A történelem ismétli önmagát: Pats–Ravens az AFC-döntőben

Vágólapra másolva!
2013.01.13. 22:37
null
Végül ünnepelhettek: az Atlanta óriási előnyt adott el, hogy aztán a végén visszacsikarja (Fotó: Reuters)
A profi amerikaifutball-liga (NFL) Nemzeti Főcsoportjának elődöntőjében a hazai pályán játszó Atlanta Falcons már 20–0-ra és 27–7-re vezetett a Seattle Seahawks ellen, hogy aztán az utolsó negyedben összeomoljon, és 28–27-es hátrányba kerüljön. Az Atlantának minimális ideje maradt a fordításra, de Matt Bryant egy 49 yardos mezőnygóllal megszerezte a győzelmet (30–28) a hazaiaknak az őrületes végjátékban. A Falcons irányítója, Matt Ryan először örülhetett playoffbeli győzelemnek.  Az Amerikai Főcsoportban a New England Patriots hazai pályán 41–28-ra legyőzte a Houston Texanst. A győzelem ugyanakkor áldozatot is követelt, Rob Gronkowski ismét eltörte a karját, ebben a szezonban már nem játszhat.

 

ATLANTA FALCONS (1.)–SEATTLE SEAHAWKS (5.)

A Georgia Dome-ban az „Angry Birds-partin” (Sólymok és Halászsasok), sokáig nem volt min izgulni: az Atlanta Falcons három negyeden keresztül irányította a mérkőzést, hogy aztán a hajrában minden boruljon (és jöjjön a krimi).

A hazai pályán 7–1-es mérleggel rendelkező Falcons gyorsan egyértelműsítette, hogy nem szándékozik a mutatójában álló egyest kettesre váltani: Matt Bryant 39 yardos mezőnygóljával megszerezte a vezetést, az első negyed után pedig 10–0-s fórban volt, miután egy 61 yardos drive-ot követően Matt Ryan passzát Tony Gonzalez értékesítette, majd Bryant a jutalomrúgást is becsűrte.

Ha a seattle-iek kicsit egyoldalúnak találták volna az események alakulását, a második negyedet követően sem volt okuk az örömre, az Atlanta ugyanis megduplázta az előnyt, és 20–0-val ment nagyszünetre. A forgatókönyv hasonlatos az első negyedbelihez: előbb jött egy Bryant-mezőnygól 37 yardról, majd egy touchdown – egy 88 yardos drive végén Matt Ryan passzával Roddy White jutott el a célzónáig.

A Seattle utolsó akciójával eljutott a hazai célzóna közvetlen közelébe, hogy aztán bőkezűen tékozolja el a lehetőségeit – pedig ezt nem engedhette meg magának... Hat yardról jöhetett a Seahawks, de először rossz passz jött, aztán egy büntetést érő bemozdulás, majd Russell Wilson megint nem talált embert, hogy aztán a végén még Jonathan Babineaux sackelje is az irányítót... A borzalmasan sikerült végjáték tökéletesen leírta a Seattle első félidejét, a 20–0-s félidei eredménnyel a mérkőzés eldőlni látszott.

Sokkal rosszabb már nem lehetett volna a Seahawks helyzete, így nem volt meglepetés, hogy egy kicsit javultak, így közelebb jöttek az északnyugatiak: Wilson passzából Golden Tate ünnepelhetett touchdownt (Ryan Longwell pedig egy jó jutalomrúgást). A válasz sem maradt el, Matt Ryant remekül „adott el" egy akciót, melyet középen Jason Snelling fejezett be – az utolsó negyed előtt a különbség változatlan volt (27–7).

