Hertha: két másik Hannover-játékosra is szemet vetett Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.18. 11:41
Sajtóhírek szerint a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban hetedik helyen végző Hertha BSC érdeklődik Kijotake Hirosi és Noah-Joel Sarenren-Bazee, a Bundesligából kieső Hannover két játékosa iránt.

Korábban beszámoltunk róla, hogy a Hertha Salif Sanéval, a Hannover 25 esztendős szenegáli védekező középpályásával és Veton Berishával, a Greuther Fürth 22 éves norvég támadójával erősítene.

A Bild információja szerint Dárdai Pál vezetőedző az élvonalban utolsó, kiesést jelentő helyen végző Hannoverből két további játékost is kinézett Sané mellett.

Az egyik a 26 éves japán középpályás, Kijotake Hirosi, akinek május 31-ével megszűnik a szerződésében szereplő 6.5 millió eurós kivásárlási ár. A Hertha viszont csak akkor tudja megvásárolni a válogatott futballistát, ha bejut az Európa-liga csoportkörébe – olvasható a cikkben.

A másik kiszemelt a 19 esztendős német korosztályos válogatott Noah-Joel Sarenren-Bazee, aki a mögöttünk hagyott idényben csupán ötször szerepelt a Bundesligában, de a Bild szerint a gyorsasága felkeltette Dárdai figyelmét.

a Hertha Salif Sanéval, a Hannover 25 esztendős szenegáli védekező középpályásával és Veton Berishával, a Greuther Fürth 22 éves norvég támadójával erősítene.

A Bild információja szerint Dárdai Pál vezetőedző az élvonalban utolsó, kiesést jelentő helyen végző Hannoverből két további játékost is kinézett Sané mellett.

Az egyik a 26 éves japán középpályás, Kijotake Hirosi, akinek május 31-ével megszűnik a szerződésében szereplő 6.5 millió eurós kivásárlási ár. A Hertha viszont csak akkor tudja megvásárolni a válogatott futballistát, ha bejut az Európa-liga csoportkörébe – olvasható a cikkben.

A másik kiszemelt a 19 esztendős német korosztályos válogatott Noah-Joel Sarenren-Bazee, aki a mögöttünk hagyott idényben csupán ötször szerepelt a Bundesligában, de a Bild szerint a gyorsasága felkeltette Dárdai figyelmét.

Legfrissebb hírek

Új balhátvédet igazolt a Bournemouth – szabad az út Kerkez előtt

Angol labdarúgás
2 perce

A Celtic vinné a svédek egyik budapesti gólszerzőjét – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
4 órája

A Vidivel bajnokságot nyerő Marko Nikolics lett az AEK Athén vezetőedzője

Minden más foci
2025.06.14. 21:30

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

Máris bonyolódik Gyökeres Viktor ügye

Minden más foci
2025.06.11. 08:01

Jobe Bellingham a Dortmundhoz igazolt – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.10. 14:40

Szabics Imre a továbbiakban is az Augsburg másodedzője lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.06. 17:07

Születésnapján jelentette be a francia védő igazolását a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.05. 10:59
Ezek is érdekelhetik