Profi boksz: walesi pehelysúlyú vette el az orosz vb-övét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.31. 10:06
A walesi Lee Selby több mint két éven át tartó uralkodást követően letaszította trónjáról az IBF pehelysúlyú profi ökölvívó világbajnokát, Jevgenyij Gradovicsot.

A 28 éves orosz bunyós szombaton este Londonban húzott kesztyűt, ellenfele pedig a korábbi brit és nemzetközösségi, valamint Európa-bajnok Selby volt. A találkozón a jobban mozgó és pontosabb kihívó szinte állva hagyta a világbajnokot, akinek gondjait tetézte, hogy megsérült a jobb szeme, amelynek következtében a 8. menet elején le is állították az összecsapást, és jöhetett a pontozás. A technikai döntés végül Selbynek kedvezett, aki 79:73, 80:72, 79:73 arányú pontozással elhódította a világbajnoki címet.

A mérkőzés utolsó másodperceit 28:15-től nézheti meg

Sikerrel védte meg első ízben tavaly december végén begyűjtött WBC könnyűsúlyú világbajnoki címét Jorge Linares, miután a szombat esti londoni gálán legyőzte Kevin Mitchellt. A találkozó ötödik menetéig úgy tűnt, el tudja kerülni a kritikus szituációkat a venezuelai címvédő, azonban az említett etapban Mitchell betalált, Linares pedig a padlón találta magát. A számolást követően a világbajnok relatíve gyorsan visszajött a meccsbe, Mitchell pedig előbb megsérült az arcán, majd a 10. felvonásban Linares le is ütötte szó szerint több sebből vérző, és brutálisan feldagadt szemöldökű brit riválisát, akit a vezetőbíró ki is számolt.

A jelenet 39.10-től látható a videón.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Manny Pacquiao több mérkőzést is tervez 2026-ban

Ökölvívás
2025.12.16. 12:53

Kovács István a Széchenyi-díj a Közügyekért egyik idei kitüntetettje

Ökölvívás
2025.12.14. 18:00

Frank Sinatra: énekes, színész és bokszrajongó

Népsport
2025.12.12. 13:24

A következő tanévtől az ökölvívás is szerepel a Diákolimpia programjában

Ökölvívás
2025.12.11. 11:47

Kábítószer-birtoklás miatt körözi a rendőrség a korábbi, világbajnoki érmes magyar bunyóst

Ökölvívás
2025.12.05. 16:00

Elárverezik George Foreman garázsban felejtett 1968-as olimpiai aranyérmét

Ökölvívás
2025.12.05. 15:52
Ezek is érdekelhetik