Hertha: Három mérkőzésen legalább négy pontot kell szereznünk – Dárdai

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.05.02. 14:18
null
Dárdai legalább négy pontot vár a következő három meccstől (Fotó: AFP)
Dárdai Pál a Hertha BSC sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy az elkövetkezendő három találkozón legalább négy pontot kell szerezniük, hogy elkerüljenek a kiesőzónából. A szakember hozzátette, hogy közösen ez sikerülhet, hiszen nem szabad elfelejteniük, hogy a karanténidőszak előtt eredményesek voltak.

 

„A terveinknek megfelelően zajlott a szombati edzésünk. Nagyon elégedett vagyok az első két nap képével. A mérkőzések alatt okosan és tiszta fejjel kell játszanunk. Lassan mindegyik játékosunk teljesen egészséges lesz” – nyilatkozta Dárdai Pál.

A magyar szakember ezután arról is beszélt, hogy már megvannak a tervei a Mainz elleni összecsapásra, és nem okoz neki gondot a kezdőcsapat kijelölése.

„A szurkolóknak és a klubnak is egy célja van, hogy a következő idényben is a Bundesligában szerepeljünk. Három mérkőzéssel kevesebbet játszottunk, viszont ha ezeken legalább négy pontot szerzünk, akkor elkerülhetünk a kiesőzónából. A maradék három találkozó azonban mindenképpen döntő jelentőségű összecsapás lesz nekünk” – folytatta gondolatait a magyar tréner.

Április 15-én, illetve 16-án derült ki, hogy Dárdai Pál, valamint Admir Hamzagic másodedző, a játékosok közül pedig Dodi Lukebakio, Marvin Plattenhardt és Rune Jarstein megfertőződött a koronavírussal, ezért az egész csapatnak karanténba kellett vonulnia két hétre. Mivel a Hertha BSC három bajnokiját el kellett halasztani, 13 nap alatt öt mérkőzést kell majd játszania. Mainzban hétfőn, a Freiburg ellen csütörtökön lépnek pályára a fővárosiak, az Arminia Bielefeldet pedig jövő vasárnap fogadják.

A Mainz elleni találkozóról elárulta, a legfontosabb, hogy az első 45 percben a meccshiány ellenére jól játszanak, hiszen ezután a szünetben ha szükséges, akkor kisebb elemzéseket követően lehetőségük lesz a változtatásra.

„A csapatkapitányunk, Dedryck Boyata fontos láncszeme a csapatnak. Ha nem sérül le a vasárnapi utolsó edzésen, akkor mindenképpen a kezdőben kap helyet a Mainz ellen. Mellette Sami Khedira is fontos tagja az együttesnek, akire mindenképpen számítok, ha egészséges. Igazi vezér” – mondta a játékosokról Dárdai.

Dodi Lukebakio és Marvin Plattenhardt még csak egyéni edzéseket végez, a norvég kapus, Rune Jarstein pedig a mostani idényben már nem játszhat, mert nála súlyos volt a fertőzés lefolyása.

Dárdai a sajtótájékoztató végén kiemelte, hogy neki jelenleg az a legfontosabb, hogy a kitűzött négy pontot megszerezzék a három találkozón, a későbbiekről pedig utána lehet majd gondolkodni.

A HERTHA BSC IDÉNYÉNEK HÁTRALÉVŐ PROGRAMJA
május 03., 18.00: Mainz–Hertha BSC
május 06., 18.30: Hertha BSC–Freiburg
május 09., 18.00: Hertha BSC–Bielefeld
május 12., 18.00: Schalke 04–Hertha BSC
május 15., 15.30: Hertha BSC–Köln
május 22., 15.30: Hoffenheim–Hertha BSC

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 31 22 5 4 86–40 +46 71
2. RB Leipzig 31 19 7 5 55–25 +30 64
3. Wolfsburg 31 16 9 6 54–32 +22 57
4. Eintracht Frankfurt 31 15 11 5 62–47 +15 56
5. Borussia Dortmund 31 17 4 10 66–42 +24 55
6. Bayer Leverkusen 31 14 8 9 51–35 +16 50
7. Mönchengladbach 31 12 10 9 59–46 +13 46
8. Union Berlin 31 11 13 7 47–38 +9 46
9. Freiburg 30 11 8 11 45–43 +2 41
10. VfB Stuttgart 31 10 9 12 52–51 +1 39
11. Hoffenheim 31 9 9 13 45–50 –5 36
12. Mainz 30 9 7 14 33–49 –16 34
13. Augsburg 31 9 6 16 31–47 –16 33
14. Werder Bremen 31 7 9 15 34–51 –17 30
15. Arminia Bielefeld 31 8 6 17 23–51 –28 30
16. 1. FC Köln 31 7 8 16 32–56 –24 29
17. Hertha 28 6 8 14 34–48 –14 26
18. Schalke 30 2 7 21 18–76 –58 13

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik