Későn ébredt a Chargers, Peyton Manning–Brady az AFC-döntőben!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.12. 22:07
null
Colin Kaepernick győzelemre vezette a 49erst Carolinában (Fotó: Reuters)
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) rájátszásában a San Francisco 49ers 23–10-re nyert a Carolina Panthers otthonában, így a 49ers lesz a Seattle Seahawks ellenfele az NFC főcsoportdöntőjében. A Denver Broncos hazai pályán 24–17-re legyőzte a három negyeden keresztül pontképtelen San Diego Chargerst, így bejutott az Amerikai főcsoport döntőjébe, ahol a New England Patriotsot fogadja.

 

Ellenfélre várt az NFC-ben a New Orleans Saintst szombaton legyőző Seattle Seahawks. A másik elődöntőben a Carolina Panthers a San Francisco 49erst fogadta. Érdekesség, hogy a két csapat trénere, Ron Rivera és Jim Harbaugh játékosként együtt játszott a Chicago Bearsben.

A mérkőzés a 49ers szempontjából kezdődött jobban. Amíg Phil Dawson két mezőnygóljával 6–0-ra elhúztak Colin Kaepernickék, addig a Panthersnek a játékvezetői büntetésekkel (az első félidőben összesen 48 yard) kellett bajlódniuk leginkább. Na meg azzal, hogy közben Cam Newton első drive-ja során interceptiont dobott Patrick Willisnek. 0–6

Nem kellett sokáig izgulniuk a hazai drukkereknek, Steve Smith 28 yardos elkapása után jó pozícióba kerültek Cam Newtonék, ám végül negyedik és egyre a Supercam felirattal ellátott cipőben játszó irányító nem tudta bevinni a labdát.

Ezt követően Kaepernick kis híján interceptiont dobott saját célterületétől nem messze, majd a 49ers puntját Ted Ginn Jr. a Frisco 31 yardos vonaláig vitte vissza. Cam Newton pedig rögvest meghálálta a Ginn remeklését, s első passzából megtalálta Steve Smith-t a célterületen belül. 7–6

Steve Smith TD-jével még vezetett a Panthers (Fotó: Reuters)
Steve Smith TD-jével még vezetett a Panthers (Fotó: Reuters)

A szünetig a Panthers még egy Graham Gano-mezőnygóllal növelte előnyét (10–6), ám mégis a 49ers mehetett boldogabban szünetre. Másodpercekkel a pihenő előtt ugyanis Kaepernick második és egyre pontosan célzott, Vernon Davis pedig elkapta a labdát. Igen ám, de a kissé szeszélyesen fújó játékvezetők úgy látták, Davis kilépett az oldalvonalon. Jim Harbaugh őrjöngött, de a játékvezetők ettől függetlenül is visszanézték a jelenetet, amely után touchdownt ítéltek a 49ersnek. 10–13

A Panthers mezőnygólját megelőzően amúgy Ahmad Brooks vakmerő, s egyben megmosolyogtató húzással próbálkozott, amire Newton némi színészkedéssel válaszolt.

A fordulás után a Panthers támadhatott elsőként, de csak puntig jutott el, míg Kaepernick egy pazar, Anquan Boldinnak adott 45 yardos passzal jelentkezett. Ezt követően a Panthers kétyardosáról jöhetett a 49ers, elsőre Kaepernick elejtett labdáját Frank Gore összeszedte, majd második nekifutásra az irányító maga futott be az endzone-ba – nagy bajba sodorva ezzel a hazaiakat. 10–20.

A San Francisco irányítója ünneplésként Cam Newton megszokott, supermanes TD-örömét produkálta, felpaprikázva ezzel a hazaiakat.

Vernon Davis TD-je millimétereken múlott (Fotó: Reuters)
Vernon Davis TD-je millimétereken múlott (Fotó: Reuters)

Ezután Cam Newtonék hosszú, sok playből felépített drive-val jelentkeztek, amelynek vége viszont nem végződött jól. A 49ers 37 yardos vonalánál járt a Panthers, amikor Cam Newtont előbb NaVorro Bowman, majd rögtön ezután Ahmad Brooks is sackelte, így punt következett. Bowman Kaepernickhez hasonlóan a Newton-féle TD-ünnepléssel jelezte, sikerült földre vinnie a Super Camet.

Cam Newtont ötször sackelték a 49ers védői (Fotó: Reuters)
Cam Newtont ötször sackelték a 49ers védői (Fotó: Reuters)

A 49ers érhetően már az idővel is játszott a következő támadásánál. A sok kisebb futás mellett kitűnt Frank Gore 39 yardos mutatványa, végül pedig ismét Dawson rúgott mezőnygólt. 10–23

Immár mínusz tizenháromról kellett felállniuk Newtonéknak, ráadásul idő szűkében főként passzjátékokkal kellett előrukkolniuk. A harmadik playnél pedig ismét földre vitték Newtont, de aztán sikerült megszerezni a first downt, s folytatni a támadást. De hiába. Mert bár Dan Skuta szabálytalansága miatt tizenöt yardot nyert a Panthers, ezután Cam Newton újabb interceptiont dobott, most épp Donte Whitnernek. A 49ers ezután már csak az idővel játszott, a Panthes még egyszer támadhatott is, s Ted Ginn elkapásával egész közel került a célterülethez, de a TD sehogy sem akart összejönni. A 49ers tavalyhoz hasonlóan ismét bejutott az NFC döntőjébe, ahol a Seattle Seahawks lesz az ellenfele.

Érdekesség, hogy a két csapat alapszakaszmeccsén a Panthers szintén 10 pontig jutott San Franciscóban, de az akkor elég volt a győzelemhez, hisz a 49ers csak kilencet pakolt fel a táblára. A 28 kísérletből 15 jó passzt adó, összesen 196 passzolt yardig jutó Kaepernicknek holtversenyben ez volt a legrosszabb teljesítménye az idényben. Naná, hogy a Panthers elleni alapszakasz-mérkőzésen volt hasonlóan gyenge a passzjátéka. Cam Newton végül 267 passzolt yarddal, egy TD-vel, két interceptionnel és öt sackkel zárt.

Az újabb rekordot döntő Peyton Manning harmadszor néz szembe csapatával Tom Brady New Englandjével az AFC döntőjében
(Fotó: Action Images)
Az újabb rekordot döntő Peyton Manning harmadszor néz szembe csapatával Tom Brady New Englandjével az AFC döntőjében (Fotó: Action Images)



DENVER BRONCOS–SAN DIEGO CHARGERS

A San Diego 5–7-es mérleggel kezdte az alapszakaszt, de négy győzelemmel, és egy óriási adag szerencsével végül kiküzdötte a rájátszást, ahol a Cincinnati Bengals hibáit kihasználva bejutott a konferencia elődöntőjébe, ahol az Amerikai főcsoport első kiemeltje, a csoportrivális Broncos várt rá. A két csapat az AFC Nyugati csoportjában kétszer is találkozik egy szezonban, és bár San Diegóban a Broncos 28–20-ra nyert, Denverben a Chargers 27–20-ra visszavágott, kiharcolva a Peyton Manningék egyetlen hazai vereségét. Érdekesség, hogy a labdabirtoklás mindkétszer óriási kaliforniai fölényt mutatott, előbb 38:03–21:57, majd 38:49–21:11 volt a percek megoszlása a csapatok között.

A meccset ugyan a Chargers kezdte, de gyorsan megrekedt Philip Riversék támadása, a szinte minden támadórekordot megdöntő Broncos pedig egy gyakorlatilag tökéletes drive (Manning 6/8, 64 yard, TD) végén Demaryius Thomas 2 yardos elkapásával megszerezte a vezetést (7–0).

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2013-as szezonját?

New England Patriots Denver Broncos Seattle Seahawks San Francisco 49ers Szavazok
Eredmények állása
mceBlockPasteEnd

Az újabb gyenge vendégattak után a Broncos labdát vesztett a félpálya környékén, Thomas kezéből kiverték a tojást, de a Chargers csak egy hosszú mezőnygólkísérletig jutott, Nick Novak ráadásul kihagyta 53 yardról.

Jött is a gyors büntetés, Manning átadásából ezúttal Wes Welker szerzett TD-t, ezzel az idényben már 57-nél járt az irányító, ami a legtöbb, amit egy játékos elért egy szezonban (Dan Marino és Tom Brady szerzett 56-ot 1984-ben és 2007-ben). 14–0

24 perc alatt –11, 36 alatt pedig csupán 1 passzolt yardnál járt a Chargers a sackeket is beleszámolva, miközben a védelem állandó bemozdulásainak is köszönhetően simán haladtak a hazaiak. A vendégek gyengélkedésének köszönhetően még az is belefért, hogy Matt Prater két mezőnygóljából csak egyet rúgjon be (az is minimum cakkos lett), Manning pedig 39/0-s TD/interception-mutató után először eladja a labdát a vörös zónában. 17–0

Az addig szenvedő vendégek Eddie Royal 30 yardos elkapásával végre beindulni látszott, és a nagyszerű újoncszezont futó Keenan Allen 16 yardos TD-jével szépített a San Diego (17–7).

A 4. negyedben két TD-t szerző Keenan Allen 142 yarddal zárt
A 4. negyedben két TD-t szerző Keenan Allen 142 yarddal zárt

Trindon Holliday egyből visszahordta ugyan a kirúgást, de egy szabálytalanság miatt nem adták meg a TD-t a játékvezetők, és 3. és 7-nél felcsillant az esély a vendégek előtt, hogy visszakapaszkodhatnak. Egy védelmi szabálytalanság után azonban ismét végigmentek a hazaiak a pályán és Knowshon Moreno 3 yardos futásával visszaállt a közte 17 (24–7).

A Chargers még próbálkozott, és 4. és 5-re Allen következő nagy elkapásával 49 yardot haladtak Riversék, és az újonc WR újabb 16 yardos TD-jével ismét szépítettek (24–14).

Az idő azonban vészesen pörgött, már nem egészen hat perc volt csak hátra, ez pedig kevésnek bizonyult a Chargers-csodához (egy onside kicket még visszaszerzett, de a vörös zónában megakadt a támadás, és csak egy mezőnygól jött össze 24–17, majd 3. és 17-re és 3. és 6-ra is megcsinálta a Broncos), így összejött az újabb (a rájátszásban már a negyedik!) Brady–Manning csata, vasárnap a Denver Broncos–New England Patriots szuperrangadót rendeznek az Amerikai főcsoportban.

NFL, 2013
KONFERENCIA-ELŐDÖNTŐK
NFC
Carolina Panthers(2.)–San Francisco 49ers(5.) 10–23 (0–6, 10–7, 0–7, 0–3)
AFC

Denver Broncos(1.)–San Diego Chargers(6.) 24–17 (7–0, 7–0, 3–0, 7–17)
KORÁBBAN
NFC
Seattle Seahawks (1.)–New Orleans Saints (6.) 23–15
(6–0, 10–0, 0–0, 7–15)
AFC
New England Patriots(2.)Indianapolis Colts(4.) 43–22 (14–7, 7–5, 8–10, 14–0)

STATISZTIKÁK
A KONFERENCIA-ELŐDÖNTŐK LEGJEI
A legtöbb passzolt yard:
Andrew Luck (Indianapolis) –New England
331
A legtöbb futott yard: LeGarrette Blount (New England)
–Indianapolis
166
A legtöbb elkapott yard: Marques Colston (New Orleans) –Seattle
144
A KATEGÓRIÁK RÁJÁTSZÁSBELI LEGJOBBJAI
A legtöbb passzolt yard: 774 Andrew Luck (Indianapolis)
A legtöbb futott yard: 166 LeGarrette Blount (New England)
A legtöbb elkapott yard: 327 T. Y. Hilton (Indianapolis)
A legtöbb szerelés: 21 NaVorro Bowman (San Francisco)
A legtöbb sack: 4.5 Ahmad Brooks (San Francisco)
A legtöbb interception: 2 Husain Abdullah (Kansas City), Alfonzo Dennard (New England)
NFL 2013, RÁJÁTSZÁS
WILD CARD-MÉRKŐZÉSEK (2014. 01. 04.–01. 05.)
AFC
Cincinnati Bengals (3.)–San Diego Chargers (6.) 10–27
Indianapolis Colts (4.)–Kansas City Chiefs (5.) 45–44
NFC
Philadelphia Eagles (3.)–New Orleans Saints (6.) 24–26
Green Bay Packers (4.)–San Francisco 49ers (5.) 20–23
KONFERENCIA-ELŐDÖNTŐK (2014. 01. 11.–01. 12.)
AFC
Denver Broncos (1.)–San Diego Chargers (6.) 24–17
New England Patriots (2.)–Indianapolis Colts (4.) 43–22
NFC
Seattle Seahawks (1.)–New Orleans Saints (6.) 23–15
Carolina Panthers (2.)–San Francisco 49ers (5.)
10–23
KONFERENCIADÖNTŐK (2014. 01. 19.–01. 20.)
AFC
Denver Broncos (1.)New England Patriots (2.) 2014. 01. 19. 21.00
NFC
Seattle Seahawks (1.)–San Francisco 49ers (5.) 2014. 01. 20. 0.30
SUPER BOWL XLVIII (2014. 02. 03.)
Az AFC győztese–Az NFC győztese* 2014. 02. 03 0.30
*MetLife Stadium (New Jersey)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik