NFL: klasszisok idénye ért véget, elhunyt a Titans tulajdonosa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.21. 18:29
null
Reggie Wayne ebben a szezonban már nem léphet pályára (Fotó: Action Images)
Ahogy hétfőnként az már sajnálatos módon megszokott, ezúttal is súlyos sérülésekről kell beszámolnunk, számos kiváló játékosnak ért véget az idénye a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban, a Tennessee Titans tulajdonosa, Bud Adams pedig a mai napon életét vesztette.

 

Az 1923-as születésű Bud Adams 1960-ban alapította meg az AFL-ben (nem mellesleg a ligának is társalapítója volt) induló Houston Oilerst, majd annak utódjainak, a Tennessee Oilersnek valamint a Tennessee Titansnek is elnöke volt, egészen a mai napig. Csapatával 1960-ban és 1961-ben AFL-bajnok lett, 1999-ben pedig az AFC konferenciát nyerte meg – igaz, a Super Bowl-győzelem végül nem jött össze neki.

A Houston Texans klasszis linebackere, Brian Cushing bal térde ismét megsérült a Kansas City Chiefs elleni mérkőzésen, így ő már a 2013-as idényben nem léphet pályára, csak úgy, mint a St. Louis Rams irányítója, az elülső keresztszalag-szakadást szenvedő Sam Bradford.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2013-as szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Vezéráldozattal járt az Indianapolis Colts Denver elleni sikere, Peyton Manning egykori, Andrew Luck jelenlegi kedvence, Reggie Wayne Bradfordhoz hasonlóan keresztszalag-szakadást szenvedett, így sorozatban lejátszott 189 mérkőzés után idén már biztosan nem játszhat. A 35. születésnapját novemberben ünneplő legendás elkapó mellett ebben a szezonban az első számú tight end Dwayne Allen, valamint két futó, Ahmad Bradshaw és Vick Ballard sem segítheti a Csikókat.

A Tampa Bay Buccaneers fiatal futója, Doug Martin is megsérült – egészen konkrétan a comb- és a csípőcsont közötti rostporcos ajak, ami segíti a kettő funkcionális egységként való működését –, és könnyen lehet, hogy ezzel az ő idényének is vége.

A Cincinnati Bengals cornerbackje, Leon Hall valószínűleg elszakította az Achilles-ín-szalagját, ha az MR-vizsgálat megerősíti, jó eséllyel ő sem lép már ebben a bajnokságban pályára.

A Chicago Bears nagyszerű szezont futó linebackere, Lance Briggs vállsérülés miatt esett ki, ő 4-6 hetet lesz kénytelen kihagyni.

NFL 2013, ALAPSZAKASZ
7. FORDULÓ
2013.10.18 2:25 Arizona Cardinals–Seattle Seahawks 22–34
2013.10.20 19:00 Atlanta Falcons–Tampa Bay Buccaneers 31–23
2013.10.20 19:00 Detroit Lions–Cincinnati Bengals 24–27
2013.10.20 19:00 Jacksonville Jaguars–San Diego Chargers 6–24
2013.10.20 19:00 Miami Dolphins–Buffalo Bills 21–23
2013.10.20 19:00 New York Jets–New England Patriots 30–27 – h.u.
2013.10.20 19:00 Philadelphia Eagles–Dallas Cowboys 3–17
2013.10.20 19:00 Washington Redskins–Chicago Bears 45–41
2013.10.20 19:00 Carolina Panthers–St. Louis Rams 30–15
2013.10.20 22:05 Tennessee Titans–San Francisco 49ers 17–31
2013.10.20 22:25 Kansas City Chiefs–Houston Texans 17–16
2013.10.20 22:25 Pittsburgh Steelers–Baltimore Ravens 19–16
2013.10.20 22:25 Green Bay Packers–Cleveland Browns 31–13
2013.10.21 2:30 Indianapolis Colts–Denver Broncos 39–33
2013.10.22 2:30 New York Giants–Minnesota Vikings
Szabadnapos: Oakland Raiders, New Orleans Saints

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik