Hertha: Dárdai már január másodikán edzést vezényel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.20. 16:55
Dárdai Pál csapata, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hertha BSC már január másodikán megkezdi a felkészülést a tavaszi szezonra.

A német futballév még nem ért véget, hiszen ezen a héten kupameccseket rendeznek, de a Hertha játékosainak már megkezdődött a téli szünet – ami aktív pihenéssel telik majd, a szakmai stáb ugyanis minden futballistának személyre szabott edzéstervet írt elő.

„Mint mindig, most is adtunk házi feladatot a játékosoknak” – mondta Dárdai Pál vezetőedző.

A jövő nyári világbajnokság miatt a Bundesliga ezúttal rövidebb ideig szünetel – a bajnokság január 12-én a Bayer Leverkusen–Bayern München mérkőzéssel folytatódik –, így a Hertha már január 2-án megkezdi a felkészülést a tavaszi évadra.

Dárdaiék az új év első hétvégéjén Bielefeldben lépnek pályára egy négycsapatos felkészülési tornán, amelyen a házigazda Arminia mellett a Hannover és az 1. FC Köln vesz még részt. A két elődöntő győztese vívja a döntőt, míg a két vesztes a bronzmeccset, a mérkőzések kétszer 30 percig tartanak. A Hertha a Köln ellen kezd.

A berlini együttes január 13-án a Stuttgart otthonában folytatja a Bundesliga-idényt, majd egy héttel később a Borussia Dortmundot fogadja.

Legfrissebb hírek

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
12 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Aranybányából ifitemető – Moncz Attila publicisztikája

Német labdarúgás
2025.07.25. 22:59

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Lisztes Krisztián és Fenyő Noah is elutazik a Frankfurttal az Egyesült Államokba

Német labdarúgás
2025.07.23. 09:43

Markus Krösche – egy üzleti zseni Frankfurtból

Német labdarúgás
2025.07.22. 15:18

A Bundesligán belül váltott klubot a Debrecen és a Diósgyőr egykori csatára

Német labdarúgás
2025.07.19. 17:38
Ezek is érdekelhetik