nemzetisport.hu 2016.10.22 15:20 Frissítve: 2016.10.22 21:38

Izgalmas hajrá után, nem kis szerencsével nyert a Hertha

A német labdarúgó-élvonalban a tabella állása szerint két élcsapat csapott össze egymással Berlinben, Dárdai Pál Herthája elképesztően izgalmas hajrá után győzte le a forduló előtt a második helyen álló 1.FC Kölnt. Kleinheisler László gólt lőtt a Darmstadtban, csapata 3–1-re megverte a Wolfsburgot, míg Szalai Ádám csereként lépett pályára a Hoffenheimben, amely nagyszerű győzelmet (3–0) aratott a Leverkusen vendégeként. 

Hertha-gólöröm Berlinben (Fotó: Reuters)

 

NÉMET BUNDESLIGA
8. FORDULÓ

Hertha BSC–1. FC Köln 2–1

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Hatvanezernél is több nézőt várt Dárdai Pál a tabella második helyén álló Köln elleni (tulajdonképpeni) rangadóra, és nem is kellett csalódni a Hertha szakvezetőjének, noha a célként kitűzött 62 ezres látogatottságot nem sikerült elérni.

ÍGY LÁTTÁK AZ EDZŐK

„Nagyon boldog vagyok, hogy győztünk – összegzi a Bundesliga honlapja Dárdai Pál Hertha-vezetőedző mérkőzés utáni szavait. – Kiválóan kezdtünk, de sajnos egy–nulla után nem voltunk képesek megszerezni a második gólt. Örülök, hogy az egyenlítésük után nem törtünk le, hanem erőt merítettünk a lelki tartalékokból. A hajrában történtekre kell építenünk. Óriási győzelmet arattunk, hiszen a Köln megint igazolta, hogy nagyon jó csapat.”

„Az első félidőben elmaradtunk a szezonban eddig nyújtott teljesítményünktől – értékelt a veretlenségüket elveszítő kölniek szakvezetője, Peter Stöger. – Nem voltunk elég szervezettek, rendre alulmaradtunk a párharcokban. A második félidővel viszont elégedett vagyok. Talán ha a szerencsénk, amely a korábbi mérkőzéseinken megvolt, ezúttal is a segítségünkre siet, elkerüljük a vereséget.”

A vártnál szintén sokkal jobban szereplő Kölnt négyezer szurkoló kísérte el, és egyáltalán nem szórakoztak jól az első félidőben, hiszen egyrészt csapatuk csak egy helyzetet tudott kialakítani, még a mérkőzés elején, a hazaiak meg két lehetőségükből egyet gólra váltottak.

„Természetesen” mindkét Hertha-ziccer a remek formában lévő Vedad Ibisevic nevéhez fűződik, aki elsőre belőtte magát, másodikra pedig a szokásos nemes egyszerűséggel vágta a jobb alsóba Mitchell Weiser beadását. 1–0!

Dárdai lehetőséget adott Salomon Kalounak is Valentin Stocker eltiltása miatt, a 31 éves elefántcsontparti játékos első bajnokiján lépett pályára ebben az idényben, de sok vizet nem zavart – ellenben a góllövőlistát vezető Anthony Modeste gólt szerzett, egy elképesztően nagy védelmi hibát követően. 1–1!

Dárdai beküldte Ibisevic és Kalou mellé Julian Schiebert, aki gólpasszal hálálta meg a lehetőséget, fejjel készített elő Niklas Starknak, aki szintén fejjel vette be a kölniek kapuját.

2–1-re nyert a Hertha, de nem csekély izgalmak végén, volt, hogy a hajrában egy támadáson belül lőtt kétszer is kapufát a Köln, amely még egy lökés miatt meg nem adott gólt is szerzett…

A Hertha most áll először ilyen sok (17) ponttal nyolc forduló után. Az eddigi élvonalbeli rekordja 16 pont volt (1970–71).

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

KLEINHEISLER LÁSZLÓ: GÓL!
Első gólját szerezte a magyar válogatott játékos a német élvonalban, csapata, a Darmstadt 3–1-re megverte a Wolfsburgot – részletek itt!

Leverkusen–Hoffenheim 0–3

Szalai Ádám a kispadon kezdett a vendégcsapatban, amelynek első igazi támadására a 15. percig kellett várni, akkor viszont Kerem Demirbay meg is szerezte a vezetést.

Addigra már emberelőnyben volt a vendégcsapat – éppen a tavasszal még a Hoffenheimben játszó Kevin Volland kapott piros lapot egy kontra szabálytalan megfékezéséért a 6. percben –, és ezt kíméletlenül ki is használta. Szalai a 65. percben lépett pályára. Csapata sorozatban a negyedik bajnokiját nyerte meg – ilyen legutóbb 2009-ben fordult elő vele –, és őrzi a veretlenségét.

Ingolstadt–Dortmund 3–3

A sereghajtó Ingolstadt vendége volt, így még sokkolóbb a megállapítás: már három forduló óta nyeretlen a Dortmund! Ezúttal azonban az egy pontnak is örülni kellett, hiszen a Borussia védelmi megingásait kihasználva a hazaiak kétszer is két góllal vezettek, nem kis szerencsével a hosszabbításig őrizték előnyüket – akkor azonban, a 91. percben Christian Pulisic befejelte az egyenlítő gólt. A szünetben becserélt fiatal amerikai a második dortmundi gólban is részt vállalt. A BVB több mint két év után szerzett bajnoki pontot kétgólos hátrányból.

Freiburg–Augsburg 2–1

Ha hazai pálya, akkor a Freiburg megingathatatlan: az újonc az idénybeli negyedik bajnokiját is megnyerte saját közönsége előtt. A második hazai gólt szerző Nils Petersen 13. alkalommal talált be a kispadról érkezve – ebben a kategóriában csak négyen jobbak nála a Bundesligában.

Bayern München–Mönchengladbach 2–0

Megerősítette vezető pozícióját a tabellán a Bayern München: az esti mérkőzésen a bajorok hazai pályán 2–0-ra megverték a Borussia Mönchengaldbachot.

A meccs már az első félidőben eldőlt: Arturo Vidal fejjel szerzett vezetést, majd Douglas Costa – az eddigi szokásaival ellentétben nem ballal, hanem jobbal – belőtte a másodikat. Jellemző a Borussia halvány játékára, hogy az első félidőben futballistái csupán egyszer értek labdához a Bayern tizenhatosán belül.

Carlo Ancelotti csapata a legutóbbi két bajnokiján döntetlent játszott, győznie ezt megelőzően legutóbb szeptember 24-én sikerült.

A Borussia régi nagy ellenfele a Bayernnek: az elmúlt 12 tétmeccsüket tekintve teljesen kiegyenlített a mérleg (4 győzelem itt, 4 ott, 4 döntetlen).

NÉMET BUNDESLIGA
8. FORDULÓ, szombati mérkőzések

Hertha BSC–1. FC Köln 2–1 (Ibisevic 13., Stark 74., ill. Modeste 65.)
Bayer Leverkusen–Hoffenheim 0–3 (Demirbay 15., S. Wagner 49., Zuber 60.)
Ingolstadt–Borussia Dortmund 3–3 (Cohen 6., Lezcano 24., 60., ill. Aubameyang 59., A. Ramos 69., Pulisic 91.)
Darmstadt–Wolfsburg 3–1 (Ben Hatira 25., Kleinheisler 68., San. Sirigu  76., ill. Gomez 60.)
Freiburg–Augsburg 2–1 (Philipp 60., N. Petersen 68., ill. Halil Altintop 84.)
Bayern München–Mönchengladbach 2–0 (Arturo Vidal 16., Douglas Costa 31.)

AZ ÁLLÁS 
  1. Bayern München 8 6 2 20–4 +16  20
  2. Hertha 8 5 2 1 14–9 +5  17
  3. Hoffenheim 8 4 4 16–10 +6  16
  4. 1. FC Köln 8 4 3 1 13–6 +7  15
  5. RB Leipzig 7 4 3 12–5 +7  15
  6. Borussia Dortmund 8 4 2 2 20–10 +10  14
  7. Eintracht Frankfurt 8 4 2 2 13–8 +5  14
  8. Freiburg 8 4 4 10–12 –2  12
  9. Mainz 7 3 2 2 14–12 +2  11
10. Mönchengladbach 8 3 2 3 10–12 –2  11
11. Bayer Leverkusen 8 3 1 4 11–12 –1  10
12. Augsburg 8 2 2 4 7–11 –4  8
13. Darmstadt 8 2 2 4 8–15 –7  8
14. Werder Bremen 7 2 1 4 9–18 –9  7
15. Wolfsburg 8 1 3 4 5–11 –6  6
16. Schalke 7 1 1 5 7–11 –4  4
17. Ingolstadt 8 2 6 7–17 –10  2
18. Hamburg 8 2 6 2–15 –13  2

 

2020.10.29 19:14:50

Német labdarúgás TÓTH ÁDÁM

Jupp Heynckes 2013-ban életet lehelt a Bayern Münchenbe – nem is akárhogyan.

2020.10.24 15:11:55

Német labdarúgás M. G.

Az idény egyik legrosszabbul elsült cseréje is kellett a lipcsei sikerhez • Gulácsi és Orbán végig a pályán volt.

2020.10.24 14:57:16

Német labdarúgás H. D.

Az Eintracht Frankfurt sem volt akadály • Sané és a 17 éves tehetség is betalált.

2020.10.23 11:06:59

Német labdarúgás TÓTH ÁDÁM

Effenberg: „Ha továbbjutunk, piros bőrnadrágban és cowboycsizmában táncolok az asztalon”   

2020.10.15 19:11:22

Német labdarúgás L. PAP ISTVÁN

BAYERN MÜNCHEN 3. RÉSZ A sorozat harmadik részében a döcögő nyolcvanas évekről esik szó, benne két magyar trénerrel.