Bundesliga: Ez edzői karrierem legsúlyosabb veresége – Dárdai

Vágólapra másolva!
2019.03.31. 09:43
null
Dárdai Pálnak továbbra sem megy az RB Leipzig ellen (Fotó: AFP)
Mint arról korábban beszámoltunk, a Hertha BSC szombat este 5–0-s vereséget szenvedett az RB Leipzig otthonában a Bundesliga 27. fordulójában. Így értékelt a találkozó után Dárdai Pál, a berliniek vezetőedzője.

„Ez edzői karrierem legsúlyosabb veresége. Most nagyon fájdalmas, nem kezdenék elemzésbe, azt most jobb, ha hagyjuk. Egy dolgot azonban nem árt tudni: nincs meg az a kvalitásunk, amely több másik csapatnak megvan, mindenért nagyon meg kell dolgoznunk. Ezen a héten több játékos is később érkezett meg a nemzeti együttesétől, a kezdőcsapatból csak egyikük tudott teljes edzésmunkát végezni velünk. Végső soron ez most nem volt egy jó csapat, hátul és elöl sem” – fogalmazott Dárdai Pál a Sky Sports mikrofonja előtt.

„A játékosok fejében sem volt minden rendben, úgy éreztem, azt gondolják, hogy semmi sem sikerül. Ha 8–0 lett volna az eredmény, akkor sem szólhatnék semmit.”

A magyar szakember a sajtótájékoztatón egészítette ki mondandóját. „Először is nagyon kényelmetlen most itt ülni és bármit is mondani. Másodszor pedig haza szeretnék menni, nyugodtan aludni, és átgondolni mindent, mielőtt olyat mondanék, amit később megbánnék vagy megsértenék valakit. Megtanultam már, néhány helyzetben nyugodtnak kell maradni. Nem is beszélek tovább, továbbadom a szót kollégámnak (Ralf Rangnicknak, az RB Leipzig trénerének – a szerk.), és csak annyit mondok, ma egy jó Lipcsét láttunk.”

A Dárdai vezette Herthának egyébként nem ez az első 5–0-s veresége, majdnem pontosan három évvel ezelőtt, 2016. április 3-án a Borussia Mönchengladbach elleni meccsen is ugyanilyen eredmény született.

Az RB Leipzig elleni meccsek különösen nem sikerülnek jól az utóbbi esztendőkben a fővárosi csapatnak, 2017 májusában 4–1-re, 2018 májusában 6–2-re kapott ki.

„Jó futballt játszottunk, pazar kezdése ez azoknak a nehéz heteknek, amelyek előttünk állnak. A 88. percig remekül védekeztünk, aztán majdnem kaptunk egy gólt, de végül az idény során ez volt a 14. kapott gól nélküli meccsünk. Ez a játékunk alapja, és bátorságot ad, hogy úgy játsszunk elöl, mint most” – értékelt Gulácsi Péter, a Leipzig kapusa.

NÉMET BUNDESLIGA
27. FORDULÓ

RB Leipzig–Hertha BSC 5–0 (Forsberg 17., Y. Poulsen 27., 56., 62., Haidara 64.)
DÉLUTÁNI EREDMÉNYEK

Borussia Dortmund–Wolfsburg 2–0 (Paco Alcácer 91., 94.)
Werder Bremen–Mainz 3–1 (Raschica 3., M. Kruse 36., 63., ill. Quaison 52.)
Freiburg–Bayern München 1–1 (Holer 3., ill. Lewandowski 22.)
Fortuna Düsseldorf–Borussia Mönchengladbach 3–1 (Hennings 6., 16., Stöger 12., ill. Zakaria 83.)
Nürnberg–Augsburg 3–0 (Ishak 52., M. Pereira 88., Lowen 92.)
KORÁBBAN

Hoffenheim–Bayer Leverkusen 4–1 (Belfodil 10., 61., S. Bender 51. – öngól, Kramaric 79., ill. Volland 17.)
VASÁRNAP
15.30:Hannover–Schalke (Tv:Sport2)
18.00:Eintracht Frankfurt–VfB Stuttgart (Tv:Sport2)

AZ ÁLLÁS
1. Borussia Dortmund 27 19 6 2 66–30 +36 63
2. Bayern München 27 19 4 4 69–28 +41 61
3. RB Leipzig 27 15 7 5 49–20 +29 52
4. Mönchengladbach 27 14 5 8 46–34 +12 47
5. Eintracht Frankfurt 26 13 7 6 51–30 +21 46
6. Werder Bremen 27 11 9 7 49–39 +10 42
7. Bayer Leverkusen 27 13 3 11 48–44 +4 42
8. Wolfsburg 27 12 6 9 44–41 +3 42
9. Hoffenheim 27 10 11 6 54–39 +15 41
10. Hertha 27 9 8 10 40–44 –4 35
11. Fortuna Düsseldorf 27 10 4 13 36–51 –15 34
12. Freiburg 27 7 11 9 38–43 –5 32
13. Mainz 27 8 6 13 28–48 –20 30
14. Augsburg 27 6 7 14 37–50 –13 25
15. Schalke 26 6 5 15 27–44 –17 23
16. VfB Stuttgart 26 5 5 16 26–56 –30 20
17. Nürnberg 27 3 7 17 22–52 –30 16
18. Hannover 26 3 5 18 24–61 –37 14

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik