NFL: a Redskins, a Vikings, a Lions és a Bucs is menesztette edzőjét

Mike Shanahant (jobbra) menesztették, Jason Garrettet (még) nem (Fotó: Action Images)
Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2013-as alapszakaszának utolsó fordulóját követő hétfőn is több csapat menesztette korábbi vezetőedzőjét.
A Cleveland Browns – ahogyan arról már beszámoltunk – ráadásul még a hétfőt sem várta meg Rob Chudzinkski kirúgásával, a helyére a Patriots jelenlegi, és korábbi támadó koordinátora, Josh McDaniels és Bill O’Brien a két legesélyesebb jelölt a hírek szerint.
Hétfőn aztán előbb a Minnesota Vikings jelentette be, hogy az öt győzelemmel, tíz vereséggel és egy döntetlennel csoportutolsóként végző együttes megvált Leslie Fraziertől. Ligaközeli értesülések szerint a Vikingek a Denver Broncos rekordokat döntögető támadósorának koordinátorát, Adam Gase-t próbálja meg elcsábítani.
Nem sokkal később jött a hír Washingtonból is, a Redskins a csalódást keltő (3–13) szezon után a papírformának megfelelően megköszönte Mike Shanahan munkáját.
A Detroit Lionsnál sem történt meglepetés, Jim Schwartz is kereshet új csapatot. Az együttes nem tudta kihasználni, hogy a riválisoknál Aaron Rodgers (Packers) és Jay Cutler (Bears) is sérülésekkel küszködött, és csupán a harmadik helyen zárta a csoportot, ismét elbukva így a rájátszást.
SZAVAZÁS
Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2013-as szezonját?
KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!
A Tampa Bay Buccaneers az előző szezon biztató játéka után ebben az idényben pocsékul, nyolc vereséggel rajtolt, ezt követően pedig csupán 4–12-es mérleget hozott össze, amellyel az 1/7-es választási jog lesz a Kalózoké. Greg Schiano állása nem is maradt meg a bukás után.
A Rézbőrűek a második legrosszabb mérleggel zárták a szezont, mégsem választhatnak előkelő helyen, miután az első körös pickjük a St. Louis Ramshez vándorol a Robert Griffin III-t érintő cserében.
Az 1/1-esként végző Houston Texans még a szezon közben leváltotta Gary Kubiakot. Helyét ideiglenesen a védelmet irányító Wade Phillips vette át, de a klub a hírek szerint már tárgyalt a korábbi Bears-edző Lovie Smithsszel és a Penn State egyetemen edzősködő, fentebb már említett O’Briennel is.
Ahol még a levegőben van a váltás: az nfl.com összeállításában a Dallas Cowboys (Jason Garrett), a Miami Dolphins (Joe Philbin), a Tennessee Titans (Mike Munchak), az Oakland Raiders (Dennis Allen) és a New York Giants (Tom Coughlin) szerepel azon csapatok között, amelyeknél hamarosan menesztés várható.
Arról már szintén beszámoltunk, hogy a korábbi kirúgásról szóló hírekkel ellentétben Woody Johnson, a New York Jets tulajdonosa biztosította Rex Ryant, hogy 2014-ben is vele kezdik meg a szezon.
A 2014-es NFL-draft eddig ismert sorrendje:
1. Houston Texans (2–14)
2. St. Louis Rams (a Washington Redskinstől – 3–13)
3. Jacksonville Jaguars (4–12)
4. Cleveland Browns (4–12)
5. Oakland Raiders (4–12)
6. Atlanta Falcons (4–12)
7. Tampa Bay Buccaneers (4–12)
8. Minnesota Vikings (5–10–1)
9. Buffalo Bills (6–10)
10. Detroit Lions (7–9)
11. Tennessee Titans (7–9)
12. New York Giants (7–9)
13. St. Louis Rams (7–9)
14. Chicago Bears (8–8)
15. Pittsburgh Steelers (8–8)
16. Baltimore Ravens vagy Dallas Cowboys (8–8) – a pénzfeldobás dönt
17. a pénzfeldobás vesztese
18. New York Jets (8–8)
19. Miami Dolphins (8–8)
20. Arizona Cardinals (10–6)

| 17., UTOLSÓ FORDULÓ | |||
| 2013.12.29 | 19:00 | Pittsburgh Steelers–Cleveland Browns | 20–7 |
| 2013.12.29 | 19:00 | New York Giants–Washington Redskins | 20–6 |
| 2013.12.29 | 19:00 | Cincinnati Bengals–Baltimore Ravens | 34–17 |
| 2013.12.29 | 19:00 | Tennessee Titans–Houston Texans | 16–10 |
| 2013.12.29 | 19:00 | Indianapolis Colts–Jacksonville Jaguars | 30–10 |
| 2013.12.29 | 19:00 | Miami Dolphins–New York Jets | 7–20 |
| 2013.12.29 | 19:00 | Minnesota Vikings–Detroit Lions | 14–13 |
| 2013.12.29 | 19:00 | Atlanta Falcons–Carolina Panthers | 20–21 |
| 2013.12.29 | 22:25 | New Orleans Saints–Tampa Bay Buccaneers | 42–17 |
| 2013.12.29 | 22:25 | New England Patriots–Buffalo Bills | 34–20 |
| 2013.12.29 | 22:25 | Seattle Seahawks–St. Louis Rams | 27–9 |
| 2013.12.29 | 22:25 | Chicago Bears–Green Bay Packers | 28–33 |
| 2013.12.29 | 22:25 | Arizona Cardinals–San Francisco 49ers | 20–23 |
| 2013.12.29 | 22:25 | Oakland Raiders–Denver Broncos | 14–34 |
| 2013.12.29 | 22:25 | San Diego Chargers–Kansas City Chiefs | 27–24 – h.u |
| 2013.12.30 | 2:30 | Dallas Cowboys–Philadelphia Eagles | 22–24 |
Legfrissebb hírek

Német edzője lett a Ferencváros El-ellenfelének
Európa-liga
2025.10.20. 19:09

NB III-as csapat vezetőedzője lett Kondás Elemér
Labdarúgó NB II
2025.10.14. 23:22

Révész Attila marad a Kisvárda kispadján – sajtóhír
Labdarúgó NB I
2025.10.10. 12:40

NB III: Elek Ákos lett az Ózd-Sajóvölgye vezetőedzője
Labdarúgó NB II
2025.10.07. 20:41
Ezek is érdekelhetik