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a Bowl.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a Bowl.hu
A Seahawks Russell Wilson futott touchdownjával (meg persze az extra ponttal) csökkentette tizenháromra a hátrányt tizenhárom perccel a vége előtt. Itt még nem gyulladtak ki a veszélyjelző szenzorok a hazaiaknál, de hamarosan igen: Matt Ryan érthetetlen módon bevállalt egy hosszú passzt, elkapóján viszont ketten lógtak, és az átadás sem volt épp ötcsillagos, így Earl Thomas egy interceptionnel megszerezte a labdát. A Seattle élt az ajándékba kapott lehetőséggel, Wilson passzai „ültek", jöttek a futások, az akció végén pedig a célzóna bal sarkában magányosan várakozó Zach Miller kapott le a levegőből egy touchdownt érő átadást. 27–21, egyszerre nagyon meleg lett a helyzet az Atlanta szempontjából!

A melegedést az jelezte, hogy az Atlanta következő akciója fennakadt a bekeményítő vendégvédelmen, így a Seattle hatpontos hátrányban támadhatott. Wilson középre célzott, igen hosszú átadását lekapcsolták a hazaiak, és a Seahawksnak harmadik és tízre kellett valamit kitalálnia. Nem sikerült, 5:32-vel a vége előtt megint az Atlanta jöhetett.

A Falcons most – okulva az előzőkből – a futást erőltette, majd amikor passzjátékra váltott, megbánta, mert Ryan jobbra célzott átadása nem talált elkapót. First down híján el kellett rúgni a labdát, átengedve a kezdeményezést a Seahawksnak. A Seattle utolsó esélyét kapta, megpróbált élni vele: először Wilson reménytelen passzt próbált meg, de másodszorra megindult a tojáslabdával, lerázta emberét, balra megtalálta Lynchet, aki a célzóna közelébe juttatta csapatát. Az Atlanta 12 embert küldött fel védekezni, büntetést kapott, a Seattle pedig Marshawn Lynch révén begyötörte a touchdownt. 27–27, a jutalomrúgást Ryan Longwell beküldte – 28–27-re vezetett a Seattle!

SÖTÉT SZÁRNYAK SUHOGÁSA

A húszpontos félidei hátrány „sötét szárnyak suhogása" a rosszul álló csapatnak: az NFL rájátszás-történelmében a szünetben legalább húszpontos hátrányban levő csapatok összmérlege egyetlen árva győzelem és ötvenhat vereség...(most pedig már 1–57). A Seattle egyébként 27 meccs után maradt félidőben szerzett pont nélkül.

A Falcons már az utolsó szalmaszálat igyekezett elkapni, Matt Ryan passzai most jók voltak, így mezőnygól-távolságba jöttek a hazaiak. Bryant 49 yardról kísérletezhetett, elsőre mellérúgta volna, csakhogy egy rosszul időzített seattle-i időkérés megmentette. A hazai rúgó másodszorra már a kapufák közé csűrte a tojáslabdát, 30–28 az Atlantának!

Egy minimális esély maradt, a hosszan előredobott passz, de az ima (illetve a Hail Mary...) nem talált meghallgatásra, a hazaiak lekapták Wilson átadását – az Atlanta előbb „agyonnyerte" a meccset, aztán majdnem elveszítette, és végül megnyerte – elképesztő végjáték után, így a San Francisco 49ersszel vívja a főcsoportdöntőt. Matt Ryan és Tony Gonzalez átka pedig megtört, mindketten megszerezték első rájátszásbeli győzelmüket.

Tom Brady újabb rekordot mondhat magáénak (Fotó: Action Images)
Tom Brady újabb rekordot mondhat magáénak (Fotó: Action Images)

 

NEW ENGLAND PATRIOTS (2.)–HOUSTON TEXANS (3.)

A tegnapi két mérkőzéshez hasonlóan ez a két együttes is összecsapott már az alapszakaszban, akkor a Hazafiak 42–14-re kiütötték a texasiakat.

Tom Brady a 23. rájátszásbeli mérkőzésére készült – ezzel a Patriots egyedüli rekordere lett –, eddigi 16 sikerével pedig holtversenyben állt az örökranglista élén Joe Montanával holtversenyben.

A vendégek nagyszerűen kezdték a mérkőzést, az egész összecsapás során kiváló visszahordásokat bemutató Danieall Manning 94 yardos rohanását csak Devin McCourty tudta megállítani, viszont ezzel a mozzanattal TD-től mentette meg együttesét, miután a 343 yardig jutó Matt Schaub passzait nem sikerült pontokra váltani (0–3).

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2012-es szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Ráadásul a vendégek védelme egyből leparancsolta Bradyéket, majd az újabb hazai támadás során megsérült Rob Gronkowski, aki egy szerencsétlen földet érésnél ismét eltörte az alapszakasz során megsérült karját, így a rájátszásban már nem léphet pályára.

A vendégek támadósora az első negyedben gyakorlatilag csak passzokkal tudott előre haladni, Foster próbálkozásai csírájában fojtotta el a védelem, így pedig túl sok időt ezúttal sem tölthettek fent Schaubék.

Stevan Ridley nagy futásával majd elkapásával a negyed hajrájában átléphette a félpályát a New England, majd Shane Vereen és Aaron Hernandez nagy játékai után már csak egy yardra volt a célterülettől, ezt pedig Vereen sikeresen teljesítette (7–3).

Sőt, a második negyed elején ismét a houstoni vörös zónán belülre értek Bradyék, de Brandon Lloyd sportszerűtlen viselkedése után csak mezőnygól-kísérlet következhetett, Stephen Gostkowski pedig 37 yardról nem is hibázott (10–3).

Fosterék nem bírtak a jól kezdő Patriots védőfallal, így újabb eredménytelen támadásra kárhoztattak, az elején sok labdát elejtő Wes Welker pedig 47 yardos, egykezes elkapással – ez egyébként az 59. volt már neki a rájátszásban, ezzel Troy Brown klubcsúcsát átadta a múltnak – hozta ziccerbe a hazaiakat, Brady 8 yardos átadásával pedig ismét Vereen futott a célzónába (17–3).

Manning újabb jó visszahordása, és egy hazai szabálytalanság után az addig hat kísérletből csak 10 yardot szerző Foster két kísérletből negyvenet tett hozzá, majd egy yardról begyötörte a labdát – illetve legalábbis nem találtak megdönthetetlen bizonyítékot arra a játékvezetők, hogy a labda nem haladt át a célvonalon, 17–10.

A félidő hajrájában ráadásul egy rövidre zárt Pats-offenzíva után a Texans még egy lehetőséget kapott (az addig, és azt követően is szenzációsan puntoló Meskó Zoltán rúgása ekkor rövid lett, és bár hozzáértek a rúgásnál, nem ítéltek szabálytalanságot), az előző idényben a Hazafiaknál beugró szerepet betöltő Shayne Graham pedig 55 yardos mezőnygóllal szépített (17–13).

A második félidő elején villámrajtot vettek a Hazafiak, és egy hosszú Hernandez-elkapás után Ridley 8 yardos TD-futásával növeltél előnyüket (24–13).

Ezt követően előbb labdát szerzett a Patriots védelme, de végül úgy ítélték, hogy az előrehaladás már megállt addigra, míg a labda elhagyta az elkapó kezét, sokáig azonban így sem maradt Schaubéknál a labda. Egyből jött ugyanakkor a New England puntja is, Meskó ezúttal a 10-esig szorította a texasiakat, és bár jól jöttek előre a vendégek, az irányító James Caseynek szánt átadását Rob Ninkovich kaparintotta meg a levegőben, így a Hazafiak védelme ezúttal sem maradt labdaszerzés nélkül.

A vendégek hibáját Brady Brandon Lloydnak adott 5 yardos TD-passzával büntette – ez már a 40. volt neki a rájátszásban, ennél többet csak Joe Montana (45) és Brett Favre (44) adott az utószezonban (31–13).

Egy 4. és centiket is sikeresen megoldott a Texans (hiába challenge-elt Bill Belichick vezetőedző), a következőt már nem tudta azonban, így a vendégek 33-asáról jöhetett a hazai támadás, Brady pedig egyből kihasználta az adódó lehetőséget, Vereen 33 yardos elkapásával eldőlni látszott a találkozó (38–13).

DeVier Posey nagyszerű elkapása (Fotó: Action Images)
DeVier Posey nagyszerű elkapása (Fotó: Action Images)

Ezzel Brady átlépte a 300 yardos passzhatárt a mérkőzésen (végül 344-ig jutott), a rájátszás történetében már ötödik alkalommal, Vereen pedig 3. hatpontosát jegyezte az este, amivel Curtis Martin és Gronkowski korábbi rekordját állította be.

Nem adta fel azonban a Texans, és Manning újabb elképesztő hosszú visszahordása után a hazai 37-esről jöhettek Schaubék, és egy negyedik kísérletet is abszolválva DeVier Posey nagyszerű elkapásával szépítettek (38–20), majd újabb negyedik próbálkozásokat is sikeresen megoldva Arian Foster 1 yardos elkapásával, és Andre Johnson kétpontos játékával tíz pontra csökkent a különbség (38–28).

Az onside kick (ismét Ninkovich volt jó helyen) és a hazai támadás megállítása sem sikerült azonban a Texansnak, 1:18-cal a vége előtt Gostkowski 38 yardos rúgása minden nyitott kérdést átadott a múltnak (41–28).

Brady így már 17. mérkőzését nyerte meg a rájátszásban, ezzel pedig egyedül áll az örökranglista élén, a Patriots pedig egy év után ismét a Baltimore Ravens fogadja az Amerikai főcsoport fináléjában, akkor a Hazafiak egy végletekig szoros mérkőzésen végül kiharcolták (23–20) a Super Bowl-részvételt.

STATISZTIKÁK
A KONFERENCIA-ELŐDÖNTŐ LEGJEI
A legtöbb passzolt yard:
Russell Wilson (Seattle Seahawks) –Atlanta Falcons 385
A legtöbb futott yard: Colin Kaepernick (San Francisco 49ers)
–Green Bay Packers
181
A legtöbb elkapott yard: Zach Miller (Seattle Seahawks) –Atlanta Falcons 142
A KATEGÓRIÁK RÁJÁTSZÁSBELI LEGJOBBJAI
A legtöbb passzolt yard: 613 Joe Flacco (Baltimore Ravens)
A legtöbb futott yard: 230
Arian Foster (Houston Texans)
A legtöbb elkapott yard: 216 Anquan Boldin (Baltimore Ravens)
A legtöbb szerelés: 30 Ray Lewis (Baltimore Ravens)
A legtöbb sack: 3
Clay Matthews (Green Bay Packers)
A legtöbb interception: 2
Sam Shields (Green Bay Packers), Earl Thomas (Seattle Sehawks), Corey Graham (Baltimore Ravens)
NFL 2012, RÁJÁTSZÁS
WILD CARD-MÉRKŐZÉSEK (2013.01.05–06.)
AFC
Houston Texans (3.)–Cincinnati Bengals (6.)
19–13
Baltimore Ravens (4.)–Indianapolis Colts (5.) 24–9
NFC
Green Bay Packers (3.)–Minnesota Vikings (6.) 24–10
Washington Redskins (4.)–Seattle Seahawks (5.) 14–24
KONFERENCIA-ELŐDÖNTŐK (2013.01.12–13.)
AFC
Denver Broncos (1.)–Baltimore Ravens (4.)
35–38 – kétszeri hosszabbítás után
New England Patriots (2.)–Houston Texans (3.) 41–28
NFC
Atlanta Falcons (1.)–Seattle Seahawks (5.) 30–28
San Francisco 49ers (2.)–Green Bay Packers (3.) 45–31
KONFERENCIADÖNTŐK (2012.01.20–21.)
AFC
New England Patriots (2.)Baltimore Ravens (4.) 2013.01.21. 0.30
NFC
Atlanta Falcons (1.)San Francisco 49ers (2.) 2013.01.20. 21.00
SUPER BOWL (XLVI), 2012.02.04.
Az AFC győztese–Az NFC győztese* 2012.02.04. 0.30
* Mercedes-Benz Superdome (New Orleans)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik