A Dortmund ötöt vágott a rekorder kiscsapatnak a Német Kupában

Két mérkőzés maradt szeptemberre a Német Kupa első fordulójából: előbb a Dortmund lépett pályára, amely a Hamburg-Eimsbütteler BC vendége volt. Az ötödosztályú kiscsapat a 2500 férőhelyes pályája helyett a Volksparkstadionba vitte a kupameccset, és már hétfőn rekordot döntött: eladták a 41 500. jegyet, ami új csúcs egy ötödosztályú együttesnél, a korábbit a Werder Bremen 2019-es kupameccse tartotta az Atlas Delmenhorst ellen. A Volksparkstadionban több mint 46 ezer néző gyűlt össze.
A Regionalligában két győzelemnél és három vereségnél járó HEBC fél órán keresztül jól tartotta magát, de az első játékrész utolsó negyedórájában beindult a Dortmund. A 33. percben született meg a vezető gól, amikor Julian Ryerson beadása után Janek Wrede szerencsétlenül nyúlt a labdába, az pedig a hálóban kötött ki. Három perccel később egy beadást Daniel Svensson lőtt a kapuba, majd a szünet előtt Samuele Inácio duplázott.
Az 59. percben Fábio Silva lesgyanús helyzetből szerezte meg az ötödik dortmundi gólt, Niko Kovac vezetőedző pedig – már a hétvégi bajnoki fordulóra figyelve – tovább rotálta az amúgy is igen tartalékos csapatát. Az eredmény már nem változott, a Borussia ötgólos sikerrel lépett a második körbe. Szerdán a Bayern München osnabrücki meccsével zárul az első forduló.
NÉMET KUPA
1. FORDULÓ (A LEGJOBB 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
Hamburg-Eimsbütteler BC (V.)–Borussia Dortmund 0–5








