Két leverkuseni gól foglalta gyászkeretbe a Dortmundot

Vágólapra másolva!
2014.08.23. 18:25
null
A Dortmund hazai pályán kapott ki (Fotó: Reuters)
A Bundesliga nyitó fordulójában a Borussia Dortmund 2–0-ra kikapott a Bayer Leverkusentől. A hazaiak az egész meccsen nem tudtak jó teljesítményt felmutatni, ezért a vendégek győzelme megérdemelt.

Érdekesen, egyúttal rekordot szállítva indult a mérkőzés. A Borussia játékosai kis túlzással még azt sem mondták, hogy éljen-éljen, és máris vezetett a Leverkusen.

Alig kilenc másodperc telt el a meccsből, amikor a középkezdés után Boenisch középre tette a labdát, Bellarabi kicselezte Gintert, majd 15 méterről estében a jobb alsóba lőtt. 0–1

Igazi hideg zuhany volt a nem túl meleg dortmundi délutánon, és az egész első félidőben folytatódott a vesszőfutás. A Dortmund erőtlenül, kiszámíthatóan játszott, jellemző, hogy helyzetbe sem került az első negyvenöt percben. Igaz, rengeteg volt a sérült Jürgen Klopp csapatában, de ez önmagában nem okozhatott volna gondot.

A Leverkusen ellenben harcosan játszott, a gólon kívül is több helyzetet ki tudtak kialakítani játékosai, a védelme pedig egy-két megingástól eltekintve kiválóan zárt.

A második félidőben sokkal agresszívabban játszott a Dortmund. Már odatették magukat a játékosok a párharcokban, nem adták olyan olcsón a bőrüket. Át is vette a játék irányítását a 60. perc környékén a hazai csapat, és egyre erősödött a nyomás a Leverkusenen. Nem tartott sokáig, mindössze tíz percig. A játék színvonala nem volt túl magas ezekben a percekben, rengeteg volt az eladott labda, tudatos akciókról még véletlenül sem lehetett beszélni.

Gyakran sírt a labda, és ezen még a cserék sem tudtak változtatni. A Leverkusen természetesen elégedett volt a gyorsan megszerzett előnnyel, inkább védekezett. Nem túlzás, hogy a mai Dortmund ellen ebbe sem kellett túl nagy erőket fektetnie, így is nyerni tudott. A legvégén még volt egy kis tűzijáték a vendégek kapuja előtt, hiába.

Sőt a 95. percben még egyet kapott a hazai gárda. Kitámadott a Dortmund, de eladta a labdát, Durm, Bellarabi megszerezte, középre játszott, ahol érkezett Kiessling, és egyből jobbal a léc alá vágta a második leverkuseni gólt. 0–2

A sárga-feketékre most egy jó kis elemzés vár, hogy miért kezdtek ilyen gyászosan hazai pályán, aztán az orvosság mielőbbi megtalálása, mert ez a teljesítmény nagyon kevés lesz. Az egyetlen pozitívum Dortmundban, hogy ezzel még csak egy meccs ment le a bajnokságból...

BUNDESLIGA, 1. FORDULÓ
BORUSSIA DORTMUND–BAYER LEVERKUSEN 0–2 (Bellarabi 1., Kiessling 95.)

AZ ÁLLÁS
1. Hoffenheim 1 1 2–0 +2 3
1. Bayer Leverkusen 1 1 2–0 +2 3
3. Hannover 1 1 2–1 +1 3
3. Bayern München 1 1 2–1 +1 3
5. Eintracht Frankfurt 1 1 1–0 +1 3
6. Werder Bremen 1 1 2–2 0 1
6. Hertha 1 1 2–2 0 1
8. Hamburg 1 1 0–0 0 1
8. 1. FC Köln 1 1 0–0 0 1
10. VfB Stuttgart 0 0–0 0 0
10. Paderborn 0 0–0 0 0
10. Mönchengladbach 0 0–0 0 0
10. Mainz 0 0–0 0 0
14. Wolfsburg 1 1 1–2 –1 0
14. Schalke 1 1 1–2 –1 0
16. Freiburg 1 1 0–1 –1 0
17. Borussia Dortmund 1 1 0–2 –2 0
17. Augsburg 1 1 0–2 –2 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik