HFL: a pozsonyiak a Farkasokat is két vállra fektették

BUDAY ZOLTÁNBUDAY ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2015.05.18. 15:46
null
Paul de Pass tarthatatlan volt a 2015-ös alapszakaszban (Fotó: Radó Norbert)
Hiába javult fel a Budapest Wolves játéka a szezon korábbi mérkőzéseihez képest, Paul de Passra nem volt ellenszere a Farkasoknak. Ugyan a mérkőzés végén még volt esélye az egyenlítésre a vendégeknek, a kanadai légiós négy touchdownjával eldöntötte a pozsonyiak részére a mérkőzést. Ezzel a rekordbajnok sorozatban második vereségét szenvedte el a magyar amerikaifutball-ligában (HFL).

 

A Bratislava Monarchs már a találkozó elején bemutatta a látványos – és a szezon során többnyire sikeres – légitámadását. Ferni Garza passzából Paul de Pass volt eredményes, azonban a bírók korai ünneplés miatt érvénytelenítették a pontszerzést. A Garza, De Pass duó kedvét nem lehetett elvenni és a következő játék során ismét bejuttatták a labdát a célterületre, immáron szabályosan (6–0). Az elmúlt mérkőzésektől eltérően ennek a találkozónak az elején a Farkasok is inkább a passzjátékra építettek. Bencsics Márk többször is Gecser Mátét találta meg a tojáslabdával. A két válogatott játékos négyyardos összjátéka pedig már pontokat is eredményezett a budapestiek számára (6–7).

A második negyedben a Gecser-elkapásokra De Pass-elkapásokkal reagáltak a pozsonyiak és a játékrész elején vissza is szerezték a vezetést a kanadai játékosnak köszönhetően (12–7). Ugyan a félidő hátralévő részében mindkét csapat birtokolta még a labdát, pontok már nem estek a szünetig.

A pihenő utáni első vendégtámadás bár elhalt, de Madarassy Kristóf bravúros 50 yardos mezőnygóljának köszönhetően felzárkózott a Wolves (12–10). Ekkor azonban egy több játékra kiható rövidzárlatnak köszönhetően kicsúszott a mérkőzés a Farkasok kezéből. Elsőként De Pass büntette meg hat ponttal azt, hogy a megelőző játékban Miakich András elejtett egy interceptiont (20–10). Ezután a támadófal többször nem tudta megvédeni Bencsicset, az így kialakult rossz mezőnypozíciót még tetézte a speciális egység hibája, amely így safetyt eredményezett (22–10).

A negyedik negyedben ébredt fel a rekordbajnok és Elek Ádám hosszú elkapása után Bencsics ismételten Gecsert találta meg a labdával a célterületen belül (22–16). A De Pass-műsornak azonban még nem volt vége hazai oldalon. Egy látványos, 76 yardos játék után a légiós megszerezte csapata és egyben saját maga negyedik touchdownját (30–16). Közel hat perc volt hátra az utolsó játékrészből, amikor még egy utolsó rohamra indultak a Farkasok, és Bencsics futásával hét pontra csökkentették is a különbséget (30–23). Pontosan 100 másodperccel a vége előtt visszakerült a labda a vendégekhez, ám az egyenlítési próbálkozás akkor elhalt, amikor Bencsics passza a célterületen belül Lubos Svolik kezében landolt. Érdekesség, hogy a Farkasoknak két hete a Cowbells ellen is volt esélyük a legvégén módosítani az eredményt, de akkor sem jártak sikerrel.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg a HFL 2015-ös kiírását?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Tisztelet a Farkasoknak, mert nagyon jól felkészültek belőlünk, úgy gondolom, ez a két csapat és a Cowbells azonos szintet képvisel – kezdte mondandóját Christoph Dreyer, a Monarchs vezetőedzője. – Ez volt a legnagyobb teszt eddig számunkra és örülünk, hogy meg tudtuk tartani a veretlenségünket."

„Látható a fejlődés az előző találkozóhoz képest, pedig a sérülések miatt egy kevésbé összeszokott játékosállománnyal tudtunk ma játszani – értékelt Kovács István, a Farkasok vezetőedzője. – Ugyanakkor ez egy ilyen sport, hogy a végén van egy eredmény, és megint nem nyertünk."

A hétvége másik találkozóján ugyan az Újpest Bulldogs megszerezte szezonbeli első – majd második – touchdownját, 38–15-ös vereséget szenvedtek a fővárosiak a Nyíregyháza Tigers otthonában. Ezzel a győzelmükkel a Tigrisek nagyon közel kerültek a rájátszást jelentő negyedik hely megszerzéséhez.

A viszont már biztos, hogy a címvédő Budapest Cowbells mellett a Bratislava Monarchs is ott lesz a legjobb négy között, ez a két csapat pedig vasárnap, 13 órától az Elektromos pályán (1138 Bp., Népfürdő u. 18-20.) összecsap az alapszakasz-elsőségért. A győztes a negyedikként bejutó együttessel találkozik az elődöntőben, a vesztes pedig az alapszakaszt harmadikként záróval, jó eséllyel a Budapest Wolvesszal.

HFL 2015
6. FORDULÓ
Nyíregyháza Tigers–Újpest Bulldogs 38–15
(7–0, 14–0, 10–9, 7–6)
Bratislava Monarchs–Budapest Wolves 30–23(6–7, 6–0, 10–3, 8–13)

A 2015-ÖS ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA
1. Bratislava Monarchs 4 4 187–57 1.000
2. Budapest Cowbells 4 4 155–64 1.000
3. Budapest Wolves 4 2 2 171–75 0.500
4. Nyíregyháza Tigers 4 2 2 108–160 0.500
5. Győr Sharks 3 1 2 104–117 0.333
6. Miskolc Steelers 3 3 68–135 0.000
7. Újpest Bulldogs 4 4 18–199 0.000
A HFL 2015-ÖS MENETRENDJE
Dátum Hazai Vendég
2015.04.04 Budapest Wolves Nyíregyháza Tigers 59–14
2015.04.04 Miskolc Steelers Budapest Cowbells 21–42
2015.04.05 Újpest Bulldogs Bratislava Monarchs 0–59
2015.04.11 Budapest Cowbells Győr Sharks 48–23
2015.04.18 Bratislava Monarchs Nyíregyháza Tigers 46–7
2015.04.25 Miskolc Steelers Bratislava Monarchs 27–52
2015.04.25 Nyíregyháza Tigers Győr Sharks 49–40
2015.04.26 Újpest Bulldogs Budapest Wolves 3–65
2015.05.02 Budapest Wolves Budapest Cowbells 24–28
2015.05.09 Győr Sharks Miskolc Steelers 41–20
2015.05.09 Budapest Cowbells Újpest Bulldogs 37–0
2015.05.16 Nyíregyháza Tigers Újpest Bulldogs 38–15
2015.05.17 Bratislava Monarchs Budapest Wolves 30–23
2015.05.24 Budapest Cowbells Bratislava Monarchs
2015.05.24 Miskolc Steelers Nyíregyháza Tigers
2015.05.25 Győr Sharks Budapest Wolves
2015.05.31 Győr Sharks Újpest Bulldogs
2015.06.06 Nyíregyháza Tigers Budapest Cowbells
2015.06.06 Budapest Wolves Miskolc Steelers
2015.06.07 Bratislava Monarchs Győr Sharks
2015.06.14 Újpest Bulldogs Miskolc Steelers
2015.06.21 Az alapszakasz 1. helyezett Az alapszakasz 4. helyezett
2015.06.21 Az alapszakasz 2. helyezett Az alapszakasz 3. helyezett
2015.07.04 Döntő
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik