Ökölvívás: Erdei jó formában várja jövő szombati meccsét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.03.21. 18:21
Jó formában érzi magát Erdei Zsolt, korábbi félnehézsúlyú ökölvívó világbajnok, aki jövő szombaton az orosz Gyenyisz Gracsov ellen lép ringbe Monte-Carlóban.

A 38 éves veretlen magyar bokszoló február eleje óta Hamburgban edz Fritz Sdunekkel, az elmúlt két hónapban mindössze egy hetet töltött Magyarországon.

„Tényleg csak ketten vagyunk, Fritz és én. Amikor még az Universumnál bokszoltam, akkor töltöttünk legutóbb ennyi időt együtt – nyilatkozta a Heti Válasz Online-nak Erdei. – A felkészülés mostani fázisában naponta kettőt edzem, van három sparring partnerem is, akikkel kesztyűzhetek. Az előzetes elvárások szerint haladok, nyugodt szívvel mondhatom, jó formában vagyok."

A jövő szombati Erdei-Gracsov összecsapás előtt kedden nemzetközi sajtótájékoztatón mutatkoznak be a bokszolók, szerdán nyilvános edzés lesz, pénteken pedig a hivatalos mérlegeléssel zárulnak a felvezető programok.

A magyar öklöző profiként eddig 33 mérkőzést vívott, s valamennyit megnyerte, 18-at kiütéssel vagy technikai KO-val. Legutóbb 2011 júniusában lépett szorítóba, akkor a hatodik menetben kiütötte Byron Mitchellt. 1982-es születésű orosz riválisa a hivatásosok táborában 14-szer bokszolt eddig, s egy-egy döntetlen és vereség mellett 12 meccsén győzött, nyolc alkalommal KO-val.

A monte-carlói négyes tornán a másik „elődöntőben" a dominikai Edwin Rodríguez találkozik a hozzá hasonlóan veretlen argentin Ezequiel Osvaldo Madernával. A két győztes július 13-án küzd meg egymással, az egymillió dolláros díjon pedig 60-40 százalékos arányban osztoznak.

Legfrissebb hírek

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Manny Pacquiao több mérkőzést is tervez 2026-ban

Ökölvívás
2025.12.16. 12:53

Kovács István a Széchenyi-díj a Közügyekért egyik idei kitüntetettje

Ökölvívás
2025.12.14. 18:00

Frank Sinatra: énekes, színész és bokszrajongó

Népsport
2025.12.12. 13:24
Ezek is érdekelhetik