NFL: a kétszeres MVP Lamar Jackson 4 TD-passzal és győzelemmel tért vissza sérüléséből

CS. M.CS. M.
2025.10.31. 10:37
null
Lamar Jackson remekül tért vissza (Fotó: Getty Images)
Magyar idő szerint péntek hajnalra virradóan a Baltimore Ravens 28–6-os győzelemmel átgázolt a Miami Dolphinson az NFL-alapszakasz 9. fordulójának nyitómérkőzésén.

A Ravens rendkívül nehéz sorsolással, gyenge védekezéssel és rengeteg sérüléssel kezdte meg ezt a szezont, ami a mérlegén is meglátszott. A Kansas City Chiefs elleni rangadón Lamar Jackson, a csapat kétszeres MVP irányítója is kidőlt, majd kihagyott összesen négy hetet (igaz, ebből egy a bye week, vagyis a Ravens pihenőhete volt). A Ravens ennek is köszönhetően 1–5-ös mérleggel fordult rá a 8. játékhétre, ott még Jackson nélkül legyőzte a Chicago Bearst, majd jöhetett most a gyengélkedő Dolphins, immár az irányítóklasszis vezetésével.

Lamar Jackson stílusosan tért vissza, 204 yardig és 4 passzolt hatpontosig jutott, ebből kettőt rutinos TE-je, Mark Andrews húzott be. Derrick Henry 19 futásból 119 yardot pakolt fel, míg a túloldalon talán egyedül a másik futó, De’Von Achane emelhető ki, aki 116 totál yarddal zárt 14 futásból és hat elkapásból. A meccs egyébként rendkívül sima volt, a Ravens a szünetben 14–6-ra vezetett, majd a harmadik negyedben ellépett 28–6-ra, s a végeredmény is ez lett.

AMERIKAI FUTBALL
NFL, ALAPSZAKASZ, 9. FORDULÓ
Miami Dolphins–Baltimore Ravens 6–28 (3–7, 3–7, 0–14, 0–0) 

 

Legfrissebb hírek

Volt, aki golfozás közben tudta meg, hogy NFL-játékos lett – sztorik és videók a draftról

Amerikai sportok
2026.04.28. 13:23

Fernando Mendoza lett a draftelső, irányítót húzott az első körben a Rams

Amerikai sportok
2026.04.24. 09:47

Mendoza és a többiek tele reménnyel – a héten 250-nél is több egyetemi játékos kerül az NFL-be

Amerikai sportok
2026.04.21. 12:21

NHL: Kucserov 400. gólja ellenére is kikapott a Tampa a Sabrestől

Amerikai sportok
2026.04.07. 09:05

NHL: a Minnesota Wild idén is bejutott a rájátszásba

Amerikai sportok
2026.04.03. 09:33

NHL: a Montreal nyerte meg a kanadai rangadót

Amerikai sportok
2026.03.12. 09:21

NFL: megbukott a sztárvédő az orvosin, a Baltimore kihátrált a Crosby-cseréből

Amerikai sportok
2026.03.11. 08:35

Csapatot vált a Super Bowl legjobbja – beindult az átigazolási időszak az NFL-ben

Amerikai sportok
2026.03.10. 12:22
Ezek is érdekelhetik