Mi Görbicz nélkül, ők Neaguval - középdöntős nyitány Romániával

2014.12.13. 12:26
null
Tóth Gabriella (balra) debütálhat az Eb-n (Fotók: Mirkó István)
A középdöntővel folytatódik a magyar-horvát közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság. A magyar válogatott Romániával kezd a debreceni csoportban (20.30, tv: M1, élőben az NSO-n), amelyet az utóbbi fél évben kétszer is legyőzött felkészülési meccsen, de nálunk akkor még játszott Görbicz Anita, az ellenféltől viszont hiányzott Cristina Neagu. Németh András szövetségi kapitány szerint a végjátékban fejlődnie kell csapatának; a becserélt Tóth Gabriellának álmatlan éjszakája volt. PERCRŐL PERCRE A KÉZI EB MINDEN TÖRTÉNÉSE ITT!

Pénteken Győrből Debrecenbe tette át székhelyét válogatottunk, ahol a középdöntőben az elkövetkező napokban sorrendben Romániával, Dániával és Norvégiával mérkőzik. Mondanunk sem kell, sokkal jobb helyzetben lennénk, ha a spanyolok elleni meccs utolsó szakaszában nem engedjük ki a kezünkből a győzelmet, de ezzel már kár foglalkozni, illetve annyiban mégis érdemes, hogy a jövőben a mi javunkra dőljön el egy hasonló végjáték:

TOMORI: ROSSZ DÖNTÉST HOZTAM

„Ha nem ejtettem volna el a labdát az utolsó előtti akciónál, néhány fokkal boldogabb lennék. Vagy az utolsó támadásunknál, emberelőnyben a belemenés… Rosszul választottam, az egyes és a kettes védő között akartam bemenni, pedig befelé kellett volna indulnom a kettes és a hármas közé. Rossz döntést hoztam” – mondta el Tomori Zsuzsanna.

„Tisztáztuk a játékosokkal, hogy mi volt a gond: a klubjaikban, ahol hónapokon át készülnek együtt, természetes, hogy improvizálnak, mert egy szemvillanásból is tudják, merre, hogyan fog mozogni a másik. Ám ugyanez itt, a válogatottban, mindössze negyven közös edzéssel a hátunk mögött nem működik" – magyarázta Németh András szövetségi kapitány, aki szerint egyik napról a másikra nem lehet megtanulni a hasonló szituációk kezelését.

„Idő kell, amíg kialakul az a higgadtság, ami az ilyen végjátékoknál szükséges. A válogatott tagjai egyre rutinosabbak lesznek, nézzük meg például, hogy Planéta Szimonetta hány hasonló szituációban volt benne életében. De említhetném Mayer Szabinát is, aki nem igazán került hasonló helyzetbe korábban a válogatottnál. Ez azért rányomta a bélyegét a végjátékokra. Nincs olyan múlt mögöttünk, hogy azt mondjuk, megvan az a megoldás, amelyet teljesen biztosan vagy nagyon jó százalékkal be tudunk hozni. Ettől függetlenül butaság volt, hogy a spanyolok ellen nem álltunk fel az emberelőnyös mozgáshoz” – tette hozzá a kapitány, aki szerint tanulási folyamatról van szó, a végcél pedig a riói olimpia. Ennek fényében most még nehéz konkrét eredményt várni a válogatottól, de persze szeretnének minél jobb helyen végezni a hazai Eb-n.

A csoportkör után cserélt a magyar csapat, Klivinyi Kinga helyére a fiatal Tóth Gabriella került. A kapitány elmondta, az érdi átlövő most nem tudott segíteni a csapatnak, míg az irányító lendületes játékos, akit a nemzetközi mezőny is kevésbé ismer.

„Miután megérkeztünk Győrbe, a kapitány a videózásnál mondta, hogy cserélni fog. Szerintem álmatlan éjszakám lesz, aztán reggel már izgulni fogok, de a meccsig el kell nyomnom magamban. Általában miután a bíró belefúj a sípjába, elmúlik az izgalmam" – mondta a péntek esti edzést követően a 18 éves mosonmagyaróvári játékos.

„Eddig a lelátóról szurkoltam a lányoknak, de nem zavart, hogy először nem kerültem be a szűkített keretbe. Úgy voltam vele, hogy még fiatal vagyok, lesz lehetőségem a felnőttválogatottban játszani. Egyre jobban érzem a társakat is, ahogy többet edzünk együtt” – magyarázta Tóth, aki a héten a másik kimaradó Temes Bernadettel együtt a Győri ETO tréningjeire is eljárt.

A lányok a péntek esti edzés végén már néhány mosolyt is „megengedtek maguknak”, nem úgy mint az EHF nevében szemlét tartó szigorú hölgy, aki több dolgot is kifogásolt a debreceni Főnix Csarnokban, pedig már egy hete meccseket rendeznek a helyszínen…

Kapusaink egyszerre három labdával gyakoroltak
Kapusaink egyszerre három labdával gyakoroltak

Planéta Szimonetta éppen tegnap ünnepelte 21. születésnapját, bár elmondása szerint nagyobb ünnepségre majd csak a torna kerül sor:

„Csütörtökön küldtek a szüleim tortát, mert most nem tudtak eljönni. A többiek a spanyol meccs után köszöntöttek, mert egyébként is sokáig fenn voltunk. Én úgy tervezem, hogy inkább az Eb után ünneplem meg” – árulta el a jobbátlövő,

„Már hozzászoktam, hogy sokan szurkolnak nekünk, néznek minket. Jó érzés leülni a padra a támadások között, mert Kati ott ül az elején, és mindig biztat, de a többiek is így tesznek” – tette hozzá Planéta, aki a következő ellenféllel, Romániával kapcsolatban elmondta, a kettes védőik nem annyira magasak, átlőhetőek, de középen is helyzetbe lehet kerülni, ha kellően megmozgatjuk a falat.

Az ukránokat eggyel legyűrő, a dánokkal nem kis meglepetésre döntetlent játszó, a norvégoktól pedig a papírformának megfelelően vereséget szenvedő román együttes eddigi 140 kapura lövéséből 51 fűződik a világklasszis balátlövő, Cristina Neagu nevéhez, és a 71 gólból 25-öt ő szerzett, miközben csak 18 percet pihent az egész torna során – szóval egészen más a csapat vele, mint nélküle. Ezt a mieink testközelből is megtapasztalhatták már, hiszen az utóbbi alig fél évben kétszer is találkoztunk a románokkal: 33–23-ra és 28–22-re nyertünk, de az ellenféltől mindkétszer hiányzott Neagu.

„Játszottunk kétszer Romániával, egyszer sem volt jelentősebb problémánk, de azóta nekik van plusz egy világklasszisuk, nekünk meg mínusz egy. A dánok ellen szépen becsatlakozott Neagu mellé a jobbátlövő, tudjuk hogy nem annyira jó képességű, de ott nagyon jó teljesítményt nyújtott, megnézzük, mennyire tudjuk áthelyezni rá a nyomást” – mondta a románokról Németh András.


Broadcast live streaming video on Ustream

Mivel a dánok edzése elmaradt, így a románok több órával a mieink tréningje előtt gyakoroltak a Hódos Imre Csarnokban. Utána szerettük volna megszólaltatni Neagut, de végül be kellett érnünk a kapus Paula Ungureanuval.

„Új csoportkör kezdődik, számunkra minden meccs olyan lesz, mint egy döntő, ugyanis szeretnénk ott lenni a fináléban. Nagyon rosszul kezdtük az Eb-t, a norvégok ellen nem a tudásunknak megfelelő játékot hoztuk, de azóta meccsről meccsre fejlődünk. A szurkolóink már eddig is kiváló hangulatot teremtettek Debrecenben, erre számítunk a középdöntőben is. Úgy gondolom, hogy a magyarok Görbicz Anita nélkül is erős csapatot alkotnak. Minden találkozásunkkor nagy küzdelmet vívunk a magyarokkal, úgyhogy biztos most is nagy harc lesz” – mondta a korábban a Dunaferrben is megforduló Ungureanu.

NŐI KÉZILABDA EB, 2014
KÖZÉPDÖNTŐ, I. CSOPORT
A SZOMBATI PROGRAM

16.00: Lengyelország–Dánia (Tv: Sport1)
18.15: Spanyolország–Norvégia (Tv: Sport1)
20.30: MAGYARORSZÁG–Románia (Tv: M1, élőben az NSO-n)

A középdöntő részletes programját ide kattintva megtekintheti!

AZ I-ES KÖZÉPDÖNTŐ CSOPORT ÁLLÁSA
1. Norvégia 2 2 54–40 +14 4
2. Spanyolország 2 2 56–48 +8 4
3. MAGYARORSZÁG 2 1 1 55–50 +5 2
4. Dánia 2 1 1 50–56 –6 1
5. Románia 2 1 1 48–56 –8 1
6. Lengyelország 2 2 45–58 –13 0

A MAGYAR VÁLOGATOTT MÓDOSÍTOTT KERETE
Kapusok:
BÍRÓ Blanka (Ipress Center Vác), HERR Orsolya (Győri Audi ETO KC), KISS Éva (Fehérvár KC)
Balszélsők: ERDŐSI Ildikó (Siófok KC Galerius Fürdő), KOVACSICS Anikó (Győri Audi ETO KC)
Balátlövők: BULATH Anita (Dunaújvárosi KKA), TRISCSUK Krisztina (Dunaújvárosi KKA)
Irányítók: SZUCSÁNSZKI Zita (FTC-Rail Cargo Hungária), TÓTH Gabriella (Mosonmagyaróvári KC SE)
Beállók: MAYER Szabina (Fehérvár KC), MÉSZÁROS Rea (FTC-Rail Cargo Hungária), SZAMORÁNSKY Piroska (FTC-Rail Cargo Hungária)
Jobbátlövők: PLANÉTA Szimonetta (Győri Audi ETO KC), TOMORI Zsuzsanna (FTC-Rail Cargo Hungária)
Jobbszélsők: BÓDI Bernadett (Győri Audi ETO KC), KOVACSICZ Mónika (FTC-Rail Cargo Hungária)

RENDELJE MEG JEGYÉT A JEGYED.HU SEGÍTSÉGÉVEL!

Középdöntős mérkőzések (Debrecen)

Négyes döntő (Budapest)

Ezek is érdekelhetik
Legfrissebb hírek