Hertha: Ibisevic soha nem látott módon bizonyítaná be az igazát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.24. 12:39
null
Vedad Ibisevic nem akarja elfogadni, hogy kiállították és el is tilthatják (Fotó: AFP)
Eddig soha nem látott módon próbálja töröltetni a szombaton a Mainz ellen kapott piros lapját Vedad Ibisevic, a Hertha csatára, aki szájról olvasó tolmácsot kérne fel arra, hogy bebizonyítsa, nem mondott olyat a játékvezetőnek, amiért ki lehetne állítani.

 

Ibisevic a Mainz 1–0-s vezetésénél, a 89. percben ütközött az ellenfél játékosával, s miután felrepedt a szemöldöke,Tobias Stieler játékvezető leküldte a pályáról ápolásra. A bosnyák ekkor kezdett el vitatkozni a bíróval, aki a piros lap felmutatásával vetett véget az epizódnak.

A mérkőzés végeredményét aligha befolyásolta a döntés, de Ibisevic ezért a vétségéért akár öt meccsre szóló eltiltást is kaphat.

A játékvezetői jelentés szerint Ibisevic azt mondta Stielernek, hogy „Du bist scheisse”, azaz „Sz.r vagy”. A futballista ezzel szemben azt mondja, a kérdéses mondat úgy szólt, „Das ist schlecht, azaz „Ez rossz”.

Ibisevic azt tervezi, hogy fellebbez, ésszájról olvasó tolmácsot alkalmaz azért, hogy bebizonyítsa az igazát.

„Azt mondtam, hogy »ez rossz«, mert folytatni akartam a játékot, de ő azt értette, »szar vagy«. Nem vagyok tizenkét éves, miért mondanék ilyet? Egy szájról olvasó kell, ő igazolni tud” – mondta Ibisevic, akinek esélyeit rontja, hogy a német futball jogrendszerében eddig a játékvezetői jelentés felülírta a videós és egyéb bizonyítékokat.

Márpedig Stieler nem változtat a jelentésén.

„Nem számít, mint mond Vedad Ibisevic, az számít, amit beleírtam a jelentésbe. Ezen pedig nem változtatok. Örülnék, ha igaza lenne, mert akkor nem kellene pluszsorokat írogatnom a jelentésbe. De nem így volt” – idézte a Bild Stielert, aki a magyar gyakorlattal ellentétben Németországban beszélhet bíróként a mérkőzés után.

Ibisevic is elismeri, csoda lenne, ha sikerrel járna.

„Tudom, hogy megy ez, a játékvezető a szövetség embere. Ez a rendszer mindig ugyanolyan, a bírónak mindig igaza van. Ám senkit sem sértettem meg, a játékvezetőt sem” – mondta a csatár.

NÉMET BUNDESLIGA
6. FORDULÓ


Szombat

RB Leipzig–Eintracht Frankfurt
2–1 (Augustin 28., Werner 67., ill. Rebic 77.)
Hoffenheim–Schalke 04
2–0 (Geiger 13., Rupp 93.)
Werder Bremen–Freiburg
0–0
Mainz–Hertha BSC
1–0 (De Blasis 56. – 11-esből)
VfB Stuttgart–Augsburg
0–0
KÉSŐBB

Borussia Dortmund–Borussia Mönchengladbach 6–1 (Philipp 28., 38., Aubameyang 45., 49., 62., Weigl 79., ill. Stindl 66.)

Vasárnap
15.30:
Hannover–1. FC Köln (Tv: Eurosport2)
18.00:
Bayer Leverkusen–Hamburg (Tv: Eurosport2)

Pénteken rendezték
Bayern München–Wolfsburg 2–2 (Lewandowski 33. – 11-esből, Robben 42., ill. Arnold 56., Didavi 83.)


AZ ÁLLÁS
1. Borussia Dortmund 6 5 1 19–1 +18 16
2. Hoffenheim 6 4 2 11–5 +6 14
3. Bayern München 6 4 1 1 14–5 +9 13
4. Augsburg 6 3 2 1 8–4 +4 11
5. Hannover 5 3 2 6–2 +4 11
6. RB Leipzig 6 3 1 2 10–7 +3 10
7. Schalke 6 3 3 7–8 –1 9
8. Hertha 6 2 2 2 6–6 0 8
9. Mönchengladbach 6 2 2 2 8–11 –3 8
10. Eintracht Frankfurt 6 2 1 3 4–5 –1 7
11. VfB Stuttgart 6 2 1 3 3–7 –4 7
12. Wolfsburg 6 1 3 2 5–8 –3 6
13. Mainz 6 2 4 6–10 –4 6
14. Hamburg 5 2 3 4–8 –4 6
15. Bayer Leverkusen 5 1 1 3 9–10 –1 4
16. Freiburg 6 4 2 2–9 –7 4
17. Werder Bremen 6 3 3 3–7 –4 3
18. 1. FC Köln 5 5 1–13 –12 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik