Népsport: Cucu Bécsben árazta be magát
A kispesti Lipták-réten a futball volt a bevett játék, a gyerekek többsége ott töltötte napjait, a (rongy)labda bűvöletében. Nem csupán a fiúk, hiszen Kő András könyvéből (Bozsik, 1979) tudható, hogy – ha hiszik, ha nem – dekázásban Tácsik Maca mindenkit lekörözött. Ráadásul kapusként se volt utolsó, így játszótársa lehetett a kis Bozsik „Cucunak” és Puskás „Öcsinek”. Ez azért nem akármi, ám a Tácsik lány példája arra (is) jó, hogy lássuk, mekkora szenvedély volt akkoriban a futball.
A kis Bozsik is arról ábrándozott, hogy egyszer majd jeles futballista lesz, álmai útján 1943. október 17-én, 17 esztendősen indult el. Első bajnokiját játszotta a Kispestben a Vasas ellen (2:5). Centerként gyakran szöktette, ugratta ki Egresi Bélát és Badics Pált. Később elmondta, elsősorban erővel nem bírta még a tempót, meg aztán – ez később fényesen kiderült – fedezetként volt az igazi. „Jobban érzem magam ott, nem függök annyira a többiektől. A fedezet állandó játékban van” – magyarázta később.
Megerősödve egyre inkább kitűnt a mezőnyből, s amikor 1947 májusában a Bécsben győztes Budapest-válogatottban (2:1) remekelt, Mándik Béla edző a jövőbe látott: „Cucut ez a győztes meccs beárazta!” Olyannyira, hogy augusztus 17-én Bulgária ellen (9:0) Gallowich Tibor beválogatta, s ezzel elindult a sorozat. Második fellépésén, szintén Bécsben (Ausztria 3:4) már „a két fedezet közül Bozsik nyújtott többet”, pedig a másik sem volt akárki: Nagymarosi Mihály.
Nincs arra hely, hogy minden olyan mérkőzést rögzítsünk itt, amelyen főszereplő volt. Alig akad olyan, amelyik után ne emelték volna ki az ítészek, a társak. Feleki László, a Népsport legendás főszerkesztője szerint az Évszázad mérkőzésén, a Wembleyben (1953. november 25., 6:3) ő volt „a mezőny királya. Emlékszem, volt egy jelenete: öt játékost cselezett ki… A félpályáról indult el. Jobbra-balra dőltek az angolok mellette. Túlvitte a labdát az alapvonalon. Ha bemegy…”
Népszerű volt, csendes természete, eleganciája megfogta az embereket. Ezért találták ki, hogy legyen országgyűlési képviselő. A mindenható párt nevében Farkas Mihály honvédelmi miniszter agitálta. „Farkas elvtárs, én nem tudom, mit kell a parlamentben csinálni” – tiltakozott, de Farkas hamar megtanította a kommunizmus lényegére: „Ha mindenki felemeli a kezét, te is tedd fel!” A módi ellenkezett a természetével, ezért amikor 1953 júliusában Rákosi Mátyás helyett Nagy Imre lett a miniszterelnök, bement hozzá és udvariasan közölte, nem tartja magát politikusnak, maradna a labdarúgásnál. A kormányfő elfogadta az érveit.
Mindenesetre a játékát látván egy angol újságíró, tudva arról, hogy bejuttatták a parlamentbe, megjegyezte: „Ez a képviselő megérdemelné, hogy miniszterelnök legyen…”
Jellemző, hogy akkor is kiemelkedett a mezőnyből, amikor nem játszotta végig a mérkőzést. A svájci világbajnokságon a brazilok ellen (4:2). Ahol a 65. percben (állás: 3:1) Nilton Santos spiccel tiszta erőből combon rúgta. Ott találta el, ahová már kapott egyet korábban José Carlos Bauertól. Bozsik „felkapta a karját, de ökölbe szorított keze nem sújtott le, észbe kapott, fegyelmeznie kell magát. Csak megfenyegette Nilton Santost”. Arthur Elis bíró viszont fütyült, s mindkettőjüket kiállította. „Előttem van a kép, ahogy vonul le. Egyszerű és méltóságteljes. Kissé lehajtja a fejét, csak a kétoldalt kilógó mez árulkodik arról, hogy ő volt ennek a mérkőzésnek a hőse” – emlékezett a csapattárs, Lantos Mihály.
Megjegyzendő, békés természete ellenére a meccs után kitört öltözői verekedésből éppúgy kivette a részét, mint azt megelőzően a 4:2-es diadalból.
Úriember volt. Az elbukott vb-döntőről (NSZK 2:3) szólva is. „Mindenki Sebest hibáztatja, de valamennyien felelősök vagyunk” – magyarázta.
A forradalom után is töretlen volt a népszerűsége (értsd: ritkábban kezdték ki, mint a többieket), nem véletlen, 1960 decemberében a Bp. Honvéd–Ferencváros (4:2) bajnoki előtt azt ünnepelték a Népstadionban, hogy 25 éve van a pályán. Hogy 1936-ban igazolta le a Kispest, tehát 24 az a 25, senkit sem érdekelt, de érdekesebb is a gólpassza: „Bozsikot ketten közrefogták, éppen a sár közepén. Csetlett egyet jobbra, akkor eldőlt az egyik védő. Botlott egyet balra, akkor eldőlt a másik is. Aztán meredeken keresztbe vágta, úgy, hogy Nógrádi szinte már merő kénytelenségből is a bal alsó sarokba bombázott.”
Utolsó bajnokiján is az FTC volt az ellenfél (1:2) 1962. április 15-én. Az 54. percben ő szépített: „Megkapta a labdát a ferencvárosi 16-oson, átemelte egy védő feje fölött, majd bal lábbal a bal felső sarokba lőtt.” Az értékelésből kiderül, hogy „szellemes cselei és jó labdái voltak”, azt pedig tegyük hozzá, hogy az 1957–1958-as szezonban az Év játékosa lett, az 1961–1962-es bajnokságban pedig jobbösszekötőként (!) bekerült a bajnokság csapatába.
A Ferencváros elleni búcsú után három nappal a válogatottól is elköszönt. Miután Baróti Lajos szövetségi kapitány 1961 decemberében a dél-amerikai túrán három meccsen játszatta, az Uruguay elleni itthoni mérkőzésen (1:1) százszoros válogatottként búcsúzhatott. (Az 1956. februári Libanon elleni 4:1-et később elismerve, ebből lett 101.) Itt is góllal, a Rákositól kapott labdával indult neki, két csellel a kapura tört, „nem tudták őt akadályozni, s mintegy 8 méterről félmagasan a kapu jobb oldalába lőtt”.
A Népsport summázata szerint „mindenki őt nézte, aki újat, valami magával ragadót hozott a labdarúgásba, aki hervadhatatlan érdemeket szerzett a támadójáték forradalmasításában.”
Az edzői pálya vonzotta, 1966-ban leülhetett a Bp. Honvéd kispadjára. „Nem számítok olyan játékosra, aki fegyelmezetlen és nem azt teszi, ami a csapat érdeke” – vallotta. Nem volt népszerű, hiszen ütközött az aktuális sztár Tichy Lajossal is. A klikkekkel nem tudott mit kezdeni, főként, hogy egy-két honvédségi bennfentes is ellene dolgozott.
Türelme 1967-ben a 21. forduló után fogyott el, a Bp. Honvéd közleménye szerint „Bozsik József, labdarúgócsapatunk edzője, hétfőn reggel szóban bejelentette, hogy lemond edzői megbízatásáról. Elnökségünk a bejelentést tudomásul vette és egyben felmentette Bozsik Józsefet edzői tisztétől. Ezzel egyidejűleg szükségesnek tartjuk hangsúlyozni, hogy a bejelentéssel nem értünk egyet… Kijelentjük, hogy Bozsik számára a szakmai önállóság teljes mértékben biztosítva volt”.
A városi legenda szerint utolsó meccsén (0:1 Salgótarjánban) valamelyik tábornok leüzent az öltözőbe, hogy „Bozsik elvtárs, cserélni kellene”, ő pedig: „Tábornok úr, akkor jöjjön, és cseréljen…” És elment. Így is lehetett volna, ám a cserét csak 1968-ban hozták vissza a magyar bajnokikon.
A válogatott szövetségi kapitányaként csupán egy meccs jutott neki, 1974 szeptemberében a bécsi vereség (0–1) után meggyőződése volt, hogy lesz ez még jobb. Nem lett, ám szomorúbb, hogy szívpanaszai miatt nem folytathatta a munkát, amelytől később az orvosok végleg eltiltották. Nem egészen négy év adatott meg még neki, 1978. május 31-én, az argentínai világbajnokság rajtja előtt egy nappal hunyt el.
Barátsága Puskás „Öcsivel” legendás: „Cucu a legjobb barátom volt. Alig múltam hároméves, amikor a családja a mellettünk lévő lakásba költözött. Kitaláltunk egy kopogtatójelzést a falon, ami azt jelentette: »Gyerünk focizni!«”
Lakat Károly szerint: „»Cucuuuuuuuu...!« – kiáltotta Puskás, s már küldte is felé a labdát Bozsik. Egyetlen lábmozdulattal a leglassúbb labda is felgyorsult nála, a gyors megszelídült, laposból magas lett, félmagasból lapos. Bozsik némán, szó nélkül vezényelt, cselekvő ember volt, nem beszélő”.
De: beszéltek, beszélnek róla eleget – ez természetes a mezőny királyánál.
| NÉVJEGY |
 BOZSIK JÓZSEF |
Baróti Lajos Brazíliában tartott fejmosást
Leonyid Ivanov rossz lóra tett
