Népsport: tényleg Németh Jamesz volt a Jani
A Jamesz becenév 18 évesen ragadt rá – mesélte –, amikor 1924-ben egy bécsi túrán a félpályáról dobott gólt. Az összefüggés a gól és az elnevezés között nem tiszta, háttér lehet az „Én vagyok a Jamesz…” címen elhíresült pokoli rossz vicc (nem idézem…), esetleg a kissé gúnyos, de mindenképpen elismerő fordulat: „Ő volt a Jani...”.
Ő volt, kétségtelen. Nem véletlenül szólította ki a Csaszi vizéből a kétszeres olimpiai bajnok úszó, Halmay Zoltán (1904, St. Louis) csak azért, hogy mindössze ennyit mondjon: „Fiam, csináld szorgalmasan, belőled egy jó játékos lesz”.
Az lett, csak éppen a később legendás csapatát építő Komjádi Béla sokáig nem vette tudomásul. A bolognai Eb (1927) előtt egy meccsen sem játszatta. „Az utolsó napon türelmemet vesztve kifakadtam: »Komjádi úr, engem pedig ne hitegessen, én többet magához nem megyek semmivel.« »Jó, ha nem akarsz, ne gyere. Mehetsz a fenébe!« – kiáltotta, s ezzel befejeződött a bolognai kiküldetésem” – írta visszaemlékezésében, amelyből még idézünk később is.
Szerinte azért sem szavazott rá a kapitány, mert a válogatott összes játékosa érettségizett, ő pedig három polgárijával gyári műszerészként egy középszerű csapatban játszott. Az amszterdami olimpia (1928) előtt keretben is ott volt, de megint nem tette be a felkészülési meccseken Komjádi. A játékokon a csapat hosszabbításban kikapott a németektől (2:5), második lett, ami arculcsapása volt a kétszeres Európa-bajnok (1926, 1927) társaságnak.
Az esztendő végén a Karácsonyi Kupán Jamesz remekelt, nyolc gólt lőtt az MTK-t legyőző UTE-ban (16:9) Komjádi kedvencéről, Homonnai Mártonról. Komjádi: „»Mondd meg nekem, hogy miért nem vagy nyáron ilyen formában?« – kérdezte. »Ugyan, Komjádi úr, hagyjuk ezt. Mert, ha nyáron jól játszom, nem veszik figyelembe, mert csúnya újpesti fiú vagyok.« »Légy jó fiú, és járjál le megint a válogatott edzésekre« – mondta békülékeny hangon Komjádi. »Jól van, le fogok járni, mert szükségem van az erős edzésekre, de nem hiszek önnek és ön se számítson rám!«
Ezzel együtt ott volt a Prágába és Berlinbe utazó csapatban. A vonaton nem hagyta, hogy beavassák (lehúzzák) a többiek, ahogy az kijár egy újoncnak, mondván, már nem kezdő, emiatt megfagyott körülötte a levegő. Aztán Prágában (10:5) hét, Berlinben (8:2) öt gólt dobott, pedig a prágai meccs előtt Komjádi ügyeskedett. Az osztrák Wackler volt a bíró, aki szerint: „A mérkőzés előtt odajött hozzám Komjádi és azt mondta: Szerepeltetek egy új játékost, akit már évek óta protezsálnak, de nem akarom többé játszatni.” A produkció láttán kénytelen volt, ráadásul Berlinben lőtte – elmondása szerint – élete gólját: „Ivády dobott előre egy hosszú, ívelt labdát. A leadás egy kissé rövidre sikerült. S azt a hátamra feküdve lábbal a kapura lőttem. A labda a felső kapufán csattan, onnan visszapattanva a kezemre érkezett. Megállítás nélkül, a levegőből az ellenkező felső sarokra lőttem. A német kapus még a másik sarokban feltartott kezekkel homorított, amikor a lövésem már a hálóban ült.”
Ezzel megnyerte a többieket, kivéve Halassy Olivért, aki – hiába volt klubtársa Újpesten – ahol tudott belekötött. Pedig Amszterdam előtt együtt sírtak, hogy Jamesz nem utazhatott. De nem hagyta magát, keményen helyre tette Halassyt. Ezzel örökre összevesztek. Ide tartozik, hogy sohasem szidta, elismerte klasszisát, de miatta lépett ki később (1940) UTE-ből, miután Halassy ezt mondta neki: „Legjobb, ha nem zavarogsz többé közöttünk.”
De még nem tartunk ott. Jött az első Klebelsberg-kupa, ahol a győztes csapat visszavágott Amszterdamért, 7:1-re győzte le Németországot. Jamesz öt gólt lőtt, a legemlékezetesebb: „Keserű I szerezte meg a labdát, Homonnainak adta, ő Németh felé továbbította, és a jószeműek csak annyit láthattak, hogy az újpesti csatár jobb lába egy pillanatra kiemelkedett a vízből és már a német csapat hálójában ragadt az ötödik magyar gól.”
