Németország: a világbajnok középpályás befejezte profiként

2021.01.24. 20:44
null
Utolsó profi csapata az Uerdingen volt (Fotó: AFP)
Kevin Grosskreutz, a 2014-ben világbajnok német labdarúgó-válogatott tagja vasárnap bejelentette, hogy befejezi profi pályafutását, de amatőr szintén még folytatja a játékot – számolt be róla a Magyar Távirati Iroda.

„Tizenöt év után eljött az idő, hogy elbúcsúzzak a profi futballtól. Remélem, találkozunk az amatőr sportpályákon” – mondta a 32 esztendős középpályás. Bár azt nem jelentette be, melyik klubhoz csatlakozik, de médiaértesülések szerint a hatodosztályban szereplő TuS Bövinghausen csapatában folytatja.

Grosskreutz a Borussia Dortmundban játszott, amikor 2014-ben világbajnok lett a német válogatott tagjaként. Dortmundi színekben a Bundesligát és a német Szuperkupát kétszer-kétszer, a Német Kupát egyszer nyerte meg, 2013-ban pedig döntős volt a Bajnokok Ligájában. Később megfordult a Galatasarayban, a VfB Stuttgartban, illetve a Darmstadtban, mielőtt 2018-ban a harmadosztályú KFC Uerdingenbe igazolt.

„Most vissza akarok térni oda, ahonnan jöttem, az amatőr sportba” – mondta a középpályás.

Grosskreutz 2010 és 2014 között hat alkalommal lépett pályára a német válogatottban, a 2014-es világbajnokságon győztes csapat keretében is szerepelt, bár a tornán nem játszott.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Utolsó idényére készül az olaszok vk-második sízője

Téli sportok
2026.08.05. 09:36

Az idény végén visszavonul az első japán Grand Slam-torna döntős, Nisikori Kei

Tenisz
2026.07.27. 11:06

Nicolás Otamendi visszavonult a válogatottságtól

Foci vb 2026
2026.07.24. 09:03

Most már tényleg itt a vége – visszavonult a mexikói legenda

Minden más foci
2026.07.22. 07:49

Sadio Mané lemondta a válogatottságot

Foci vb 2026
2026.07.10. 14:08

Visszavonult a kétszeres Eb-győztes Santi Cazorla

Spanyol labdarúgás
2026.07.02. 15:41

Visszavonult az ecuadori válogatott gólrekordere

Foci vb 2026
2026.07.02. 06:55

Tshabalala sem feledkezett meg Ochoáról

Foci vb 2026
2026.06.29. 16:15