Profi ökölvívás: két vereség után ismét győzött Pacquiao

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.24. 06:52
null
Pacman munkában, a szenvedő fél Ríos (Fotó: Action Images)
Újra győzött Manny Pacquiao: a két éve nyeretlen Fülöp-szigeteki bokszoló vasárnap hajnalban Makaóban tért vissza a ringbe, és egyhangú pontozással legyőzte Brandon Ríost.

 

Manny Pacquiao (55–5–2, 38 K. O.–T. K. O.) a legutóbbi két meccsén egyaránt kikapott. Juan Manuel Márquez tavaly brutálisan kiütötte, előtte pedig Timothy Bradleytől pontozással szenvedett vereséget. A korábban súlycsoportoktól és szervezetektől függetlenül a világ legjobbjának tartott Fülöp-szigeteki bunyós – nyolc súlycsoportban világbajnok volt – három hónapot szánt a mexikói származású amerikai Brandon Ríos (31–1–2, 23) elleni közvetlen felkészülésre, és sikerült megszereznie a váltósúly WBO nemzetközi bajnoki övét.

A mérkőzés első néhány percében érezhető volt, Pacquiao óvatos és nem szeretné, hogy a legutóbbi mérkőzésen lejátszódott események megismétlődjenek. Folyamatos mozgásra építkezve, gyors jobb-bal kombinációkkal terelgette a kissé álmosan kezdő Ríost.

Ahogy múltak a menetek, egyre jobban kirajzolódott a két öklöző közötti tudásbeli különbség és inkább Pacman akarata érvényesült. Ríos az esetek többségében kettős fedezékben kereste az ide-oda szökkenő ellenfelet, miközben Manny gyors kombinációkkal amortizálta le amerikai ellenfele arcát. A bekapott ütések hatására a 6. menetben Ríos bal szemöldöke felszakadt, de a szakszerű ápolásnak köszönhetően ez nem okozott problémát a mérkőzés második felére.

A kései menetekre egyre inkább növekedett Pacquiao előnye és a ritmusváltásra képtelen Ríos csak futhatott az eredmény után. Ugyan voltak értékelhető találatok az amerikai oldalról is, de a Fülöp-szigeteki bunyós győzelme nem forgott veszélyben, így a 12 menet letelte után 120:108 , 119:109, 118:110 arányban nyert.

Froch szorult helyzetből állt talpra Groves ellen
Froch szorult helyzetből állt talpra Groves ellen

Nagyközépsúlyban megvédte a WBA és az IBF világbajnoki címét Carl Froch, aki honfitársát George Grovest múlta felül vitatható körülmények között Manchesterben, miután a 9. menetben egy sorozásnál a mérkőzésvezető T. K. O.-val leléptette a kihívót. Groves pályafutása első vereségét szenvedte el, pedig az összecsapás korábbi szakaszában nem játszott alárendelt szerepet, az első menetben padlót is fogott a világbajnok.

Groves nem kis meglepetésre már a nyitó menetben talpra ugrasztotta a helyi publikumot, miután egy kemény jobbossal padlóra küldte a világbajnokot, Froch a váratlan leütés után csak nehezen talált magára, a szenzáció pedig a levegőben lógott, miután a remek kezdésen fellelkesülő Groves élete talán legjobb teljesítményével rukkolt ki.

A látványos ütésváltásokkal tarkított ütközetben a kihívó bal szeme megsérült, Froch pedig ismét bizonyította, hogy ugyan a védekezése finoman szólva is hagy maga után kívánnivalót, a szíve és a vélhetően betonból készült álla ki tudja húzni a bajból. Az ide-oda hullámzó összecsapás második felére Groves fáradni kezdett, azonban a kétségbeesetten támadó Froch ezt csak részben tudta kihasználni, közben viszont a vezetőbíró több alkalommal is figyelmeztette a szabálytalankodó címvédőt.

A váratlan és vitatható befejezés a 9. menetben következett be, miután Froch a köteleknél megsorozta Grovest, akit a közbeugró Howard John Foster mérkőzésvezető – sokak, így a helyszínen hangosan tiltakozó nézők szerint is korán – számolás nélkül, azonnal leléptetett technikai K. O.-val. Froch ezzel a győzelemmel a címvédés mellett 32. profi sikerét is ünnepelhette, míg a találkozóig makulátlan mérleggel rendelkező Groves 20. mérkőzésén először kapott ki.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik