Johnson vs. Jeffries - évszázados legenda

Száz évvel ezelőtt, 1910. július 4-én, az Egyesült Államok nemzeti ünnepén Renóban rendezték a profi boksz történetének egyik leghíresebb nehézsúlyú összecsapását, az „Évszázad csatáját" az első színes bőrű bajnok, Jack Johnson és és a „Nagy fehér reménység", Jim Jeffries között. Johnson, a „Fekete gyémánt" győzött a 15. menetben, de ne vágjunk a dolgok elé.

Tény, hogy Johnsont szakírók nemzedékei tartják minden idők legjobb nehézsúlyú bunyósának. Az 1972-ben elhunyt, csak Bokszpápaként emlegetett Nat Fleischer szerint is ő volt a legjobb – a szakíró a nagyok közül Ali első korszakát még láthatta, Tysont viszont egyáltalán nem. Azt mondják, Johnson olyan volt, mint Ali – csak éppen egy múlt század eleji kiadásban. Arany fogait villogtatva piros sportkocsin száguldozott, és autóversenyre hívta ki kora legjobbját, Barney Oldfieldet. Volt bolhacirkusza (!), s állítólag ő honosította meg Amerikában a svájcisapkát. Zűrös magánéletében többször nősült fehér asszonyokkal, s vált el tőlük, sőt szexuális vétségért – „egy fehér nő erkölcstelen célú elragadása" – egy évre el is ítélték, de a büntetés elől külföldre menekült. (Igaz, később az Egyesült Államokba visszatérve leülte a kiszabott penzumot.)

Johnson hét nevezetes mérkőzésének sorában a Jeffries elleni volt a hatodik. 1908. december 26-án lett világbajnok, Tommy Burns ellen győzött, letaszítva a kanadait a trónról, és kilenc címvédést követően 1915. április 5-ig volt világbajnok, amikor is Jess Willard a 26. (!) menetben megfosztotta az övétől. A színes bőrű Johnsonra valamennyi számba vehető fehér bokszoló fente a fogát – már csak azért is, mert a fehéreket bosszantotta, hogy színes bőrű sportoló bitorolja a vb-címet.

Johnson korábban legendás meccset vívott a nála 25 kilóval könnyebb, középsúlyú Stanley Ketchel ellen, aki meglepte, leütötte a bajnokot, ám Johnson aztán felállt és a 12. menetben elintézte Ketchelt. (A korabeli mendemonda szerint a két fél megegyezett egymással, hogy hatalmas meccspénzért újra megmérkőzik majd, de Johnson annyira felháborodott Ketchel tettén, hogy megszegte a megállapodást.)

Ezután sikerült a ringbe visszacsalogatni a hat évvel korábban veretlenül nyugdíjba vonuló Jeffriest. A világhírű író, Jack London a New York Herald hasábjain így írt: „Csak egy lehetőségünk van: Jim Jeffriesnek elő kell jönnie a farmjáról és lehervasztani a mosolyt Johnson arcáról. Jeff, rajtad a sor!" Utóbbi mondata állítólag szállóige lett, a fehér remények jelmondata – amelyet szinte csak maga a megszólított nem ismert. Amikor egy újságíró 1909-ben a farmján meglátogatta, Jeffries bevallotta, nem is tud az őt követelő felhajtásról. Végül engedett a csábításnak. Harmincnégy évesen megélhetési gondjai nem voltak, nem hiányzott neki a meccs, cirka 140 kilót nyomott. De mítosza élt még, a nép nem felejtette el, hogy öt évig volt világbajnok, és addig-addig fűzték, mígnem maga is elhitte, hogy rajta a sor, ő lehet a fehér Amerika megmentője. Titokban elkezdett edzeni.

Johnson örült a lehetőségnek, mert nem volt, aki kiálljon ellene. Tex Rickard menedzser 100 ezer dolláros ajánlatot tett, a szerződés aláírásakor Johnson 25 ezret kapott, amiből új sportkocsit és barátnőjének lakást vett New Yorkban, Jeffriesnek pedig – őt 75 ezer dollárért szerződtették –  táviratban gratulált, hogy ki mer ellene állni. Noha Johnson jobb erőben volt, a fogadások a vágyakat tükrözték, 10:6 arányban a kinézetre a régi erőállapotát idéző Jeffries állt jobban. Távírón keresztül Amerika nagyvárosainak sportcsarnokaiban rengeteg ember várta a mérkőzésről szóló híreket. Hatalmas rendőri készültség volt hivatott megakadályozni a fehérek és a feketék közötti esetleges összecsapásokat. A legenda szerint a renói helyszín bejáratánál a nézőktől elvették a fegyvereket és a késeket, de állítólag így is rálőttek Johnsonra, ám a fegyverest meglökték, így a golyó célt tévesztett.

Az összecsapás előtt Jeffries elutasította Johnson baráti jobbját. A mérkőzés nem hozott meglepetést, Johnson technikásabb volt, az eredetileg kazánkovács Jeffries pedig elhíresült pörölyszerű ütéseit hozta, de a fekete kizárta. A 7. menettől eltekintve az egykori bajnok nagy verést kapott, a 15. felvonásban többször is padlóra került, mígnem szorítósarka bedobta a törülközőt.

Jack London ezt írta az egyoldalú küzdelemről: „Jeff, rajtad volt a sor. El kellett fogadnod a kihívást.. Senki sem tehet szemrehányást neked. Nem sikerült, de ez nem rajtad múlt: te mindent megtettél, amit tudtál. Ennél többet nem kívánhattunk..."

„A büszkeségem nagyobb volt a józan eszemnél" – kommentálta a történteket a vesztes, igaz, néhány nappal később kudarcát azzal magyarázta, hogy egy héttel a meccs előtt az edzőtáborban megmérgezték... 

A mérkőzésen Johnson 145 ezer, míg Jeffries 192 ezerdollárt keresett összesen.