Elképesztő végjátékban nyert a Pats, óriási Packers-blama

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.15. 22:41
null
Brian Orakpo (Tennessee Titans, balra) kapja el Cam Newton (Carolina Panthers) grabancát (Fotó: Reuters)
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) alapszakaszának 10. fordulójában a Pittsburgh Steelers magabiztosan legyőzte csoportriválisát, a Cleveland Brownst. Az Aaron Rodgers vezette Green Bay nem bírt a Detroit Lionsszal, a Chicago Bears a St. Louis Rams ellen diadalmaskodott. A Panthers hozta a kötelezőt, és már 9–0-s mérleggel áll.

 

Landry Jones, a Pittsburgh Steelers kezdő irányítója bokasérülést szenvedett a Cleveland Browns elleni összecsapáson, így helyére az egyébként még nem teljesen egészséges Ben Roethlisbergernek kellett beállnia. Roethlisberger egy félidő alatt 286 yardot és két TD-t passzolt, a Steelers pedig 21–3-as előnnyel vonulhatott nagyszünetre.

Mike Tomlin együttese a második félidőben is uralta a meccset, és a védelem teljesen megtörte a Johnny Manziel irányította Clevelandet, amely csak mezőnygólokkal tudott operálni. A Steelers 30–9-re győzött, és nagy lépést tett a rájátszás felé.

Kirk Cousins nagy napot zárt a New Orleans ellen. A Washington irányítója négy touchdownpasszt osztott ki, a Redskins pedig 47 pontot pakolt be a Szenteknek.

A Carolina hozta a kötelezőt a Tennessee ellen, és sikerével továbbra is hibátlan, már 9–0 a mérlege.

Jó formában a Chicago: John Fox csapata a St. Louis Ramset is legyőzte, és kétmeccses sikerszériában van.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat marad legtovább veretlen a 2015-ös NFL-idényben?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A Buccaneers egy perccel a Cowboys elleni összecsapás vége előtt fordította a maga javára a két gárda küzdelmét.

Az Eagles a Miami elleni találkozó mellett kezdő irányítóját, Sam Bradfordot is elveszítette. Aaron Rodgers, a Packers irányítója csak szenvedett a Detroit ellen, és a Sajtfejűek meglepő pofonba szaladtak bele hazai pályán – igaz a Green Baynek az utolsó pillanatokban megvolt a lehetősége arra, hogy egyenlítsen, ám a kétpontos kísérlet nem sikerült, ezek után pedig mezőnygólt hibázott, így 18–16-ra kikapott.

A Ravens zakóval tért vissza a pihenőhétről.

A 22 óra után kezdődő mérkőzéseken

Elképesztő végjáték után ünnepelhetett a Patriots (Fotó: Action Images)
Elképesztő végjáték után ünnepelhetett a Patriots (Fotó: Action Images)

 

A címvédő New England Patriots idegenben 27–26-ra legyőzte a New York Giants együttesét – melyet 2007 óta először vert meg –, így kilenc meccs után is hibátlan. A Pats Stephen Gostkowski utolsó másodpercben rúgott 54 yardos mezőnygóljával nyerte meg a meccset.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg a NFL 2015-ös kiírását?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Nem kezdett rosszul a címvédő, hiszen az első támadássorozata végén Tom Brady TD-passzával 7–0-s vezetésre tett szert, de Odell Beckham Jr. 87 yardos elkapásával rögvest felelt a Giants. Ez fel is paprikázta a New York-iakat, a vendégek részéről pedig Dion Lewis múlt heti kidőlése után Julian Edelman lábtörése is igencsak rontotta a közérzetet. Az akadozó támadójáték pedig nehéz helyzetbe sodorta a csapatot, és a harmadik negyedben már 20–10-re is vezetett a Giants.

Danny Amendola 82 yardos punt utáni visszahordása csak csapattársa(!) gáncsolása miatt nem lett TD, de a Pats így is szépített (20–17), majd Rob Gronkowski 76 yardos elkapásával fordított (23–24).

Brandon LaFell nagy játéka után a célterület közelébe jutott a Patriots, de LeGarrette Blount futását szabálytalanság miatt visszafújták, sőt, végül pontszerzés sem lett, mivel Brady eladta a labdát. Az ellentámadás végén aztán a New York-iak is hiába ünnepeltek TD-t, a visszajátszásokból kiderült, hogy Malcolm Butler még épp időben kiütötte a labdát Beckham kezéből, így csak mezőnygóllal fordított a Giants (26–24). Az utolsó szó pedig a Patsé volt, Brady megúszott egy sima interceptiont, de 4. és 10-re megcsinálták a játékot a vendégek, Gostkowski pedig 54 yardról sem hibázott (26–27).

A Kansas City Chiefstől vereséget szenvedő Denver Broncos egymást követő második meccsén maradt alul, a passzolt yardok rekordját megdöntő Peyton Manning négyszer is eladta a labdát,a Minnesota Vikings győzött az Oakland Raiders otthonában, az éjszakai összecsapáson pedig az Arizona Cardinals megverte az előző két kiírásban Super Bowlba jutó Seattle Seahawksot..

NFL, ALAPSZAKASZ
10. FORDULÓ
2015. 11. 13., 2.25New York Jets–Buffalo Bills17–22
2015. 11. 15., 19.00Green Bay Packers–Detroit Lions16–18
2015. 11. 15., 19.00Tampa Bay Buccaneers–Dallas Cowboys10–6
2015. 11. 15., 19.00Tennessee Titans–Carolina Panthers10–27
2015. 11. 15., 19.00St. Louis Rams–Chicago Bears13–37
2015. 11. 15., 19.00Washington Redskins–New Orleans Saints47–14
2015. 11. 15., 19.00Philadelphia Eagles–Miami Dolphins19–20
2015. 11. 15., 19.00Pittsburgh Steelers–Cleveland Browns30–9
2015. 11. 15., 19.00Baltimore Ravens–Jacksonville Jaguars20–22
2015. 11. 15., 22.05Oakland Raiders–Minnesota Vikings14–30
2015. 11. 15., 22.25New York Giants–New England Patriots26–27
2015. 11. 15., 22.25Denver Broncos–Kansas City Chiefs13–29
2015. 11. 16., 2.30Seattle Seahawks–Arizona Cardinals32–39
2015. 11. 17., 2.30Cincinnati Bengals–Houston Texans
Szabadnapos: Atlanta Falcons, Indianapolis Colts, San Diego Chargers, San Francisco 49ers

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik