Megtisztelő felkérés! Magyar edzőt hívott segítségül Dárdai Pál

SZ. N. T., K. B. (BERLIN)SZ. N. T., K. B. (BERLIN)
2016.10.05. 00:55
null
Dárdai Pál tovább újít, ráadásul mindehhez magyar segítséget kér (Fotó: AFP)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) második helyen álló Hertha BSC magyar vezetőedzője, Dárdai Pál tovább keresi annak a lehetőségét, hogyan tudná fejleszteni csapatát. Ennek érdekében Berlinbe hívott egy futsalszakembert, Kis Jánost, aki a szerda és a csütörtök délelőtti edzést tartja meg az együttesnek.

Kis János és Dárdai Pál korábban is folytatott már szakmai egyeztetést egymással, nem véletlen, hogy a berliniek vezetőedzője futsalos elemeket vetett be az előző szezon során. Erről a Nemzeti Sport Online-on már áprilisban beszámoltunk, majd bemutattuk azt is, hogyan segíthetné a magyar labdarúgást a futsal.

A két szakember közös munkájának az eredménye az lett, hogy Kis János szerdán és csütörtökön Hertha-szerelésbe bújik, és a két délelőtti edzésen futsalos elemeket beépítve tart edzést a Bundesliga második helyén álló gárdának.

Dárdai Pál és Kis János
Dárdai Pál és Kis János

Dárdai Pál tehát nem elégszik meg azzal, hogy csapata ebben a szezonban is kiugróan jól teljesít, tovább keresi azt, hogyan tudná fejleszteni együttesének játékát.

Kis János ötszörös magyar bajnok futsaledző, akinek több könyve is megjelent a témában. Keze alól ismert játékosok sora került be a futsalválogatottba.

A Nemzeti Sport Online Berlinben figyelemmel kíséri a következő két nap eseményeit, hamarosan bővebb beszámolóval jelentkezünk az edzésekről, és megszólaltatjuk a két szakembert, illetve az edzéseken szintén közreműködő kapusedzőt, Petry Zsoltot is!

Legfrissebb hírek

Megvan Petry Zsolt csapatának új vezetőedzője

Minden más foci
2026.10.14. 13:31

Csoportgyőztesként jutott ki az Európa-bajnokságra a magyar női futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.10.10. 19:23

Tíz gólt lőtt a DEAC; csak ikszelt a Nyíregyháza a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.10.09. 22:52

Már nem hibátlan a Veszprém, az Újpest nyerte a rangadót a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.10.08. 21:20

A svédeket is legyőzte a magyar válogatott a női futsal Eb-selejtezőben

Magyar válogatott
2026.10.08. 18:10

Női futsal Eb-selejtező: a bosnyákok legyőzésével kezdett a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.10.07. 18:12

Csak ikszelt idegenben az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.10.05. 23:32

Futsal vb-selejtező: három légiós a magyar keretben

Magyar válogatott
2026.10.02. 11:52