nemzetisport.hu
2013.12.06 07:06 Frissítve: 2014.10.02 02:44

NFL: a Jaguarstól szenvedte el 11. vereségét a Texans

Az NFL 14. fordulójának nyitó mérkőzésén a Jacksonville Jaguars hazai pályán 27–20-ra legyőzte csoportbeli riválisát, a Houston Texanst. A Jaguars legutóbb öt meccséből négyet megnyert, így 4–9-es mérleggel áll, a Texans sorozatban 11. veresége után 2–11-es mutatóval szerénykedik a mezőny alján.

A Jaguars sorozatban harmadszor nyert, a Texans zsinórban 11. alkalommal kapott ki (Fotó: Action Images)

 


Az alapszakasz menetrendje
A csoportok állása
A konferenciák állása
A rájátszás menete

A házigazdánál Chad Henne két TD-passzt passzt, és még az elkapó Ace Sanders is adott egy hatpontos passzt. A szezont pocsékul kezdő Jaguars ezzel sorozatban harmadik sikerét aratta, a pihenő hét óta pedig ötből négy meccset nyert meg – előtte 0–8-cal állt az együttes.

A Jaguárok ezzel 2012. november 25. óta először nyertek hazai pályán, akkor szintén egy csoportrivális, a Tennessee Titans volt az áldozat.

Az előző idényben főcsoport-elődöntőt játszó Texans ezzel szemben az első két mérkőzés megnyerése után sorozatban a 11. alkalommal hagyta el vesztesen a pályát, ezzel pedig tovább nyújtotta a franchise negatív rekordját.

AZ ÚJABB BUKÁS KUBIAK ÁLLÁSÁBA KERÜLT
A Houston Texans vezetése a mérkőzést követően menesztette Gary Kubiakot, a helyét a védelmi koordinátor Wade Phillips veszi át.

A vendégek 24–20-nál a fordításért támadhattak, de a Case Keenum helyére behozott Matt Schaub 2:16-tal a vége előtt interceptiont dobott, Josh Scobee 39 yardos mezőnygólja után pedig 25 másodperc alatt már nem tudott végigmasírozni a Texans.

A házigazdában Maurice Jones-Drew 14 futásból is 100 yard fölé (103) jutott, a vendégeknél pedig a 154 yardot elkapó Andre Johnsont kell mindenképpen kiemelni.

 NFL 2013, ALAPSZAKASZ
14. FORDULÓ
2013.12.06 2:25 Jacksonville Jaguars–Houston Texans 27–20
2013.12.08 19:00 Baltimore Ravens–Minnesota Vikings  
2013.12.08 19:00 Cincinnati Bengals–Indianapolis Colts  
2013.12.08 19:00 Green Bay Packers–Atlanta Falcons  
2013.12.08 19:00 New England Patriots–Cleveland Browns  
2013.12.08 19:00 New York Jets–Oakland Raiders  
2013.12.08 19:00 Philadelphia Eagles–Detroit Lions  
2013.12.08 19:00 Pittsburgh Steelers–Miami Dolphins  
2013.12.08 19:00 Tampa Bay Buccaneers–Buffalo Bills  
2013.12.08 19:00 Washington Redskins–Kansas City Chiefs  
2013.12.08 22:05 Denver Broncos–Tennessee Titans  
2013.12.08 22:25 Arizona Cardinals–St. Louis Rams  
2013.12.08 22:25 San Diego Chargers–New York Giants  
2013.12.08 22:25 San Francisco 49ers–Seattle Seahawks  
2013.12.09 2:30 New Orleans Saints–Carolina Panthers  
2013.12.10 2:40 Chicago Bears–Dallas Cowboys  

 

2022.11.22 08:16:34

NFL nemzetisport.hu

A San Franciscói alakulat zsinórban a harmadik győzelmét aratta.

2014.01.28 01:55:36

NFL nemzetisport.hu

A tengerentúli profi amerikaifutball-liga bajnokai az 1966-os szezon óta.

2017.10.26 11:16:13

NFL nemzetisport.hu

A Steelers újonc tehetsége hamar bizonyította, nem most jött le a falvédőről.

2017.10.18 15:21:48

NFL nemzetisport.hu

A bűvészfellépéseivel híressé váló Dorenbos nyílt szívműtéten esett át, amiről képeket is közölt.