Válogatott: Ez a kilenc pont jó alap a folytatásra - Egervári

Vágólapra másolva!
2010.10.12. 20:06
Egervári Sándor természetesen nagyon örült a magyar válogatott Finnország elleni, 2–1-es győzelmének, a szövetségi kapitány a helsinki mérkőzés után elsősorban játékosai küzdőszellemét emelte ki nyilatkozatában.

„Nem az a fontos, hogy én végig hittem-e a győzelemben, hanem az, hogy a játékosok hittek benne, és fogcsikorgatva ugyan, de kiharcoltuk a három pontot. Köszönet jár Gellei Imrének és Csábi Józsefnek, amiért feltérképezték az ellenfelet, így az első félidőben nem nagyon történt meglepetés a pályán, taktikailag a második játékrészben történtek az izgalmas dolgok. A szünetben jól sikerült belenyúlnunk a találkozóba, és az, hogy az utolsó percig győzelemre játszottunk, meghozta az eredményét” – nyilatkozta Egervári Sándor a mérkőzést közvetítő Sport TV-nek a lefújás után.

„A szünetben stabilizálni szerettük volna a középpályát, azért állítottuk be Koman Vladimirt, hogy Roman Eremenkót semlegesítsük a pálya közepén. Ezt Voli nagyon jól megoldotta, és a második félidőben meghatározója volt csapatunknak. Nagyon kellemes volt látni, hogy az utolsó percekben is lüktető játék zajlott, oda-vissza futó támadásokkal, és természetesen hatalmas öröm, hogy nyertünk.”

„Ez a kilenc pont jó alap a folytatásra. Hetet terveztünk, de titkon bíztunk benne, hogy kilenc szerezhető az utóbbi három mérkőzésen. Ebben az évben még van egy felkészülési meccsünk, a közösség formálódik, egyre nagyobb a tisztelet, így remélem, hogy jó úton járunk” – mondta Egervári Sándor.

Legfrissebb hírek

Estevao és Casemiro betalált, győzött Londonban a brazil válogatott

Minden más foci
Tegnap, 19:16

NB III: Kusnyír 21 hónap után visszatért; négy gólt kapott a Ferencváros második csapata

Labdarúgó NB II
Tegnap, 16:22

Labdarúgás: visszavágott az észteknek az U17-es válogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 10:43

Nem kaphatunk ki az írektől; Isten éltesse a 90 éves legendákat, Kertész Alice-t és Pézsa Tibort

E-újság
2025.11.14. 23:53

82.7 – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.11.14. 23:44

A hollandok hajszálra a vb-től a lengyelek elleni döntetlen után

Foci vb 2026
2025.11.14. 22:55

Vitális Milán: Azt kérte a kapitány, hogy stabilizáljam a középpályát

Magyar válogatott
2025.11.14. 10:04

Bolla és Styles is pályán az örmények ellen – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
2025.11.13. 16:40
Ezek is érdekelhetik