Kettőből kettő – amikor még természetes volt, hogy a mieink kijutnak a futball-vb-re

Még csak annyit tudtunk, hogy az 1934-es olaszországi világbajnokságra Ausztrián és Bulgárián keresztül vezet az út, még odébb voltak a selejtezők, ám már merész álmokat kergettek futballköreinkben. Sternberg László, az Újpest és a válogatott Olaszországot és az Egyesült Államokat is megjáró jobbhátvédje az optimistánál is optimistább volt: „Ha csatáraink egy fokkal javulnak, megtanulnak a kapu előtt keményen és ésszel küzdeni, ha okosan és erősen készülünk, egy ici-pici szerencsénk lesz a sorsolásnál és a játékban, még az első helyre is rámehetünk.”

A bizakodás általános volt, miközben még nem dőlt el, lesz-e elég pénz a tornára. Ha kijutunk – tehetnénk hozzá –, ám a bukásra nem volt esély, hiszen a 4. csoportból két válogatott lépett tovább, nagy meglepetés lett volna, ha a bolgárok akár Ausztriát, akár bennünket megelőznek.

Bulgáriában kezdtünk, 1934. március 25-én Szófiában vívta válogatottunk története első világbajnoki selejtezőjét. Egy héttel a meccs előtt Dimitar Ivanov, a bolgár szövetség elnöke nem adott sok esélyt a játékosainak: „Számtalanszor láttam már a magyar futballistákat, mindig öröm és gyönyörűség volt számomra. Most végre Bulgária is meggyőződhet majd a magyar futball nagyságáról.”

„Csak nehogy kiénekeljék a sajtot a szánkból…” – kommentált a Nemzeti Sport, beszámolva arról is, hogy a meccs előtti napon tisztelgő látogatásra mentek a magyar követségre, ám Rudnyánszky követet nem találták meg, mert már elutazott húsvéti szabadságára. A szófiai magyar kolónia tagjaival viszont találkozhattak, tőlük azt a figyelmeztetést kapták, hogy meg kell jól nézni, nincsen-e az ételben hashajtó, elvégre a Balkánon meccselnek, ahol az ilyen „sporteszközök” szokásban vannak… Ennek nem volt nyoma, az viszont gondot okozott, hogy a pálya talaja pocsék volt.

A bolgárok feltűnően bizakodók voltak, a hátvéd Boriszlav Gabrovszki harsányan hirdette, hogy tankszerű centerünk, Toldi Géza rajta nem fog ki. „Engem úgysem tud megrúgni. Én tanár vagyok ezen a téren.” Nálunk a Hungária volt edzője, Révész Béla volt a legnyugodtabb: „Simán kell nyernünk. Elvégre ott még nem tartunk, hogy ilyen meccsek előtt is idegeskednünk kellene. Egy szófiai ismerősöm nagyon fogadkozott, hogy megvernek. Dühbe gurultam, adtam neki tizenötszörös pénzzel a bolgár győzelmet. Döntetlen esetén is ő nyer…”

A meccsre nem érdemes sok szót vesztegetni, 4:1-re nyertünk úgy, hogy „bágyadtan játszó csatársorunknak akár egy tucat gólra is alkalma nyílott volna”. Nádas Ödön szövetségi kapitány a szünetben (1:1) azt mondta, hogy „ilyen rosszul magyar válogatott még nem játszott”. A Nemzeti Sport szerint „a nemes toledói penge és az egyszerű meggyfafütykös párbajához hasonlított az ütközet, de (…) a mi acélpengénk egy kissé rozsdás volt”.

A budapesti magyar–bolgár előtt Bécsben játszott a csapat, 28 perc után 2:2 volt, a vége pedig vereség (2:5) Ausztriától, mert összeomlott a magyar halfsor a második félidőben. „A futballsportunk helyzete feletti kétségbeesést túlságos gyorsan váltotta fel az önbizalom magasra csapó lángja. A bécsi 5:2 eloltotta ezt” – így a Nemzeti Sport.

Ausztria Bécsben intézte el Bulgáriát (6:1), verekedéssel, sérülésekkel és pofonnal tarkított mérkőzés volt, a Tolditól nem félő Gabrovszki előbb térden rúgta Walter Nauscht, majd felpofozta Karl Sestát. Április 29-én két válogatottunk is pályára lépett. A „jobbak” Prágában Európa-kupa-mérkőzésen vitézkedtek (2:2), a második vonal itthon játszott visszavágót a bolgárokkal. Ismét 4:1 lett, de a csatársor rendkívül darabosan, elfogódottan játszott, a halfsor tartotta a csapatban a lelket, és Mándi Gyula vezérletével a védelem is megtette a magáét.

A vereség után Bulgária visszalépett (kapitányukat, Fogl II Károlyt különösen megviselte a két meccs, hiszen hazája válogatottja volt az ellenfél), így ott voltunk a vb-n – és estünk ki a negyeddöntőben (Ausztria 1:2).

Négy évvel később, 1938-ban mindössze egy meccs kellett a franciaországi vb-re való kvalifikációhoz – Görögország volt az ellenfél. A görögök Palesztinát kétszer legyőzve (3:1, 1:0) érkeztek el hozzánk az előselejtezőből. Nem voltak ismeretlenek, hiszen a klubcsapataink téli portyázásaik során rendre megfordultak Görögországban, nem volt vitás, hogy mi vagyunk a jobbak, ám a Nemzeti Sport figyelmeztetett: „A magyar csapatnak vigyáznia kell és nem szabad elbizakodnia, nehogy »törököt fogjon« a gyengének vélt görög csapatban.”

Érdekesség volt, hogy a görögök angol szövetségi kapitánnyal büszkélkedhettek. Walter John Baggett úgynevezett propagandaedző volt. Az angolok küldték, hogy népszerűsítse az angol futballt s az angol futballistákat. Hazája szövetségétől havonta 15 fontot kapott, a görögök csak a lakását fizették. A Nemzeti Sport azonnal felvetette, nálunk sem jönne rosszul hasonló megoldás – e mögött az állt, hogy a lap nem igazán volt elégedett a honi edzőkkel, de még inkább az angol futball akkori mérhetetlen tisztelete rejlett a háttérben.

Olvasva az edzésriportokat, kétségtelen, hogy Mr. Baggetté hatásosabb volt, mint nálunk a Dietz Károly kapitány mellett a szakmát képviselő Schaffer „Spécié”, ám ennek oka volt az is, hogy a görög futballisták zokszó nélkül végrehajtották az utasításokat, nálunk pedig az egy kör futást is lealkudták félre.

A Hungária úton úgy is összejött 14 ezer néző, hogy szakadt az eső – megadták a tiszteletet a vb-reményeknek. Az öltözőben Schaffer Alfréd azzal bocsátotta útnak a játékosokat, hogy: „Itt nem technikázni, hanem győzni kell!”

Végül egyikben sem volt hiba. Remekelt a csapat, 11:1-re győzött, a félidőben már 7:0 volt. A boldogság már a szünetben akkora volt, hogy Dietz kapitány folyton 8:0-ról beszélt, pedig a nyolcadik gólunkra még várnia kellett az 51. percig.

A magyar csapatban az újpesti Zsengellér Gyula  öt, a kispesti Nemes József három gól szerzett. Ők voltak a legjobbak. „Zsengellér kiemelkedett a támadósorból, pedig Titkos és Vincze is meglepően jól játszott a magyar ötösfogatban. Aranyat érő pörgetett labdáival hol Titkost, hol Nemest, hol többi társát lendítette előre. Öt gólja mindennél ékesebben dicséri, de csaknem valamennyi gól kidolgozásában benne volt. Játéka tele van szellemességgel, ötletekkel. Útban van ahhoz, hogy a legnagyobb magyar csatárok között emlegessék” – áradozott a Sporthírlap, Nemestől viszont nem volt elájulva a tudósító: „Nemesről ezt lehet mondani: igyekezett, volt is néhány jól sikerült mozzanata, különösen az egyik gólja volt szép. Vincze gólja előtt is szépen adta hátra a labdát, egészében véve azonban nem nagyon igazolta a kapitányt, ő volt a leglassúbb és a legkörülményesebben működő csatár. Sokat forgolódott, nem bírt megbirkózni a sárral. Mint modern, áttörő középcsatár került be a csapatba, nos, a jó, modern középcsatár néhány ismérvével adós maradt, nem volt elég erélyes, hagyta magát eltolni, a kitörésekről is el-elfeledkezett.” 

Előzmény, hogy a lap – ahogy a Nemzeti Sport is – szívesebben látta volna Szendrődi Lajost (Elektromos) a csapatban… Mindenesetre Nemesnek ez volt az egyetlen válogatottsága, de Szendrődi is csak kettőig jutott.

Az értékelés pedig: „Tizenegy gól, jó lövésekből, szép akciókból, szórakoztató délután volt. És ez elvégre már »világbajnoki« győzelem! Magyarország bekerült az év legnagyobb sporteseményének küzdelmébe, a franciaországi futball világbajnokság tizenhatos mezőnyébe.”

Ahol ezüstérmes lett (Olaszország: 2:4)

 EMLÉKEZTETŐ 

Bulgária–Magyarország 1:4 (1:1)
1934. március 25., Szófia
ASZ-23 Stadion, 15 ezer néző, vezette: Xifandu (román)
Gólok: Bajkusev (27.), ill. Sárosi I (29.), P. Szabó (61. – 11-esből), Toldi (88.), Markos (89.)
Magyarország–Bulgária 4:1 (1:0)
1934. április 29., Budapest
Hungária út, 10 ezer néző, vezette: Frankenstein (osztrák)
Gólok: P. Szabó (9., 58.), Solti (61., 73.), ill. Todorov (62.) 

Magyarország–Görögország 11:1 (7:0)
1938. március 25., Budapest
Hungária út, 14 ezer néző, vezette: Xifandu (román)
Gólok: Zsengellér (15., 23 – 11-esből, 25., 67., 85.), Titkos (18., 79.), Vincze (30.), Nemes (37., 41., 51.), illetve Lefterisz (90.)