Dortmund: a vezérigazgatót egyre jobban lehangolja a nézők hiánya

2021.01.04. 12:14
null
A Dortmund vezérigazgatóját egyre jobban lehangolja a nézők hiánya (Fotó: AFP)
Lehangolónak nevezte a Borussia Dortmund vezérigazgatója, hogy a koronavírus-járvány miatt a labdarúgó Bundesligában továbbra is zárt kapuk mögött kell lejátszani a mérkőzéseket – írja az MTI.

 

Az okokat megérti ugyan, de – mint mondta – az üres lelátók előtt zajló összecsapásokat lélektelennek tartja.

„A légkör minden hónapban egyre inkább lehangol. Ülsz ebben a steril környezetben, távolságtartással és maszkban. Szörnyű!” – fogalmazott Hans-Joachim Watzke a Kicker magazinnak.

Az idény elején, a pandémiás helyzet némi javulásakor korlátozott számban beengedtek nézőket a stadionokba, így a dortmundiba is, de novembertől megint visszaállt a korábbi helyzet.

„Könnyeztem az örömtől, amikor nagyjából tízezer néző előtt játszottunk a Gladbachhal és a Freiburggal – és így voltak ezzel sokan mások is” – mondta Watzke, aki szerint a válság miatti gazdasági visszaesés később jelenik majd meg a számokban, de legalább a televíziós bevételek beérkeznek, és a közvetítések jóvoltából a nézők szórakozhatnak.

„A nézettségi adatok egyre inkább azt jelzik, hogy a labdarúgás egy kis szórakozást és örömet nyújt az embereknek ezekben a nehéz időkben” – tette hozzá.

A Dortmund 14 forduló után a negyedik helyen áll a Bundesligában.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Edzőt váltott az Union Berlin, Marie-Louise Eta ismét történelmet írt

Német labdarúgás
4 órája

Gálázva döntött Bundesliga-gólrekordot a Bayern, és már a következő fordulóban bajnok lehet

Német labdarúgás
15 órája

Rangadót nyert Dortmundban a Leverkusen; kiharcolta a győzelmet az RB Leipzig

Német labdarúgás
18 órája

Az Augsburg és a Hoffenheim nyeretlenségi sorozata is folytatódott

Német labdarúgás
2026.04.10. 22:26

Több mint 300 ezer euróba „került” az Union Berlin szurkolóinak ünneplése

Német labdarúgás
2026.04.09. 20:02

Rekordközelben a Bayern, a ráadásban nyerte meg a rangadót a Dortmund

Német labdarúgás
2026.04.04. 20:30

Gulácsi Péter is tagja a Brémába utazó lipcsei keretnek

Német labdarúgás
2026.04.03. 18:32

A bosnyákok kijutása után Demirovic fizeti a stuttgarti szurkolók sörét

Német labdarúgás
2026.04.02. 10:42
Ezek is érdekelhetik