Hertha: Elkapkodva nem igazolhatunk – Dárdai Pál

SZ. R.SZ. R.
2021.07.30. 10:13
null
Dárdai Pál azt is elfogadja, ha nem lesznek új érkezők (Fotó: AFP)
Dárdai Pál nem szeretne az új idény előtt arról beszélni, hogy kikkel számol a csapatban véglegesen – mondta a tréner a dpa-nak.

 

A jelenleg Ausztriában edzőtáborozó Hertha BSC vezetőedzője, Dárdai Pál a mostani 28 fős keretet szeretné minél jobban felkészíteni az új évadra. „Elkapkodva nem igazolhatunk, ráadásul megvan, hogy mennyit költhetünk, így ahhoz is igazodni kell. Ha nem érkezik új igazolás, akkor azt is el kell fogadnom" – mondta a magyar szakember.

A berliniek csapatából többen is jelenleg az olimpián szerepelnek, így még nem teljes az együttes kerete az edzőtáborban – többek között Arne Maier és Jordan Torunarigha (Németország), Matheus Cunha (Brazília) és Lucas Tousart (Franciaország) sincs még ott a csapattal. „Most nincs okom az aggodalomra, azonban ha valamelyikőjük megsérül, vagy nem játszik eleget, akkor az nagyon rossz lesz így az idény kezdete előtt. Ha már mindenki itt lesz, akkor döntöm el, hogy kik kapnak lehetőséget a következő évadban" – zárta gondolatait Dárdai Pál.

A magyar tréner azt is elmondta, hogy akkor fog dönteni a következő idényben szereplő csapatról, ha már mindenki együtt lesz, és visszatér az együtteshez.

Ahogy arról beszámoltunk a Hertha BSC 4–3-ra legyőzte a Jürgen Klopp vezette Liverpoolt a két csapat csütörtöki felkészülési mérkőzésén.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Továbbra is remekel hazai pályán a Freiburg; fontos mérkőzést nyert meg a St. Pauli; ikszelt a Stuttgart

Német labdarúgás
2026.02.22. 21:45

Két góllal vezetett a szünetben az RB Leipzig, de a ráadásban pontot mentett a BVB

Német labdarúgás
2026.02.21. 20:46

Meleg volt a végén a pite, de a Bayern München legyőzte a Frankfurtot

Német labdarúgás
2026.02.21. 17:41

Sorban dőlnek ki a Frankfurt játékosai

Német labdarúgás
2026.02.20. 18:59

Dárdai Pál: Olyan klubot akarunk, ahol mindenki egymás szemébe tud nézni

Labdarúgó NB I
2026.02.17. 18:02

Az első Bundesliga-idényében berobbant Said El Mala

Képes Sport
2026.02.17. 14:24

Gulácsi Péter megsérült, nehezen tartott otthon egy pontot a Leipzig

Német labdarúgás
2026.02.15. 19:39

Öt ok, amiért érdemes a tavasz közeledtével elkezdeni a futást

Csupasport
2026.02.15. 18:33
Ezek is érdekelhetik