A torna után tisztáztak minden félreértést Komjádival. „»Fiam, légy jó fiú, és ígérem, hogy mindent jóvá teszek« – fejezte be Komjádi a beszélgetésünket. Ezt az ígéretét be is tartotta.”
A Los Angeles-i olimpia (1932) előtt Komjádi már nagyon beteg volt. A vérnyomása állandóan 200 fölött járt, fejfájások kínozták, de az edzéseken nem ismert tréfát. Még a Bremen tengerjárón is két edzést vezényelt naponta – a hajó 11 méteres medencéjében. Minden perc számít – mondta, hiszen már az első meccsen Németország volt az ellenfél. A kezdés előtt felolvasták Homonnay Tivadar szövetségi elnök táviratát, amelyben azt írta, hogy „a magyar egyetemes sport áll vagy bukik veletek”. Ettől mindenki még feszültebb lett, ám aztán: Magyarország–Németország 6:2. Jamesz négy gólt lőtt, Otto Nussbaum, a német kapitány így nyilatkozott: „A mérkőzést elvesztettük, mert nem bírtuk megtörni a magyar védelmet és nem bírtuk lefogni Némethet.” „Piti” Kiss István masszőr pedig: „Te, Jamesz, a csavargólod olyan volt, hogy azt hittem, szétmegy a német kapu.” Az amerikaiak is nagyon készültek ellenünk, hiába (7:0), így a magyar vízilabda-válogatott megszerezte első olimpiai aranyát.
Az olimpia utáni esztendő (1933) tragédiája volt Komjádi Béla halála, nem túlzás, hogy az atyját veszítette el a magyar póló. Beleznay László lépett a helyére, vele Berlinben (1936) megvédte olimpiai bajnoki címét a csapat. A németek ellen őrjöngő lelátó előtt lett 2:2. Németh Jameszé volt a második magyar gól: „Remek ejtett labdát küld Klingenburg fölött a kapura. A labda pontosan a vonalon esik le, ha Klingenburg látná, még kitudná ütni, meg tudná fogni, de nem látja, csak kétségbeesetten csapkod. Ezalatt a labda szép lassan besétál a kapuba. 2:1.” Nagy dolog a gól, mert „általában ezen a mérkőzésen a fő taktika a németek részéről Jamesz lefogása”.
Még ott volt 1938-ban az Európa-bajnok csapatban, amikor olimpiai bajnok társa (1932), Ivády Sándor volt a kapitány, aztán miközben még játszott a Fradiban, edző lett, majd szövetségi kapitány. Határozott volt. Amikor 1942 júliusában Magdeburgba indult a válogatott, így tüzelte a fiúkat: „Semmiféle kifogást sem fogadok el. Nektek még hólében is tudnotok kell pólózni.” Szavai célt értek, a csapat 10:1-re győzött.
Volt tartása. Amikor 1944. márciusában az FTC évzáró vacsoráján a szövetség elnöke megkérdezte tőle: „Igaz-e, hogy holnap egy zsidó sírjánál fogsz beszélni?” „Nem – felelte Jamesz –, én nem egy zsidó sírjánál, hanem Komjádi Béla sírjánál beszélek.” Elmondta beszédét az évente hagyományos megemlékezésen, ki is zárták a szövetség vezérkarából.
A londoni olimpián (1948) is ő volt a kapitány, az ezüstérem kudarc volt, de ő tudta is miért: „Akkor fog csak igazán jól játszani a magyar csapat, ha a játékosok többet úsznak, amikor az álló hátvéd is úszik, mozog, éppen úgy, mint a jégkorongmérkőzéseken.”
Nem volt a rendszer kegyeltje a háború után. Amikor 1953-ban, a Népstadion felavatását követően az olimpiai bajnokok minden sporteseményre érvényes szabad belépőt kaptak, ő nem. A titkárnő indoka: „Sebes Gusztáv alelnök elvtárs nem engedélyezte az ön részére a szabadjegy kiadását, mert ön az olimpiai bajnokságot Horthy Miklósnak szerezte”. Replikázott („Ahogy Athénben Hajós Alfréd Ferenc Józsefnek!”), de ezek után nem csodálható, hogy a forradalom után elhagyta az országot, Spanyolországban edzősködött.
Láthatta, hogy az 1986-os madridi vb-n a magyar pólóválogatott kilencedikként (!) zárt, a kispadon egykori játékosával Gyarmati Dezsővel. Neki ez értelmezhetetlen eredmény volt.
Madridban hunyt el 1988-ban, kívánságára itthon temették el.
| NÉVJEGY |
 NÉMETH (JAMESZ) JÁNOS |
Új uszoda épül a Népligeti Akadémián
