Bendzsi király és udvartartartása: Bacskai-arany a Bocskain

Vágólapra másolva!
2011.02.12. 18:17
null
Bacskai Balázs (balra) megállíthatatlannak bizonyult a Bocskain (Fotó: Imago, archív)
Egy arany-, két ezüst- és öt bronzéremmel zárta a Bocskai-emlékversenyt a magyar válogatott. Az első helyet az Európa-bajnok Bacskai Balázs szállította, aki a 69 kilósok között őszinte meccsen verte meg az orosz Pjotr Hamukovot.

Akárcsak tavaly Andrej Zamkovoj, az idén kísérleti alanynak elhozott Pjotr Hamukov sem tudta elvinni Debrecenből a Bocskai-emlékverseny aranyérmét a 69 kilósok mezőnyében. Mert a másik sarokban megint ott tornyosult Bacskai Balázs, aki tavaly január óta továbbra is csak egy tétmeccset veszített el, egy kisebb jelentőségű cseh tornán, óriási csalást követően. Most nagyjából börtönt ért volna az a csalás, amivel Hamukovot ki lehetett volna hozni ezen a mérkőzésen...

„Bendzsi" az első menetben végigverte a ringen az oroszt (hogy miért csak 2:0 állt az eredményjelzőn, azt a ring mellett ülő öt pontozón kívül senki sem tudta megmondani a csarnokban), a másodikban két nagyszerű percet megint összehozott, erre hat perc után 2:2-re álltak. Azaz a második menetben egy perc hullámvölgy két pontba került, két perc remeklésért meg nulla járt. Felfoghatatlan.

Még jó, hogy volt még három perc, amelyet 4:1-re nyert a bíróknál Bendzsi. Csak, persze. De hát egy ideje az egyik legendás hazai bokszedzőtől tudjuk, hogy „a bíróknak nincs hazájuk, a bírók bírók...". Most is ennek szellemében dolgoztak, örüljünk, hogy legalább a végeredmény azt mutatta, amit kellett. A Bocskai-emlékversenyt 69 kilóban Bacskai Balázs nyerte meg!

Ahogyan Bacskai döntőjében, úgy a másik két magyar bunyós fináléjában is érvényesült a papírforma – sajnos. Ha úgy tetszik, bejött Kovács László szövetségi kapitány jóslata, és a magyar csapat egy arannyal és két ezüsttel zárta a szombati döntőket. Bár az is igaz, hogy sem az orosz David Ajrapetjannal jobbára hátramenetben bunyózó Lakatos István, sem pedig az angol Luke Campbell-lel meglepően jót küzdő Nagy Krisztián teljesítményét nem érheti bírálat.

Ajrapetjannal még a vb-ezüstérmes Bedák Pálnak is meggyűlt a baja annak idején (Lakatos most 7:1-re kapott ki tőle), míg az 56 kilósok küzdelmét megnyerő Luke Campbell 2008-ban Európa-bajnok volt az azóta megszűnt 54 kilós kategóriában. Nagy vele bokszolt őszinte meccset, két felvonás után még csak 3:4 volt az állás, a harmadikban ugyan ellépett Campbell (5:8), ettől még Nagy produkciója reményt keltő lehet a korábban lyukasnak tűnő kategóriában.

55. BOCSKAI ISTVÁN-EMLÉKVERSENY, DEBRECEN

49 kg. Döntő: Ajrapetjan–Lakatos István p. gy. (7:1). Végeredmény: 1. David Ajrapetjan (orosz), 2. Lakatos István (magyar), 3. Dara (marokkói) és Veítia (kubai). 52 kg. D: Alojan–Riscan p. gy. (8:1). V: 1. Misa Alojan (orosz), 2. Riscan (moldovai), 3. R. Ramírez (kubai) és Beccu (francia). 56 kg. D: L. Campbell–Nagy Krisztián p. gy. (8:5). V: 1. Luke Campbell (angol), 2. Nagy Krisztián (magyar), 3. Adreiana (román) és Harutjunjan (örmény). 60 kg. D: Szelimov–Toledo p. gy. (4:1). V: 1. Albert Szelimov (orosz), 2. Toledo (kubai), 3. Varga Miklós (magyar) és Török János (magyar). 64 kg. D: Richarno–Saunders p. gy. (6:6, segédpontokkal 14:13). V: Colin Richarno (mauritiusi), 2. Saunders (angol), 3. Vassiliev (finn) és Iglesias (kubai). 69 kg. D: Bacskai Balázs–Hamukov p. gy. (6:3). V: 1. Bacskai Balázs (magyar), 2. Hamukov (orosz), 3. Sadig (azeri) és Heybatulla (azeri). 75 kg. D: Correa–Csebotarjev mérkőzés nélkül. V: Emilio Correa Bayeux (kubai), 2. Csebotarjev (orosz), 3. Harcsa Zoltán (magyar) és Bauderlique (francia). 81 kg. D: Ny. Ivanov–Katajisto p. gy. (6:2). V: 1. Nyikita Ivanov (orosz), 2. Katajisto (finn), 3. La Cruz (kubai) és Hrabovecky (szlovák). 91 kg. D: Mammadov–Olas p. gy. (3:2). V: Teymur Mammadov (azeri), 2. Olas (lengyel), 3. Deél Szabolcs (magyar) és Price (angol). +91 kg. D: Savón–Nistor feladás a 2. m-ben. V: 1. Erislandy Savón Cotilla (kubai), 2. Nistor (román), 3. Kuzmin (orosz) és Bouquet Bence (magyar)

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Akilov Pilip arany-, Hámori Luca ezüstérmet nyert Csehországban

Ökölvívás
2025.06.14. 22:06

Visszavonult a kétszeres ökölvívó olimpiai bajnok Vaszil Lomacsenko

Ökölvívás
2025.06.06. 09:10

Hámori Luca nagyon sok izmot felszedett

Ökölvívás
2025.06.04. 11:22

A Provident is a MÖSZ partnerei között

Ökölvívás
2025.06.03. 13:44

A ringben is minden jó, ha a vége jó

Népsport
2025.06.02. 17:47

A World Boxing kötelező nemi vizsgálatot vezet be

Ökölvívás
2025.05.30. 20:07

Amikor Ali tényleg a legnagyobb lett

Népsport
2025.05.28. 08:24

Az olimpiai ötödik magyar bokszolót újra műteni kell, lemarad a világbajnokságról

Ökölvívás
2025.05.19. 11:23
Ezek is érdekelhetik