Népsport: Rotter Emília és Szollás László csalódásbronza
| Emlékeztető |
 IV. TÉLI OLIMPIAI JÁTÉKOK |
Franciaország (1924, Chamonix), Svájc (1928, St. Moritz) és az Egyesült Államok (1932, Lake Placid) után Németország, pontosabban Garmisch-Partenkirchen a negyedik volt a téli olimpiai rendezők sorában, s a németekre jellemző alaposság jellemezte az előkészületeket. Egy hónappal a megnyitó előtt például átadták a Münchenből induló „új olimpiai utat”, a 89 kilométer hosszú betoncsíkra jellemző újdonság volt, hogy a szembejövő gépkocsiknak elegendő helyük volt.
Olimpiáról lévén szó, itthon volt vita elegendő arról, hogy ki utazzon, miért és miből. A legtöbb szó a jégkorongozókról esett, először arról, hogy ki legyen a csapat tizenkettedik játékosa, Gergely András, Helmeczy Frigyes vagy Margó György. A válogatóbizottság kerülte a konfliktust, úgy döntött menjenek mind a hárman, de csak két játékos költségeit fedezi, a harmadikat utaztassa a szövetség, esetleg fizessen mindent a sportoló.
Utána már csak az okozott gondot, hogy a nemzetközi szövetség kongresszusára hivatalos Minder Frigyest az Országos Testnevelési Tanács (OTT) nem látta el akkreditáló levéllel, nélküle pedig nem számíthatott hivatalos embernek a szövetség igazgatója. Aztán persze elsimultak az ellentétek, csak a tüske maradt benne az érdekeltekben.
A hokisoktól sokat várt a közvélemény, az érdeklődés persze nagyobb volt, mint a csapat ereje. Mindenesetre az itthoni főpróbán a válogatott 0:2-ről fordítva győzte le 5:2-re Japánt, a Műjégen zsúfolt ház (3500 néző), a kezdés előtt egy órával „a rendőrség betiltotta az állóhelyjegyek további árusítását”.
A magyar küldöttség már tíz nappal a megnyitó előtt megérkezett a helyszínre, s folytatta készülődését. A síelők reggelente „hegyivasúttal fölvitették magukat az 1600 méter magasan fekvő Kreuzeckre, ahol az egyik kijelölt olimpiai lesiklópályán nagy élet folyt”. Érthetően, hiszen „mindennap nyomtatott jelentést kapnak a versenyzők, hogy milyen pályákat használhatnak a másnapi edzésen”. A magyar olimpikonok népszerűek voltak, „árvalányhajas kalapjuk nagy feltűnést kelt itt. Jó ötlet volt ez a magyaros viselet. Legalább annyira megbámulják, mint a már eléggé ismert tiroli kalapokat”.
A nagy készülődésben két magyar is balesetet szenvedett. A síelő Szapáry Mariann az úgynevezett K-pályán, amely „az első kis szakaszt kivéve, végig tiszta jég. Szapáry nem vádolható, mert óvatos és lassú iramban jött lefelé a kopogós jégen. Közben azonban kicsúszott és az oldalára esett. A kórházban zúzódásokon és véraláfutásokon kívül semmit sem találtak rajta”, ezzel együtt nem indult a versenyeken. A gyorskorcsolyázóknál „az 500 méter hosszú, 80 méter széles, tükörsimára fagyott tavon (Riessersee) a magyar bajnok Hidvéghy Lászlónak kicsúszott a korcsolyája, kiröpült egészen a tó szélére lenyúló tribün elé. Beszakadt alatta a jég! Egy pillanat alatt nyakig süllyedt a jeges vízben, kétségbeesetten kapálózott, véletlen szerencse, hogy éppen ott állt Slezak, a klagenfurtiak edzője, aki a tribün palánkjába kapaszkodva éppen oda tudta nyújtani kezét a már-már alámerülő Hidvéghynek”, aki aztán 10 000 méteren 14., 5000 méteren 17., 1500 méteren 25. lett.
A megnyitó napján elárasztotta a nép Garmisch-Partenkirchent, az újságok közel 50 ezer emberről írtak, „már a padlásokban és a pincékben is kivirágzott a szállodaipar”. Az Olympia-Eissport-Zentrum díszpáholyában Karl von Halt, a Német Olimpiai Bizottság elnöke a kancellárhoz fordult, s „most Hitler Adolf áll a mikrofon elé és harsány, teret betöltő hangon kiáltja: Az 1936. évi IV. téli olimpiát megnyitottnak nyilvánítom!”
Ami a magyarokat illeti, műkorcsolyában és jégkorongban jegyeztek minket. A hokisok kezdték a sort, mégpedig remekül, 11:2-re intézték el Belgiumot. „Óriási pelyhekben, szinte áthatolhatatlan fátyolt alkotva hull a hó a garmischi jégstadionban”, de Minich Jenő, a Budapesti Korcsolyázó Egylet (BKE) igazgatója a mennyekben: „Ennél jobban nem lehet játszani!” A franciák sem okoztak gondot (3:0), mire a Münchener Zeitung így lelkesedett: „Magyarország újra az előtérben! Ezzel a győzelmével a legerősebbek közé nyomult előre. Pompás korongvezetés, gyorsaság, remek összjáték jellemzi ezt a kitűnő csapatot.” Érdemes volt idézni, mert ezután csak kikapott a csapat. Csehszlovákiától 3:0-ra („Ez a mai, kitűnő kemény jég […] nem kedvezett a magyarok puha körömpasszainak”), de a középdöntő megvolt.
Ahol először Németország–Magyarország 2:1, mert „meglátszott a régi hiba: mintha nem menne bele a csapat teljes lendülettel. A támadásokból hiányzik ez különösen”. A védelem viszont fantasztikus volt, különösen kapusunk Csák (Hircsák) István, „aki kétségtelenül a hokiolimpia legjobb kapusa”. Pedig nehéz napjai voltak, hiszen fogorvoshoz járt, a Kanada elleni blama (0:15) során pedig 0:6-nál Ralph St. Germain élesen beadott, a korong a nagy rössel visszafutó és éppen lábát lendítő Szamosi Ferenc korcsolyájáról fokozott erővel süvített Csák arcába és onnan a hálóba. Csák összeesett, elájult, az öltözőben tért magához. A további nyolc gólt Monostori Ferenc kapta.
Utolsó meccsén Nagy-Britanniától kapott ki a csapat (0:5), a britek ekkor már olimpiai bajnokok voltak, mert legyőzték 2:1-re Kanadát. Ennél nagyobb meglepetéssel nem is szolgálhatott volna a torna. Ami a magyar szereplést illeti, elfogadhatjuk játékosunk, Farkas Mátyás véleményét: „Szöveggel jól bírjuk, egyébként azonban kevésbé.” A Nemzeti Sport szerint pedig: „A tanulság megszívlelésére untig elég idő lesz – a nyáron. S akkor talán a jövő idényt a megfelelő előkészítés után tényleg korcsolyázóedzésekkel kezdjük, technikai és taktikai edzésekkel folytatjuk. Így, ahogy volt, nem vallottunk szégyent, sőt olyan eredményt értünk el, amire büszkék lehetünk, mi, egy műjégpályás magyarok.”
Műkorcsolyázásban a Rotter Emília, Szollás László párban bízott mindenki, nem véletlenül, hiszen ők védték a világbajnoki címet. Négy évvel korábban lepontozták őket a Lake Placid-i játékokon (bronzérem), s ezúttal is tartottak az ítészektől. „A bírák megvárják, míg egy kihúz valamit, a többi aztán hozzá igazodik” – állította egy bennfentes, aki szerint a pontozófőnök, az osztrák Rudolf Kaler az előhúzó. A németek párosából Ernst Baier pedig kijelentette, hogy ha a magyar pontozóbíró, Minich dr. őket teszi elsőnek, garantálják Szolláséknak a 2. helyet. Ilyen előzmények után lett harmadik Rotter és Szollás. „Szollás feketében, Rotter »Baby« feketeszegélyes fehér ruhában. Közismert műsorukat futják. Itt-ott bizony be-becsúszik egy apró hiba, egy kis lendülethiány. A híres halálkörzés sem olyan tökéletes, mint máskor. Mindenki mástól »nagy« futás lett volna ez, de Szolláséktól és a győzelemhez kevés.” Ez pedig – kimondva-kimondatlanul – csalódás volt.
A műkorcsolya sztárja természetesen Sonja Henie volt, aki harmadik olimpiai bajnokságát nyerte. A norvég csodakorcsolyázó addig kilenc világbajnokságon és hat Európa-bajnokságon győzött. Nem véletlen, hogy korcsolyázása után „a közönség lelkesen ünnepli, hiszen annyi mindent zsúfolt bele ebbe a négy percbe, amennyi csak belefért és mindent hibátlanul csinált. De azért a szakértők többet, főként újat vártak tőle. Mindenki hozott valami újat, csak ő maradt meg a régi, jól bevált receptnél”.
Miért ne tette volna, ha tökéletes volt?
Műkorcsolya. Páros. Olimpiai bajnok: Maxi Herber, Ernst Baier (Németország) 11 helyezési szám/11.5 pontszám, 2. Ilse Pausin, Erik Pausin (Ausztria) 19.5/11.4, 3. Rotter Emília, Szollás László 32.5/10.8, 4. Szekrényessy Piroska, Szekrényessy Attila 38.5/10.6
Jégkorong. Olimpiai bajnok: Nagy-Britannia, 2. Kanada, 3. Egyesült Államok, …8. Magyarország.
A magyar csapat eredményei. C-csoport: Belgium 11:2, Franciaország 3:0, Csehszlovákia 0:3. Középdöntő: Németország 1:2, Kanada 0:15, Nagy-Britannia 1:5
Négy országgal és 300 fonttal indult a sikersztori
Kristin királynő, a női Phelps
Détáriék meghódították a Közel-Keletet
