HFL: a rekordbajnok vagy a címvédő marad le a döntőről?

Vágólapra másolva!
2015.06.18. 17:05
null
A tavalyi döntő MVP-jének megválasztott Kocsis Péterre ezúttal nem számíthat a címvédő Cowbells (Fotó: Branticsák Péter)
Négy csapat, két mérkőzés, két cím. De ki állítja meg a pozsonyiakat? A magyar amerikaifutball-liga (HFL) történetében először kerül sor elődöntőkre és egyből egy nagyon pikáns összecsapásra is lehet számítani. A vasárnapi kettős rangadó négy résztvevője a Bratislava Monarchs, a Nyíregyháza Tigers, a Budapest Cowbells és a Budapest Wolves. Amennyiben az első mérkőzésen papírforma eredmény születik akkor a két budapesti egyesület találkozója dönt a magyar bajnoki címről – tavalyhoz hasonlóan.

 

BUDAPEST COWBELLS – BUDAPEST WOLVES

Pikáns és magas színvonalú összecsapásra lehet számítani a tavalyi két döntős között, hiszen a magyar válogatott keretének nagy részét e két csapat játékosai adják. Amikor a Budapest Wolves elindult a magyar bajnokságban mindig döntőbe jutott, míg a Cowbells címvédőként várhatja az elődöntőt tehát mindkét oldalon elmondható, hogy csapatok presztízse is a tét.

ELTILTOTT KOLOMPOSOK
Németh Bencét a szövetség egy évre tiltotta el, miután a Nyíregyháza Tigers elleni mérkőzésvégén nadrágját letolva megmutatta a nemi szervét és hátsóját a hazai lelátónak.

Kocsis Pétertaz alapszakasz elsőségéről döntő meccsenkét „sportszerűtlen viselkedés" büntetésért állították ki, amely automatikus egymeccses eltiltással jár.

Hiába nagy a tét, könnyen elképzelhető, hogy több kulcsemberét is nélkülöznie kell a két csapatnak. A címvédőnél sem a hosszabb eltiltását a héten megkezdő Németh Bence, sem pedig az elődöntőben kiállított Kocsis Péter nem játszhat. Mindketten válogatott kerettagok voltak a tavalyi év során és Kocsis lett a 2014-es döntő legértékesebb játékosa. A Farkasoknál Bencsics Márk irányító játéka lehet kérdéses. A 2013-as év legjobb játékosának megválasztott Bencsics a Győr elleni találkozón sérült meg és az alapszakasz utolsó mérkőzésén a Miskolc ellen pályára sem lépett.

Bencsics hiánya esetén a Wolves minden bizonnyal Darrell Tate-re támaszkodna. Az amerikai futó a szezon során összesen 14 futott touchdownt szerzett, amely a legtöbb a futójátékosok között, ráadásul nemcsak a támadók között, hanem a speciális egységben visszahordóként is veszélyes lehet a légiós. Akár Bencsics, akár Wágner Olivér játszik irányító szerepkörben, megbízható elkapó brigáddal dolgozhatnak együtt, hiszen az egységben Elek Ádám, Gecser Máté és Storcz András is válogatott kerettagnak mondhatja magát.

A passzjáték azonban nem lesz könnyű a Farkasoknak, hiszen a Cowbellsnél a szezon során a liga legjobb védőnégyese őrizte az elkapókat Demeter Ádám, Németh Márton, Németh Bence és Patrick Ogunji személyében. Kérdés Németh Bence kiesése milyen hatással lesz a védelemre.

Kocsis, a támadósor kiesője is nagy hiányzó lehet, hiszen ő számít Váry Tamás irányító első számú elkapójának és összesen 7 touchdownt kapott el idén. Várynak azért az ő hiányában is lesznek megbízható célpontjai a válogatott tight end Nagy Ádám és a 2014-ben berobbanó Kántor Bálint személyében. Mögöttük Zsikla Zoltánra hárulhat nagy szerep Kocsis pótlásában. A futók között a címvédőnél a rutin és sebesség remek kombinációját találhatjuk meg. Előbbit a korábbi Wolves-játékos Cseperkáló Péter, utóbbit a válogatott Roják Richárd szállítja.

Cseperkáló a két csapat alapszakaszbeli találkozóján is beköszönt a korábbi társaknak, de az igazi különbség mégis Váry három touchdownátadása volt, amelyet Kántornak (1) és Kocsisnak (2) osztott ki. Ugyan Kocsisra most nem számíthatnak a Kolomposok, a Deák Balázs, Madarassy Richárd, Mezei Márk, Sóti László hátsó védőnégyesnek így sem lesz könnyű dolga a passzjáték semlegesítésében.

Amennyiben a másik mérkőzésen – a papírformának megfelelően – a Bratislava Monarchs legyőzi a Nyíregyháza Tigers akkor ez a mérkőzés dönthet a magyar bajnoki címről is, hiszen csak egy magyar csapat lesz a HFL döntőjében.

„Nyilván ez is egy cél – mondta el a Nemzeti Sport Online kérdésére Karim Trabelsi, a Budapest Cowbells vezetőedzője. – Szóba is került, de attól még úgy gondolom ez is csak egy ugyanolyan mérkőzés, mint a többi és mi az összeset meg szeretnénk nyerni, ez csak egy lépés az úton. Ha sikerül megvédenünk ezt a címünket, akkor a következő cél a HFL megnyerése lesz.”

„Bár az elmúlt három Cowbells elleni mérkőzésünk elvesztése egy mintát sejtet, nagyon különbözőek voltak ezek a találkozók – emlékezett vissza Kovács István, a Budapest Wolves vezetőedzője. – Mindhármat meg is nyerhettük volna akár. Úgy gondolom nincs szükség komolyabb lélektani felkészítésre, csupán játszanunk kell a saját játékunkat és a saját dolgunkkal kell foglalkoznunk.”

Paul de Pass tarthatatlan volt a 2015-ös alapszakaszban (Fotó: Radó Norbert)
Paul de Pass tarthatatlan volt a 2015-ös alapszakaszban (Fotó: Radó Norbert)


BRATISLAVA MONARCHS – NYÍREGYHÁZA TIGERS

A még hibátlan pozsonyi alakulat majdnem az összes mérkőzését nagyon meggyőzően nyerte meg, így Nyíregyházának nem lesz könnyű dolga ha meglepetést akar szerezni. A legnehezebb feladat egyértelműen a Ferni Garza, Paul de Pass duó megállítása lesz, hiszen a két kanadai játékos alkotja a 2015-ös HFL-szezon legjobb irányító-elkapó párosát. Ugyan Garza passzai Patrik Slusny és Jakub Fekete irányába is nagy veszélyt jelentenek, első számú célpontja egyértelműen a kanadai 81-es, akinek idén már 12 touchdownelkapása van. Amennyiben esetleg sikerült a passzjátékot semlegesítenie a Tigriseknek, akkor még mindig nincs nyert ügyük, hiszen a Monarchs Stefan Slovák erőfutásaival is előre tudja juttatni a labdát és fel tudja őrölni az ellenfelet.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg a HFL 2015-ös kiírását?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A nyírségiek talán egyetlen esélye a támadósorukban rejlik, amely néhány amerikai játékossal többször is igazán ígéretesen teljesített a szezon során. Amennyiben sikerül a mérkőzés elején többször is megtalálnia a 16 éves Tóth Gábornak a labdával Jamar Dialst, akkor megzavarhatják a pozsonyi védelmet és akár meglepetést is okozhatnak. Emellett még a szintén junior korú Civa Mihály futásaira építhetnek a Tigrisek.


„Nem foglalkozunk az alapszakaszbeli mérkőzéssel – fogalmazott Christoph Dreyer a Bratislava Monarchs vezetőedzője. – Ez már a rájátszás, itt minden mérkőzést meg kell nyerni. Ezzel tisztában vagyunk, úgyhogy nem lesz baj azzal, hogy elég motiváltak legyünk.”

„Borzasztó büszke vagyok a csapatomra, rengeteget fejlődtünk a szezon során. Nagyon hálás vagyok, hogy Brad Hebing edzővel dolgozhatunk hiszen a rutinos játékosok és a kirobbanó formában lévő import játékosok mellett a junior korú játékosaink óriási fejlődésen mentek át az elmúlt négy hónapban – értékelt Szépe József, a Nyíregyháza Tigers elnöke. – Óriási fegyvertény, hogy az egyetlen vidéki csapat vagyunk a rájátszásban és ez nem véletlen, mint ahogy az sem hogy Nyíregyháza város töretlen bizalmát is élvezhetjük évek óta. A terv teljesítve, bent vagyunk a legjobb négyben, de innentől Kovács Sándor barátom szavaival élve »egy másik kávéház« következik, itt minden egy meccsen dől el, egy meccsen pedig mindenki verhető. A cél a döntőbe jutás, amire minden esélyünk meg is van, mert van még mit előhúzni a kalapból.”

HFL 2015
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA (JÚNIUS 21.)

Bratislava Monarchs (1.)–Nyíregyháza Tigers (4.) 14.00
Budapest Cowbells (2.)–Budapest Wolves (3.) 17.00
Mindkét összecsapást a BKV-pályán rendezik meg. Bővebb információk itt!

A 2015-ÖS ALAPSZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. Bratislava Monarchs 6
6
286–98 1.000
2. Budapest Cowbells 6
5
1
240–108 0.833
3. Budapest Wolves 6
4 2 295–122 0.667
4. Nyíregyháza Tigers 6
3
3
156–238 0.500
5. Győr Sharks 6
2
4
166–226 0.333
6. Miskolc Steelers 6
1 5
151–257 0.167
7. Újpest Bulldogs 6
6
18–263 0.000
A HFL 2015-ÖS MENETRENDJE
Dátum Hazai Vendég
2015.04.04 Budapest Wolves Nyíregyháza Tigers 59–14
2015.04.04 Miskolc Steelers Budapest Cowbells 21–42
2015.04.05 Újpest Bulldogs Bratislava Monarchs 0–59
2015.04.11 Budapest Cowbells Győr Sharks 48–23
2015.04.18 Bratislava Monarchs Nyíregyháza Tigers 46–7
2015.04.25 Miskolc Steelers Bratislava Monarchs 27–52
2015.04.25 Nyíregyháza Tigers Győr Sharks 49–40
2015.04.26 Újpest Bulldogs Budapest Wolves 3–65
2015.05.02 Budapest Wolves Budapest Cowbells 24–28
2015.05.09 Győr Sharks Miskolc Steelers 41–20
2015.05.09 Budapest Cowbells Újpest Bulldogs 37–0
2015.05.16 Nyíregyháza Tigers Újpest Bulldogs 38–15
2015.05.17 Bratislava Monarchs Budapest Wolves 30–23
2015.05.24 Miskolc Steelers Nyíregyháza Tigers 13–42
2015.05.25 Győr Sharks Budapest Wolves 7–44
2015.05.31 Győr Sharks Újpest Bulldogs 34–0
2015.06.06 Nyíregyháza Tigers Budapest Cowbells 6–65
2015.06.06 Budapest Wolves Miskolc Steelers 80–40
2015.06.07 Bratislava Monarchs Győr Sharks 64–21
2015.06.13Budapest CowbellsBratislava Monarchs
20–34
2015.06.14 Újpest Bulldogs Miskolc Steelers 0–30
ELŐDÖNTŐ
2015.06.21
Bratislava Monarchs Nyíregyháza Tigers 14.00
2015.06.21 Budapest Cowbells Budapest Wolves 17.00
2015.07.04 Döntő

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik