ökölvívás
2026.05.10. 11:40

A World Boxing semlegesként engedélyezi az oroszok és fehéroroszok versenyzését

Ökölvívás
2026.04.29. 10:36

Novemberben csaphat össze a ringben Fury és Joshua

Ökölvívás
2026.04.28. 16:07

Kuhta Vladiszlava világkupadöntős!

Ökölvívás
2026.04.25. 23:03

Kuhta Vladiszlava már biztosan érmes a brazíliai vk-versenyen

Ökölvívás
2026.04.24. 20:24

Tyson Fury győzelemmel tért vissza

Ökölvívás
2026.04.12. 09:25

Itt van velünk! – N. Pál József publicisztikája

Ökölvívás
2026.03.25. 06:46
Ezek is érdekelhetik