Schalke: a BL-győztes Di Matteo a menesztett Keller utódja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.07. 09:18
null
Ébresztő! Roberto Di Matteo fújhat riadót a gyengélkedő Schalkénak (Fotó: Action Images)
Igaznak bizonyultak a kedd reggeli német sajtóhírek: a Schalke 04 labdarúgócsapatának vezetősége felmentette a munkavégzés alól Jens Keller vezetőedzőt, akinek helyére a Chelsea-vel Bajnokok Ligáját nyerő olasz Roberto Di Matteo érkezik. A hírt a Schalke hivatalos Twitter-csatornáján tudatta.

A Schalke irányítását 2012 decemberében Huub Stevenstől átvevő Jens Kellernek a Hoffenheim elleni 1–2 után került veszélybe az állása – mondhatni, menesztéséhez a királykékektől a Hoffenheimbe távozó Szalai Ádám gólja is hozzájárult…

A gelsenkircheni csapat hét forduló után nyolc ponttal a Bundesliga 11. helyén szerénykedik, kilenc ponttal leszakadva a listavezető Bayern Münchentől. A Német Kupából már augusztusban kiesett a Dynamo Dresdentől vereséget szenvedő Schalke, a Bajnokok Ligájában pedig a Chelsea elleni pontszerzést a Maribor elleni, csalódást keltő döntetlen követte. A Schalke mindössze két tétmérkőzését nyerte meg eddig a 2013–2014-es szezonban, igaz, ezek egyike a Dortmund elleni derbi volt.

A Schalke klubmenedzsere, Horst Heldt „rendkívüli csalódottságának” adott hangot a Hoffenheim elleni vereség után, majd kritizálta a csapat kiszámíthatatlanságát, Clemens Tönnies, a klub igazgatótanácsának első embere pedig jelezte: analizálják a történteket és meghozzák a szükséges döntéseket. Nos, meghozták – Kellernek a gyenge eredmények miatt mennie kellett.

Az érkező Roberto Di Matteo a németajkú svájci Schaffhausen városában született és nőtt fel, de sem játékosként, sem edzőként nem dolgozott még Németországban. A Schalke 04 a negyedik klubcsapata lesz trénerként az egyaránt angol MK Dons, a West Bromwich Albion és a Chelsea után.

„A csapat közelmúltbeli eredményei elmaradtak a várakozásoktól, még a pozitív események sem hoztak tartós stabilitást. Hiányzott az az állandóság, amely sportszakmai céljaink eléréséhez segíthetne bennünket. Nem feledjük, hogy huszonkét hónap alatt Jens Keller jó munkát végzett. Nehéz helyzetben vette át a csapatot, amelyet aztán a Bajnokok Ligájába vezetett. Köszönet jár neki ezért. Új impulzust akarunk, az a cél, hogy Roberto Di Matteo stabilizálja a csapatot, és a Bundesligában, valamint a Bajnokok Ligájában is teljesítse az általunk kitűzött célokat” – indokolta a váltást Horst Heldt.

Legfrissebb hírek

Két évvel meghosszabbította vezetőedzője szerződését a Bayern München

Német labdarúgás
16 órája

Német edzője lett a Ferencváros El-ellenfelének

Európa-liga
2025.10.20. 19:09

Középpályás gólzsákja repíti az RB Leipziget

Német labdarúgás
2025.10.20. 10:48

Fordulatos meccsen mentett pontot a Freiburg a Frankfurt ellen

Német labdarúgás
2025.10.19. 17:51

Tovább robog Werner Lipcséje, Gulácsiék legyőzték a Hamburgot is

Német labdarúgás
2025.10.18. 17:45

Schäfer András nélkül verte meg a Mönchengladbachot az Union Berlin

Német labdarúgás
2025.10.17. 22:33

NB III-as csapat vezetőedzője lett Kondás Elemér

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 23:22

NFL: a Titans edzője belebukott az 1–5-ös idényrajtba

Amerikai sportok
2025.10.13. 22:15
Ezek is érdekelhetik