Bundesliga: Menet közben tűnt el az akarat és a munkakedv – Dárdai Pál

S. B.S. B.
2023.05.18. 15:51
null
Dárdai elmondta, még sosem dolgozott ilyen csapattal (Fotó: AFP)
A Hertha BSC szombaton a Bochum ellen az „életben maradásért” lép pályára, hiszen ha nem nyer a találkozón, akkor már biztosan kiesik a Bundesligából. A berliniek vezetőedzője, Dárdai Pál a mérkőzés előtt beszélt a csapat jelenlegi helyzetéről és arról is, hogy milyen hozzáállásbeli változásokra lenne szükség.

„Nem szép egy szezon végén a saját játékosaimmal arról beszélni, hogy »kérlek, fuss már egy métert«, ezen muszáj változtatniuk – osztotta meg kritikáját a 47 éves edző. – Még sosem dolgoztam olyan csapattal, amelynél menet közben eltűnt az akarat és a munkakedv, egyszóval az alapvető dolgok. Két héttel ezelőtt a Stuttgart ellen még meg tudtuk mutatni ezeket az erényeinket, azonban egy hétre rá Kölnben már teljesen eltűnt mindez, ami számomra érthetetlen.”

„Tudjuk, hogy már nem a saját kezünkben van a sorsunk. A hétvégén sokat veszíthetünk, de éppen ennek kell feltüzelnie és mohóvá tennie bennünket. A negatív dolgokból pozitívat kell csiholnunk, erre kell most összpontosítani” – olvasható az rtl.de-n.

NÉMET BUNDESLIGA
A 33. FORDULÓ MŰSORA
Péntek
20.30:
Freiburg–Wolfsburg (Tv: Arena4)
Szombat
15.30: Hertha BSC–Bochum (Tv: Arena4) – élőben az NSO-n!
15.30: Hoffenheim–Union Berlin
15.30: Schalke 04–Eintracht Frankfurt
15.30: Werder Bremen–1. FC Köln
18.30: Bayern München–RB Leipzig (Tv: Arena4) – élőben az NSO-n!
Vasárnap
15.30: Mainz–VfB Stuttgart (Tv: Arena4)
17.30: Augsburg–Borussia Dortmund (Tv: Arena4)
19.30: Bayer Leverkusen–Borussia Mönchengladbach (Tv: Arena4)

A BUNDESLIGA ÁLLÁSA
1. Bayern München 32 20 8 4 89–34 +55 68
2. Borussia Dortmund 32 21 4 7 78–42 +36 67
3. RB Leipzig 32 18 6 8 57–38 +19 60
4. Union Berlin 32 17 8 7 48–34 +14 59
5. Freiburg 32 16 8 8 48–42 +6 56
6. Wolfsburg 32 13 10 9 56–44 +12 49
7. Bayer Leverkusen 32 14 7 11 55–44 +11 49
8. Eintracht Frankfurt 32 12 10 10 54–49 +5 46
9. Mainz 32 12 9 11 51–49 +2 45
10. 1. FC Köln 32 10 11 11 47–51 –4 41
11. Mönchengladbach 32 10 9 13 48–53 –5 39
12. Werder Bremen 32 10 5 17 50–62 –12 35
13. Augsburg 32 9 7 16 42–58 –16 34
14. Hoffenheim 32 9 5 18 43–54 –11 32
15. Bochum 32 9 4 19 36–71 –35 31
16. Schalke 32 7 9 16 31–65 –34 30
17. VfB Stuttgart 32 6 11 15 40–55 –15 29
18. Hertha 32 6 7 19 39–67 –28 25

 

 

Legfrissebb hírek

Továbbra is remekel hazai pályán a Freiburg; fontos mérkőzést nyert meg a St. Pauli; ikszelt a Stuttgart

Német labdarúgás
2026.02.22. 21:45

Két góllal vezetett a szünetben az RB Leipzig, de a ráadásban pontot mentett a BVB

Német labdarúgás
2026.02.21. 20:46

Meleg volt a végén a pite, de a Bayern München legyőzte a Frankfurtot

Német labdarúgás
2026.02.21. 17:41

Sorban dőlnek ki a Frankfurt játékosai

Német labdarúgás
2026.02.20. 18:59

Dárdai Pál: Olyan klubot akarunk, ahol mindenki egymás szemébe tud nézni

Labdarúgó NB I
2026.02.17. 18:02

Az első Bundesliga-idényében berobbant Said El Mala

Képes Sport
2026.02.17. 14:24

Gulácsi Péter megsérült, nehezen tartott otthon egy pontot a Leipzig

Német labdarúgás
2026.02.15. 19:39

Folytatódott a Heidenheim rossz sorozata

Német labdarúgás
2026.02.15. 17:25
Ezek is érdekelhetik