Ökölvívás: profinak állt a vb-ezüstérmes Szellő Imre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.19. 21:07
Bár szakportálok már megszellőztették, most vált hivatalossá: az amatőrként világbajnoki ezüst-, Európa-bajnoki bronzérmes és olimpiai ötödik helyezett Szellő Imre a profik táborát erősíti tovább a Rácz Félix fémjelezte Ferobox Event csapatában. Bedák Zsolt, Kovács Attila és Kelemen Balázs után tehát újabb nemzetközi klasszis erősíti az istállót.

„Arról beszéltük, hogy feszítettebb tempóval, egy jól felépített menedzseléssel rövid időn belül, egy, másfél év alatt eljuthatok egy nemzetközi bajnoki címhez, és onnan meglátjuk merre tovább – véli a cirkálósúlyú Szellő Imre, aki az elmúlt négy évben Olaszországban a félprofik táborát erősítette. – Ez azért is reális, mert nemcsak amatőr múlt van mögöttem, Olaszországban szereztem annyi tapasztalatot, hogy már tudom, milyenek a hosszabb menetek. Nem kell mindent a legelejéről kezdenem."Szellő Imre, aki az elmúlt négy évben Olaszországban a félprofik táborát erősítette. – Ez azért is reális, mert nemcsak amatőr múlt van mögöttem, Olaszországban szereztem annyi tapasztalatot, hogy már tudom, milyenek a hosszabb menetek. Nem kell mindent a legelejéről kezdenem."

„Iminél eleve nem tervezünk négymenetes meccseket, ahogy az megszokott lenne az elején – fogalmazott a Ferobox társtulajdonosa, Bertók Róbert. – Az első lépcsőfokot rögtön átugorjuk, és hat menettel kezdünk, majd kicsivel később nyolcra emeljük a »tétet«. A célunk az, hogy lehetőség szerint olyan ellenfeleket hozzunk, akik szakmai kihívást jelentenek számára. Ez fogja segíteni a minél gyorsabb előre jutást."

Néhány napon belül megtudjuk, mikor kerül sor Szellő debütálása a profik világában.

Legfrissebb hírek

Letartóztatták a hétvégén Jake Paul ellen vereséget szenvedő korábbi bokszvilágbajnokot

Ökölvívás
2025.07.04. 21:41

Boksz: Fury harmadszor is összecsap Uszikkal

Ökölvívás
2025.07.03. 12:55

Gyász: elhunyt a román ökölvívás első profi világbajnoka

Ökölvívás
2025.07.02. 07:52

Megindult a szócsata Terence Crawford és Canelo Álvarez között

Ökölvívás
2025.06.21. 14:09

Amikor Ali tényleg a legnagyobb lett

Népsport
2025.05.28. 08:24

Profi ökölvívás: 46 évesen visszatér Manny Pacquiao

Ökölvívás
2025.05.21. 20:30

Tommy Fury lesz a sztár az TV2 Play első bokszközvetítésében

Ökölvívás
2025.05.09. 14:48

Visszatér a ringbe Manny Pacquiao – sajtóhír

Ökölvívás
2025.05.09. 09:21
Ezek is érdekelhetik