Ökölvívás,olimpiai selejtező: Darmos József is búcsúzott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.04.10. 01:57
Darmos József kikapott a 91 kg-osok negyeddöntőjében, és kiesett az athéni olimpiai kvalifikációs ökölvívótornán.
A Vasas nehézsúlyúja szép balhoroggal vezette fel a román Petrisor Gananau elleni mérkőzését, az első menet azonban kiegyenlített küzdelmet hozott, az ütések ritkán találtak mindkét oldalon, így 3-3-as eredménynél mentek a szünetre a felek. A második két perc elején a román öklöző meglepte ellenfelét és 7-4-re elment, a szakasz hajrájában azonban Darmos kerekedett felül, néhány keményebb jobb horga után Gananau úgy tűnt megrogyott, a félidőben azonban 7-6-ra így is vezetett.A hátrány elhanyagolható volt és a jó hajrá után a még jobb folytatásra számított mindenki, ám a magyar nem érezte a ritmust a harmadik periódusban, rendszeresen ütőtávon belülről próbálkozott, rendszerint csak egyet, egyet ütött, ráadásul a menet második felében belelépett néhány komoly Gananau-pofonba, s egy ízben számoltak is rá. A zárószakaszban Darmos aztán ment előre kitartóan, ám továbbra is nagyon ritkán talált és felesleges birkózásokba is belebonyolódott, így 17-12-re kikapott.Szerdán még egy magyar, Kurtucz Csaba (plusz 91 kg) lép ringbe az izraeli Juszef Abed Elgani ellen.Korábban Bedák Pál (48) győzött, és bejutott az elődöntőbe, míg Mihály János (57) kikapott.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik