HFL: pontot sem kapott a címvédő, másfél év után nyert a Győr

Vágólapra másolva!
2015.05.12. 13:24
null
Nem adott esélyt az újoncnak a címvédő (Fotó: Durucz Ádám)
A Váry Tamás vezette címvédő Budapest Cowbells 37 pontos sikerének köszönhetően gyakorlatilag a magyar amerikaifutball-elitliga (HFL) rájátszásában érezheti magát. Az újonc Újpest Bulldogs három mérkőzés után is nyeretlen, ahogyan a Győr Sharkstól vereséget szenvedő Miskolc is.

 

Sima találkozóra lehetett számítani az Elektromos-pályán, ahol a címvédő Budapest Cowbells fogadta az idén egyelőre pofozógépnek bizonyuló Újpest Bulldogs alakulatát. A papírformával semmit sem törődve azonban nagyon felszívták magukat a Buldogok az első negyedben. és nem engedtek pontot esélyesebb ellenfelüknek, igaz ők sem kerültek fel az eredményjelzőre.

A második negyed elején azonban jött az elmúlt heti Farkas-verés két hőse, és Váry Tamás hosszú passza után Kocsis Péter megszerezte a vezetést a hazaiaknak (7–0). Várynak még jutott egy hatpontos elkapás az első félidőben, ezúttal azonban Kocsis helyett Kiss Róbertet találta meg a labdával (14–0). A kisebb meglepetést hozó első negyed után meggyőző előnyre tett szert a Cowbells.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg a HFL 2015-ös kiírását?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A szünet után folytatódott a Váry-parádé. A címvédő irányítója előbb Kocsist találta meg egy újabb pontokat érő hosszú passzal, majd ő futott be a célterületre. A kettő között az Újpest speciális egységének a hibájából adódóan még két pontot szerzett a Cowbells, így már a záró játékrész előtt eldőlt a találkozó (30–0).

A negyedik negyedben még feltette az i-re a pontot a hazai alakulat és Váry is. Az irányító célpontja ezúttal Nagy Ádám volt, akinek a pontjaival beállította a Cowbells a végeredményt (37–0).

A hétvége másik találkozóján hiába tartotta a lépést az első negyedben a hazai Győriekkel a Miskolc, valamint az amerikai légiós Troy Rice hiába szerzett újabb két touchdownt, a Győr Sharks 41–20-as győzelmet aratott a Miskolc Steelers ellen.


HFL 2015

5. FORDULÓ
Budapest Cowbells–Újpest Bulldogs 37–0
(0–0, 14–0, 16–0, 7–0)
Győr Sharks–Miskolc Steelers 41–20
(7–6, 13–0, 15–8, 6–6)

A 2015-ÖS ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA
1. Budapest Cowbells 4
4
155–64 1.000
2. Bratislava Monarchs 3 3 157–34 1.000
3. Budapest Wolves 3 2 1 148–45 0.666
4. Nyíregyháza Tigers 3 1 2 70–145 0.333
5. Győr Sharks 3
1
2 104–117 0.333
6. Miskolc Steelers 3 3 68–135 0.000
7. Újpest Bulldogs 3 3 3–161 0.000
A HFL 2015-ÖS MENETRENDJE
Dátum Hazai Vendég
2015.04.04 Budapest Wolves Nyíregyháza Tigers 59–14
2015.04.04 Miskolc Steelers Budapest Cowbells 21–42
2015.04.05 Újpest Bulldogs Bratislava Monarchs 0–59
2015.04.11 Budapest Cowbells Győr Sharks 48–23
2015.04.18 Bratislava Monarchs Nyíregyháza Tigers 46–7
2015.04.25 Miskolc Steelers Bratislava Monarchs 27–52
2015.04.25 Nyíregyháza Tigers Győr Sharks 49–40
2015.04.26 Újpest Bulldogs Budapest Wolves 3–65
2015.05.02 Budapest Wolves Budapest Cowbells 24–28
2015.05.09 Győr Sharks Miskolc Steelers 41–20
2015.05.09 Budapest Cowbells Újpest Bulldogs 37–0
2015.05.16 Nyíregyháza Tigers Újpest Bulldogs
2015.05.17 Bratislava Monarchs Budapest Wolves
2015.05.24 Budapest Cowbells Bratislava Monarchs
2015.05.24 Miskolc Steelers Nyíregyháza Tigers
2015.05.25 Győr Sharks Budapest Wolves
2015.05.31 Győr Sharks Újpest Bulldogs
2015.06.06 Nyíregyháza Tigers Budapest Cowbells
2015.06.06 Budapest Wolves Miskolc Steelers
2015.06.07 Bratislava Monarchs Győr Sharks
2015.06.14 Újpest Bulldogs Miskolc Steelers
2015.06.21 Az alapszakasz 1. helyezett Az alapszakasz 4. helyezett
2015.06.21 Az alapszakasz 2. helyezett Az alapszakasz 3. helyezett
2015.07.04 Döntő



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik