Norvégia lesz Spanyolország ellenfele a kézidöntőben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.19. 20:27
null
Svédországnak csak fellángolásai voltak, amikor Lökéék igazán beindultak, nem volt ellenszer (Fotó: Szabó Miklós)
Norvégia–Spanyolország döntőt rendeznek vasárnap a budapesti Papp László Sportarénában a női kézilabda Európa-bajnokságon. Az északiak Svédország ellen győztek az elődöntőben meggyőző teljesítménnyel. A svédeknek csak fellángolásaik voltak, az elején és a második félidő közepén egy sebességi fokozattal feljebb kapcsoló Heidi Lökéék ellen nem volt, nem lehetett ellenszerük.
NŐI KÉZILABDA EB, ELŐDÖNTŐ (BUDAPEST)
Norvégia–Svédország

29–25 (13–11)

Gólszerző: Löke 6, Mörk 5, Koren-Riegelhuth 4, Herrem 3, Kristiansen 3, Oftedal 3, Alstad 2, S. Solberg 2, A. Riegelhuth, ill. Gullden 9, Oden 3, Alm 2, Hagman 2, Sand 2, Torstenson 2, Ahlm, Fogelström, Johansson, Helleberg, Roberts
KORÁBBAN
Spanyolország–Montenegró19–18 (13–8)
AZ 5. HELYÉRT
Franciaország–Magyarország26–25

Ahogy arra számítani lehetett, ezúttal egy másik arcát mutatta a norvég válogatott, mint ellenünk. Mindez érthető, mert annak a meccsnek az északiak számára már nem volt tétje, míg ezúttal a döntőért szálltak harcba skandináv riválisukkal, Svédországgal. Ráadásul míg legutóbb betegség miatt nem volt teljes a keretük, csak 14 játékost neveztek, ezúttal mindenki ott volt a fedélzeten.

 

MESTERMÉRLEG
Thorir Hergeirsson, a norvégok szövetségi kapitánya: „A svédek kiválóan játszottak eddig az Eb-n, tudtuk, ahhoz hogy legyőzzük őket, a legjobb játék kell tőlünk. Ezt is tettük, főleg védekezésben és lerohanásban. Nagyon fel fogunk készülni holnap, a spanyolok kétszer kikaptak a középdöntőben, de felálltak belőle.”
Helle Thomsen, a svédek szövetségi kapitánya: „A norvégoknál nagyon jó volt a védekezés és a kapusteljesítmény, kiváló taktikát dolgoztak ki.”

A norvég szurkolók több nagyobb csoportban foglaltak helyet az arénában, volt aki kolomppal, míg mások trombitával és dobbal voltak felszerelkezve. Örömmel tapasztalhatták, hogy kedvenceik rögtön háromgólos előnyre tettek szert a svédek ellen. 6–3 után jött a svéd időkérés Helle Thomsentől. Sokra nem ment vele, mert nem sokkal később már hatgólos hátrányban volt csapata. A norvégoknál a győri Heidi Löke újfent ellenállhatatlan volt, de Silje Solberg is megtámogatta hátulról csapatát negyven százalék fölötti kapusteljesítményével.

A svédek dicséretére legyen mondva, hogy ezután megfogták a meccset, és szívós munkával visszajöttek mínusz egyre (25. perc: 10–9), az addig eredménytelen Isabelle Gulldén is elkezdett gólokat lőni. Hiába a hétperces norvég gólcsend, egyenlíteniük nem sikerült a svédeknek, 13–11-re vezettek Lökéék a szünetben.

A svédek a folytatásban is csak egyig tudtak zárkózni, de a norvégok Nora Mörk vezérletével visszaverték felzárkózási kísérleteket, sőt a 47. percre 22–17-re el tudtak menni. Solberg védési hatékonysága nem csökkent, a svédek igazán nem találtak fogást az ellenfélen. Thomsen az 51. percben adott újabb tanácsokat csapatának. Hiába.

Gulldén egyedül kevés volt a norvégok ellen, akiknél több jó teljesítmény is volt, és támadásban is határozottabbak voltak. Hatgólos előnnyel gazdálkodhattak a hajrában, és ez bőven elég volt a sikerhez. Norvégia 29–25-ös győzelmével kilencedik Eb-döntőjére készülhet, korábban ötször nyert kontinenstornán.

A VASÁRNAPI PROGRAM
16.30: Montenegró–Svédország – a 3. helyért
18.00: Spanyolország–Norvégia – döntő

PERCRŐL PERCRE

2. FÉLIDŐ

VÉGE! SpanyolországNorvégia döntő lesz az Eb-n.
60. perc
Lökéé az utolsó gól. 29–25
59. perc
Sand kozmetikázta a különbséget 28–25
59. perc
Gulldén hetesből szerzett újabb gólt. 28–24
58. perc
Löke találta el a kapufát.
57. perc
Ahlm hozta közelebb a svédeket. 28–23
56. perc
Solberg sokadik kapusbravúrja.
56. perc
Labdaszerzés után Oftedal lőtt ziccergólt. 28–22
54. perc Gullden
lőtt kapufás gólt. 27–22
53. perc Alstad
lőtte ki a bal felsőt. 27–21
52. perc Alstad
góljára Hagman válaszolt. 26–21
52. perc
Védett svéd lövés.
51. perc Svéd időkérés.
51. perc S. Solberg
gólja a szélről. 25–20
50. perc Gullden
gyors válasza. 24–20
50. perc Löke
zseniális labdafogása, majd befordulása és gólja. 24–19
49. perc
Svéd hetes, Gullden váltotta gólra. 23–19
49. perc S. Solberg
a gólszerző. 23–18
48. perc
Solberg tolt oldalra egy átlövést.
47. perc Alm
révén feleltek a svédek. 22–18
46. perc Koren-Riegelthuth
fejezett be egy gyors lefolyású támadást. 2217
45. perc
A megmozgatott svéd falat B. Riegelhuth lőtte át. 21–17
45. perc
Elpackázott svéd támadás, de legalább a visszarendeződésük rendben volt. Lökét keményen megfogták.
44. perc Svéd időkérés.
44. perc
Mörk is belement.
43. perc
Norvég kapufa, svéd belemenés.
42. perc Mörk
előtt nyílt folyosó, ő pedig betört. 20–17
41. perc
Kinyílt a gólzsák, Herrem is eredményes volt. 1917
41. perc Torstenson
válaszolt gyorsan. 18–17
40. perc
Koren Riegelhuth újabb gólja. 1816
40. perc
Újabb svéd betörést, de ellépte Oden.
39. perc Oden
tört be, két norvég sem tudta őt megállítani középen. 17–16
38. perc Koren Riegelhuth
ejtésébe beleért a svéd kapus, de hárítani nem tudott. 17–15
37. perc
Belül védekezésért svéd büntető. Gullden pattintotta be. 16–15
36. perc Svéd kiállítás. Norvég belemenés.
36. perc
Svéd gól beállóból, Gullden a befejező ember. 16–14
35. perc Kristiansen is odatette magát. 16
–13
34. perc
Egy klasszikus átlövésgól, elkövetője Torstenson. 15–13
34. perc
Norvég büntető, Mörk lőtt újabb gólt. 15–12
33. perc
Gyorsan elveszítették a labdát a svédek.
33. perc Mörk
javított, köténygólt lőtt. 14–12
32. perc
Mörk lőtt kapufát, a kontrából Helleberg lőtt ziccergólt. 13–12
31. perc
Kimaradt norvég akcióval indult, majd csúnyán kapu fölé durrantott svéd lövéssel folytatódott a mérkőzés.

1. FÉLIDŐ

30. perc Norvég kapufa zárta az első félidőt.
30. perc Löke
volt eredményes. 13–11
29. perc Gullden
ezúttal akcióból talált be. 12–11
28. perc
Újabb Gullden-büntető. 12–10
27. perc Oftedal
előtt nyílt meg a megmozgatott svéd fal, ő pedig be is ment. 12–9
27. perc Oftedal
válaszolt, majd norvég kiállítás. 11–9
26. perc
Védett a svéd kapus, a kontrából Sand volt eredményes. 10–9
25. perc
Svéd büntető, Gullden vágta be. 10–8
24. perc
Picit elfáradt a norvég támadójáték, a svédek többször is hatástalanítják az ellenfelet.
23. perc
Kimaradt norvég támadás, Alstad lőtt a kapu mellé.
22. perc Ahlm
pókhálózta le a jobb felsőt. 10–7
20. perc
Lökét fogták meg keményen, de nincs büntető, még szabaddobás sem.
19. perc
Norvég szélső gól, szerzője Koren Riegelhuth. 10–6
18. perc
Sistergős svéd kapufa.
18. perc
Solberg védett, de társai kapkodtak elöl.
17. perc Norvég időkérés
0–3-s etap után.
17. perc
Meg Nathalina Hagman is a szélről. 9–6
16. perc
Két svéd gól egymás után, Jamina Roberst is betalált. 9–5
15. perc Anna-Maria Johansson
szépített. 9–4
15. perc Herrem
kanyarodott fel a szélről. 9–3
14. perc
Ezt rendesen eldugták: futószalagon a követhetetlen norvég figurák, ezúttal Löke a befejező beállóból. 8–3
13. perc
Kapust cseréltek a svédek.
13. perc
Láb norvég, majd svéd részről, utóbbiak belemenéssel zárták az akciójukat.
12. perc Camilla Herrem
lőtt gólt a szélről. 7–3
12. perc Solberg
védett újra.
11. perc Svéd időkérés.
11. perc Mörk
értékesítette a büntetőt. 6–3
10. perc
Norvég blokkok sora, majd kapusuk védett.
9. perc
Remek figura végén Löke lőtt gólt, majd gyors norvég kontra marad kihasználatlanul. 5–3
8. perc Oden
lövése csusszant be. 4–3
8. perc
Remek keresztmozgás után Mörk lőtt átlövésgólt. 4–2
7. perc
Gyors a tempó, amibe hibák is beleférnek. Főként svéd részről.
6. perc
Közelítenek a svédek, beállóból lőtt gólt Oden. 3–2
5. perc
Veronica Kristiansen lövése talál utat a kapuba, majd Fogelström volt eredményes. 3–1
4. perc
Solberg újabb védése.
3. perc Löke
is megkezdte a gólgyártást. 2–0
1. perc
Kimaradt svéd akcióval kezdődött, majd norvég góllal folytatódott a mérkőzés, Veronica Kristiansen volt eredményes. 1–0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik