Német Kupa: a Dárdaiék elleni csúfos kiesés után távozik a Mainz edzője

S. B.S. B.
2023.11.03. 11:32
null
Távozik a Mainz vezetőedzője (Fotó: AFP)
Mint arról beszámoltunk, a Hertha 3–0-ra legyőzte, így kiejtette az első osztályú Mainzot a Német Kupában. A mérkőzés után nem sokkal a mainzi gárda a hivatalos oldalán jelentette be, hogy megválik vezetőedzőjétől, Bo Svenssontól.

A Mainz oldala szerint a klub közösen hozta meg ezt a döntést a 44 éves szakemberrel, aki 2021 óta irányította a német csapatot. A klubnál töltött két idénye alatt egyszer kilencedik, egyszer pedig nyolcadik helyre kormányozta a csapatot a dán, most azonban győzelem nélkül a Bundesliga tabellájának utolsó helyén állnak a mainziak.

„Nagyon nehéz búcsút mondani, de úgy érzem, eljött az ideje. Egy életen át velem maradnak majd azok az élmények, amelyeket itt szereztem. Sajnos a pályán zajló dolgok miatt eljött az idő, hogy senkit se tekintsünk nagyobbnak a klubnál” – mondta Svensson a távozását követően.

A Mainz már azt is bejelentette, hogy a dán szakember helyét az U23-as csapat vezetőedzője, Jan Siewert veszi át szombattól.


 

Legfrissebb hírek

Kőszárhegyen jótékonykodott Dárdai Pál, Juhász Roland és Németh Krisztián

Minden más foci
2026.06.08. 12:34

Máris sorsoltak: a Bayern München a harmadosztály bajnokával kezd a Német Kupában

Német labdarúgás
2026.06.06. 19:32

Harry Kane triplázott, hat év után újra kupagyőztes a Bayern München

Német labdarúgás
2026.05.23. 21:58

Manuel Neuer nem védhet a Német Kupa-döntőben

Német labdarúgás
2026.05.22. 19:38

Dárdai Márton megsérült, kihagyja az idényhajrát

Légiósok
2026.05.08. 18:36

Háromgólos hátrányból állt talpra, győzelemmel hangolt a PSG elleni BL-elődöntőre a Bayern München

Német labdarúgás
2026.04.25. 17:29

Tiago Tomas csodagóllal lőtte a Német Kupa döntőjébe a Stuttgartot

Német labdarúgás
2026.04.23. 23:36

Két góllal nyert Leverkusenben, hat év után újra döntős a Bayern München a Német Kupában

Német labdarúgás
2026.04.22. 22:41
Ezek is érdekelhetik