Népsport: a török bárányok felfalták a magyar farkast

Az MLSZ abból indult ki, hogy az 1954-es év feladataira segítette a felkészülést, hogy legjobbjaink egyiptomi túrán vettek részt, 1956-ban ismét adódott lehetőség, nem mellékesen busásan megfizették a magyarok vendégjátékát. Más kérdés, hogy bár a Népsportból nem derül ki, Sebes Gusztáv önéletrajzi könyvéből igen, hogy az 1956-os törökországi túrával rengeteg gond volt. Kezdve azzal, hogy a szíriai és libanoni szerepléssel együtt nem hat, hanem legalább tíz mérkőzés várt a csapatra. Már a kezdeteknél akadt gond: február 2-án Hegyi Gyula, az OTSB elnöke közölte, a túra elmarad, majd másnap a külügyminisztériumból utasítás érkezett, hogy indulni kell, mert a török miniszterelnök a sportág szerelmese, mi több, a Bécsből induló repülőre a jegyeket is kifizette.

A valóságot Kő András Szemétből mentett dicsőségünk című könyvéből ismerhetjük meg: Buzánszky Jenő elmondása szerint a két megbeszélt mérkőzésért a törököknek előre ki kellett volna fizetniük a megállapodásban rögzített 70 ezer dollárt. (Ez óriási összeg volt abban az időben, igaz, válogatottunk hírneve miatt szinte minden pénzt megért.) Amint a török miniszterelnök garantálta, hogy mire kiér a csapat, meglesz a pénz a nagykövetségen, útnak eredt az együttes. Az Aranycsapat jobbhátvédje elmondta, nemcsak őt, a szintén dorogi Ilku Istvánt is Sebes szedte fel a Mercedesével, korábban már a csepeli Tóth II Józsefet és a Vörös Lobogó balhátvédjét, Lantos Mihályt is. Bécsben még a repülő is megvárta a mieinket, négy órát csúszott az indulás…

A Népsport is megírta, hogy az A-válogatott ifik elleni előkészületi mérkőzése előtt Kocsis Sándort nem válogatták be a keretbe, mert a jobbösszekötő súlyos fegyelmezetlenséget követett el, nem volt hajlandó részt venni a válogatott csapat előkészületeiben. Sebes ezért úgy döntött, Törökországban sem számít rá. A korábban eltiltott Grosics Gyula, Gellér Sándor és Fazekas Árpád sem utazhatott, Sebes a kapuba Faragó Lajost és Ilkut vitte ki. A szövetségi kapitányt nemcsak az ezen poszton tapasztalt hiány bosszantotta, hanem az is, hogy a Honvéd-futballistáknak hosszú túrájukról hazaérkezve a formájuk érdekében inkább edzésekre lett volna szükségük, mintsem újra túrára kelniük.

Lantos még itthon az ifik 5:0-s legyőzése után megjegyezte: „Nem szabad elbizakodottan játszanunk, mert különben mi is úgy járunk, mint a spanyolok, akik kikaptak Isztambulban. Idegen környezetben nem lesz könnyű dolgunk.” Pláne úgy, hogy a télies időjárás miatt a házigazdák kérték a február 5-re tervezett találkozó 19-re halasztását. Havazott, válogatottunk emiatt tornateremben edzett… Más kérdés, hogy Budapest néven (február 8.) 8:1-re legyőzte Izmir válogatottját úgy, hogy az első félidőben már hetet rúgott. Az NS kiemelte ezt a játékrészt, valamint, hogy a csapat legjobbja Lantos, Szojka, Puskás és Tóth II volt. Az ellenfél gólját Buzánszky szerezte, az izmiri lövés után róla pattant a labda a magyar kapuba… Az NS nem tagadta: „A mi érzésünk az volt, hogy egyik játékos sincs még igazán jó formában, s ez is közrejátszott abban, hogy a II. félidőre visszaestek.” A török lapok viszont felsőfokon dicsérték a magyarokat: „Könnyű játékban mutatták meg nagy tudásukat a magyarok (…) A világ első számú labdarúgó-varázslói elkápráztatták a közönséget (…) A magyarok elbájolták a nézőket (…) Néhány edzőmérkőzés után megmutatták a magyarok, hogy nem véletlenül a világ legjobbjai.”

Február 10-én Izmir megerősített válogatottja várt a magyarokra, akik Budapest-válogatott néven léptek pályára, s 11:0-ra győztek. Az NS örült a formajavulásnak: „A közönség gyakran tapssal jutalmazta az ötletes, szellemes megoldásokat, korszerű támadásokat”. Két nappal később (február 12.) Ankara legjobbjai következtek, „a rossz pálya alaposan lefékezte a mieink küzdőkedvét, óvatosan játszottak, s emiatt a mérkőzés elején teljesen kiegyenlített volt a küzdelem”, talán ezzel is magyarázható a 4:2-es végeredmény (góljainkat Machos, Puskás, Csordás és Bozsik szerezte), ebből is következik, hogy „csak időnként játszott kielégítően a magyar csapat (…) A mi labdarúgóink nem mozogtak eleget, kényelmeskedtek, s ez a felfogásuk rányomta bélyegét a játékra”.

A szaklap az addigi mérkőzések alapján nem rejtette véka alá a véleményét: „Egyöntetű a megállapítás, hogy a csapat még nincs megfelelő formában, az összmunka még sok kívánnivalót hagy maga után, s a játékosok egyéni teljesítménye sem kielégítő.” Február 15-én Isztambul válogatottját győzte le a Budapest név alatt futó nemzeti tizenegy, ugyancsak kétgólos siker született (3:1), „szünet után jelentős mértékben feljavult együttesünk játéka. Gyorsabb, pontosabb lett az összjáték, mozgásosabb, erőteljesebb a csatárjáték”. Mindhárom gólunkat Machos Ferenc lőtte, aki „időnként kiválóan játszott, kitűnő megoldásai voltak, bár olykor pihengetett”.

A sportlap törökországi beszámolójában említi, hogyan fogadták a házigazdák a szokatlan időjárást: „Allah küldte a havat, Allah gondoskodott az eltüntetéséről is.” Az viszont már a magyar futballisták érdeme volt, hogy végig telt ház előtt játszottak. A már-már túlcsorduló szeretet egyik megnyilvánulásaként hajókirándulást szerveztek a Boszporuszon. A hivatalos válogatott találkozót óriási érdeklődés előzte meg, Sebes úgy vélte: „Az együttes játékát felgyorsította a fiatalok lendülete. Így sem lesz könnyű feladat legyőzni a törököket, akik nemcsak rendkívül lelkesek, kemények, küzdőképesek, hanem elég kulturáltan is játszanak. A legkisebb elbizakodottság is bajt okozhat. Én biztosra veszem, hogy játékosaink a legnagyobb erőbedobással küzdenek majd, s kiharcolják a győzelmet.”

A szövetségi kapitánynak nem lett igaza, a 3:1-es vereséget követően az NS címlapon hozta: „A nagy lelkesedéssel küzdő török csapat megérdemelten győzött az erőtlenül játszó magyar együttes ellen.” Az NS elismerte: „Váratlan és kellemetlen vereség érte a magyar tizenegyet. El kell azonban ismernünk, hogy a törökök győzelme teljesen megérdemelt, annak ellenére, hogy ezen a találkozón bizony néhány súlyos játékvezetői tévedés is sújtotta a magyar csapatot és befolyásolta az eredményt.”

A vereséget Sebes így magyarázta: „Olyan kisiklás történt, amelynek kizárólag válogatott csapatunk sokéves, páratlanul eredményes szereplése adott jelentőséget.” A Tercoman így fogalmazott: „Magyarország gyászban. (…) A bárányok felfalták a farkast. (…) Ezt sem mi, sem a magyarok nem gondolták volna. Nagy előnyünk volt, hogy előzőleg négy mérkőzésen meg tudtuk figyelni a magyar együttest és így megszabadultunk kisebbségi érzésünktől.” A Hürriyet még tovább ment: „A magyarok játéka nem tetszett, de nem elégített ki bennünket már Ankarában és az isztanbuli első mérkőzésen sem.” Az NS felvetette, helyes volt-e februárban kitenni a magyar együttest február elején egy ilyen válogatott mérkőzésnek, ám Hidegkuti Nándor önkritikusan fogalmazott: „Hóban és sárban is ki kellett volna mennünk a szabadba edzeni. Azt hiszem, odahaza a kemény hidegben és hóban sem akadtak meg az előkészületek.”

Igaza volt…