Kiskutya bukkant rá az ellopott Rimet-kupára

„Ismét nyílt a verseny a labdarúgó-világbajnokság kupájáért! Eddig ugyanis az okozott nem csekély nehézséget, hogy a vetélkedő trófeája eltűnt. Egy alvilági betörőbanda, illetve egylabdarúgó-megszállott, illetve csínytevő diákok (a feltételezések bő választéka a kupa előkerítésével megbízott világhírű Scotland Yardtól származik) orozták el a Rimet-kupát, az érte jogosan harcoló labdarúgók elől” – írta 1966 márciusában enyhén szenzációhajhász stílusban a korabeli Népsport.

A történetben amúgy labdarúgók nem szerepelnek, először ott bukkan fel a nevük, amikor július 30-án Bobby Moore átveszi II. Erzsébet királynőtől a világ talán legértékesebb sporttrófeáját.

A főhős azonban ekkor még nem Bobby Moore, Bobby Charlton, Geoff Hurst, Nobby Stiles és a többi, azóta az angol futballpanteonba költöző hazai sztár, hanem Pickles. „Egy körültekintő, jó szimatú, a tapasztalt Scotland Yard-felügyelőket megszégyenítő éleslátású, foglalkozására nézve egy uszályhajós londoni kisházának őrzője, nemesi pedigrét nélkülöző korcskutya.” A Népsport tulajdonképpen korrekt jellemzést adott a házi kedvencről, leszámítva, hogy Picklest nem volt elegáns korcsnak (nyilván egy imperialista kutyusnak 1966-ban illett korcsnak is lennie) nevezni, hiszen nagyon is jó külsejű, hosszú szőrű skótjuhász-keverék volt, de kicsire nem adunk.

A lényeg: a Jules Rimet-kupa négy hónappal a vb-rajt előtt Sir Stanley Rous FIFA-elnök különengedélyével megérkezett Londonba. A Westminsterben az elegáns Stampex bélyegkiállításon (hol máshol?) kiállították, hogy a nagyérdemű is lássa, miért harcol majd július 11. és 30. között a világ 16 legjobb futballnemzete, köztük a trófeára tanítómestersége dacára addig hiába ácsingózó angol. 

A háromezer fontos értéke ellenére 30 ezer angol fontra biztosított trófeát (és a körülötte kiállított, nagyjából hárommillió fontot érő bélyegritkaságokat…) éjjel-nappal őrizték, a beléptetőrendszer pedig szigorúbb volt a legtöbb kormányzati létesítményénél. Mindezek ellenére 1966. március 20-án, vasárnap, amikor a kiállítás zárva volt, néhány ügyes rabló bebizonyította, hogy semmi sem lehetetlen. A kupa szőrén-szálán eltűnt, ráadásul az elkövetők hozzá sem nyúltak a mellette kiállított, több millió fontot érő bélyegekhez, a céljuk egyedül a serleg volt.

A lopásra 1966. március 20-án, vasárnap reggel került sor, amikor a kiállítás zárva volt. A kiállítótermek csak a fő folyosókról voltak megközelíthetők. Reggel 9-kor az egyik őr ellenőrizte az ajtókat, majd két karbantartó érkezett, hogy kinyissák az épület bejárati ajtajait. Vasárnaponként a Central Hallban metodista istentiszteleteket és vasárnapi iskolát tartottak, ezért minden külső ajtó nyitva volt, a folyosók pedig szabadon járhatók voltak.

Az őrök 11 órakor ellenőrizték a kupát, majd az első emeleti két őr leült az irodában kávézni, miközben a földszinten mintegy 200 ember vett részt az istentiszteleten. Amikor 12.10 körül ismét ellenőrizték a kupát, a vitrint már feltörték, és a trófea eltűnt. Rövid keresés után kiderült, hogy a hátsó ajtókat felfeszítették. Az ajtókat belülről egy farúddal kellett volna rögzíteni, de a tartócsavarokat kívülről egyszerűen kiszerelték, így a rúd leesett, az ajtók pedig kinyithatóvá váltak. A tolvajok ezután felmentek az első emeletre, levették a vitrin lakatját, kivették a trófeát, majd ugyanazon az úton távoztak. A biztonsági őrök semmit nem láttak és nem hallottak.

Másnap, március 21-én Joe Mears, az FA elnöke névtelen telefonhívást kapott. A hívó azt mondta: „Holnap csomag érkezik a Chelsea FC stadionjába. Érdekelni fogja. Kövesse az utasításokat.”

A csomag valóban megérkezett a Stamford Bridge-be, majd Mears otthonába. A csomagban a kupa levehető felső részének bélése volt, valamint egy 15 000 fontos váltságdíj-követelés. Ha az FA fizetni akar, hirdetést kell feladni a London Evening News személyes rovatában: „Hajlandó üzletet kötni. Joe.” A rablók azzal fenyegetőztek, hogy beolvasztják a serleget, ha értesítik a rendőrséget, Mears mégis bejelentést tett.

A Jackson néven jelentkező levélíró a Battersea Parkban kívánta átadni a kupát. Az FA képviselője pénz helyett papírfecnikkel teli zsákot vitt magánál, ám a megjelölt helyszínen a rendőrség által elfogott fickónál sem volt semmi… Kiderült, hogy egy 47 éves dokkmunkásról van szó, Edward Betchley azt állította, hogy ő csupán a közvetítő, és nem tudja, hol van a kupa. Azt vallotta, hogy egy „The Pole” (Pózna) becenévre hallgató embertől 500 fontot kapott a szerepért.

A kupa egy héttel későbbi megtalálásának körülményeit drámai hűséggel repítette világgá az angol hírügynökség. A már említett Pickles London déli külvárosában, Beulah Hillen március 28-án indult rendes esti egészségügyi sétájára gazdája, a 26 éves David Corbett uszályhajós kíséretében. Corbett egy telefonfülkéhez tartott, hogy felhívja a testvérét, akinek várandós volt a felesége. Éppen kijöttek a házból, és mielőtt feltette volna a kutyára a pórázt, az a szemközti sövény alatt egy különös csomagra bukkant a babérbokor alatt. Egy doboz volt az. És benne a harminc centis, 30 000 fontra biztosított színarany Rimet-kupa! Picklest nem hozta lázba az eset, gazdája pedig hirtelen azt sem tudta, hogy mit csináljon örömében. Ezért aztán tisztes férjként bevitette a kupát a házba és megmutatta a feleségének, Jeannie asszonynak. Mit tesz egy praktikus nő? Utasította az uszályhajós férjet, hogy a kupát vigye be a rendőrségre, adja le, és el ne felejtse felvenni az érte járó díjat, az újságokban megszellőztetett 6100 fontot.

„Mivel abban az időben igencsak aktív volt az IRA, a kicsi, de nehéz tárgy pedig újságokba volt tekerve, és igen szorosan át volt kötve, az első gondolatom az volt, hogy egy bombára leltünk” – idézte fel később a pillanatot Corbett az angol sajtóban. „Többször felemeltem, majd leraktam, míg végül bátorságot gyűjtöttem, és lehámoztam az egyik feléről az újságlapokat, majd ezeket a szavakat fedeztem fel a tárgyon: Uruguay, Brazília” – tette hozzá. Egyből tudta, mire bukkant.

A pikírt Népsport egyenesen a nagy vonatrabláshoz hasonlította a szégyent, ami a Scotland Yardot érte, ugyanakkor arra is emlékeztetett, hogy egyszer már az állat mentette meg az angolok becsületét: az 1952-es olimpián, nyergében Harry Llewellynnel, egy Foxhunter nevű telivér szállította csapatban a díjugratás aranyérmét Nagy-Britanniának – ez volt a britek egyetlen győzelme Herlsinkiben.

Pickles rögtön országos sztár lett, számos televíziós show-ba kapott meghívást, továbbá a filmvásznon is feltűnt. Betchley két évet kapott bűnrészességért, „Pózna” és a valódi tolvajok sosem kerültek elő. De Betchley-be szorult dramaturgiai érzék, mert az ítélethirdetés előtt így kiálított fel a bíróságon: „Bármi is legyen a büntetésem, remélem, Anglia megnyeri a vébét”.

Ma már történelem: így történt. Az 1966. július 30-i vb-döntőben Anglia hosszabbításban, Geoff Hurst három góljával, 4:2-re legyőzte az NSZK-t. Pickles ekkor még otthon volt, ám a bajnokok díszebédjére már meghívást kapott egy londoni hotelba. Amikor az utcán lelkesedő ezrek követelésére a nemzet hősei kiléptek a szálloda erkélyére, Bobby Moore nemcsak a Jules Rimet-kupát emelte a magasba, hanem azt is, aki nélkül a trófea sosem kerülhetett volna a kezébe: Picklest.

És hogy mi lett a kupa sorsa? Miután négy évvel később Brazília harmadszor is megnyerte, örökre Dél-Amerikába költözött. (A Rimet-kupa helyett azóta a 18 karátos aranyból készült FIFA World Cup Trophy-t kapja a mindenkori győztes.) A Brazil Labdarúgó-szövetség székházában őrzött trófeát 1983-ban ellopták, és azóta sem került elő. Úgy látszik, a brazil rendőrök felveszik a versenyt a Scotland Yarddal, ám a brazil kutyák Pickles nyomába sem érnek.