Sturm 14 hónapos kihagyás után lép ringbe

Vágólapra másolva!
2010.09.04. 12:52
null
Felix Sturm 14 hónap után visszatér (Fotó: Action Images)
Felix Sturm Bokszvilágszövetségnél (WBA) betöltött középsúlyú szuperbajnoki címére hajt szombat este Kölnben a Dominikai Köztársaságban született, de New Yorkban élő Giovanni Lorenzo. Sturm már nem az Universum bokszolója, noha a címmérkőzésre Fritz Sdunek készítette fel (!!) – a Sturm Box-Promotion sportolójaként küzd.

A bosnyák származású német Felix Sturmnak (33–2–1, 14 K. O.–T. K. O.) ez lesz az első mérkőzése, amikor nem korábbi klubja, az Universum színeiben lép a ringbe. Kihívója, a 29 éves Giovanni Lorenzo (29–2–0, 21) alaposan felbosszantotta a leverkuseni születésű Sturmot, amikor kijelentette: a Mönchengladbach futballcsapatának 6–3-as győzelme a Bayer Leverkusen ellen jó jel, azt sugallja neki, hogy ő lesz a világbajnok! Mi több, alig hat menetet ad a szuperbajnoknak: „Ennyi idő alatt kinyírom!"

Lorenzo korábban tavaly próbálkozhatott címmérkőzésen, de Sebastian Sylvester pontozással legyőzte a Nemzetközi Bokszszövetség (IBF) középsúlyú vb-címéért. Egy évvel ezt követően, két felhozó meccsel a háta mögött ismét kísérletezhet. Ahogy elmondta, nem szeretné a pontozókra hagyni a döntést, mert szerinte a Sylvester elleni összecsapását elcsalták. Azt is megemlítette, hogy Sturmot az Universum „eldugta" a világ szeme elől, és nem ér annyit, mint azt világbajnoki uralkodása mutatja.

Sturm így reagált a Sport Bild hasábjain: „Aki le akar győzni, annak meg kell engem ölnie!" – mondta, aztán hozzátette, ezt nem elsősorban fizikailag kell értelmezni, hanem mentálisan. Aztán inkább arra fektette a hangsúlyt, hogy bemutatkozó csapatát megismerjék: „Fantasztikus együttes áll mellettem, megígérhetem, hogy megkerülhetetlen lesz a német profi bokszban." Egyébként Sturm menedzsere, Roland Bebak kardoskodott amellett, hogy Sturm új csapata Kölnben mutatkozzon be. Ám a bokszolót leginkább az nyugtathatja meg, hogy a szorítósarkában Fritz Sdunek adja a tanácsokat.

A szuperbajnok korábban szintén összecsapott Sylvesterrel, 2008-ban a WBA vb-övéért, s ugyancsak pontozással nyert. Sturm már 2007 áprilisa óta ül megszakítás nélkül a szervezet trónján, akkor Javier Castillejót győzte le – első meccsükön viszont kikapott tőle. Legutóbb tavaly júliusban Khoren Gevort is megverte címvédő meccsen. Mondhatni akkor kezdődött a kálváriája az Universumnál, és a csetepaté eredményeképpen Sturm a saját lábára állt. A német egyébként nem K. O.-király, és 31 éves kora ellenére mintha túl lenne a zeniten. Amikor universumos volt, középsúlyban nem eresztették össze a vetélytárs istálló, a Sauerland csillagával, Arthur Abrahammal.

Amatőrként viszont a 2000-es Eb-n bokszolt Balzsay Károllyal, pontozással le is győzte a magyart, akárcsak 2006-ban már profiként Maselino Masoét a WBA vb-címéért, utóbbit viszont 2009 áprilisában Karesz is felülmúlta a Bokszvilágszervezet (WBO) nagyközépsúlyú vb-övéért.

Sturm 14 hónapos kihagyás után tér vissza a kötelek közé. Győzelme esetén több vasat is a tűzben tartana: Amerika felé is kacsingat, de Sylvesternek is adna visszavágót. Ez utóbbinak lenne nagyobb valószínűsége, mivel a német közönséget érdekelné ez a párosítás. De előbb comeback a kölni Lanxess Arenában, Sturm számítása szerint 15 ezer néző előtt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik