Bundesliga: Coman duplázott, hátrányból felállva nyert a Bayern

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.15. 22:23
null
A két gólt szerző és egy gólpasszt adó Kingsley Coman volt a meccs embere (Fotó: AFP)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 22. fordulójában a Bayern München idegenben 3–2-re legyőzte az Augsburgot.

Szegény embert még az ág is húzza, az utóbbi időben a bajnokságban nemigen remeklő Augsburgnál sárga lapos eltiltás miatt hiányzott a csapatkapitány Daniel Baier, illetve sérülés miatt az első számú gólfelelős, Alfred Finnbogason (14 meccs, 10 találat) sem léphetett pályára.

A másik oldalon viszont James Rodríguez egymást követő harmadik bajnoki mérkőzésén lépett kezdőként pályára a münchenieknél – erre legutóbb októberben volt példa. Visszatért a kapuba Manuel Neuer is, aki azonban már a 14. másodpercben(!) gólt kapott. A kezdőrúgás után a hazaiak a bal oldalon vezettek támadást, a laposan középre adott labdába pedig Leon Goretzka ért bele szerencsétlenül – öngól, 1–0.

Múltidézés: a német élvonal leggyorsabb góljaihoz egyaránt kilenc másodperc kellett. 2014-ben Karim Bellarabi (Leverkusen) a Dortmund, 2015-ben Kevin Volland (Hoffenheim) a Bayern kapuját vette be ennyi idő alatt. Szalai Ádám 2013-ban, még a Mainz játékosaként 12 másodperc alatt szerzett gólt a Werder Bremen ellen.

A 17. percben jött az egyenlítés, Joshua Kimmich beadását Kingsley Coman lőtte laposan a kapuba, 1–1. Nem sokáig örülhetett a rekordbajnok, a 23. percben ugyanis Dzsi Dong Von kapott remek labdát a tizenhatoson belül, és a dél-koreai könyörtelenül a kapuba bombázott, 2–1.

A vendégek mezőnyfölénye az első félidő ráadásában érett újabb egalizáló góllá, Coman lapos lövése Gregor Kobel kapus lábai között gurult a kapuba, 2–2.

Nem sokkal a fordulás után, az 53. percben a francia szélső az előkészítő szerepét vállalta, szépen tálalt David Alaba elé, aki laposan kilőtte a bal alsó sarkot, 2–3.

A hátralevő időben a Bayern tartotta a labdát, újabb gólt is szerezhetett volna, ám maradt 2–3 a vége. A 90. percben megsérült Coman, a bal bokájára kapott egy rúgást. Lecserélni már nem tudták, mert mindhárom lehetőségét elhasználta Niko Kovac, így tíz emberrel fejezte be a meccset a München.

Érdekesség, hogy már 26 kapott gólnál tart a bajor együttes a jelenlegi szezonban. Az előző kiírásban 28 lett a vége összesen. És most van még további 12 forduló...

A Bayern München legközelebb kedden, a Liverpool vendégeként, a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében lép pályára. Ami biztos, ennél ott tempósabb, agresszívabb futballra lesz szüksége az együttesnek. Persze nem zárható ki, hogy pont emiatt nem adott ki magából mindent az Augsburg ellen.

A Borussia Dortmund hétfőn szerepel legközelebb a Bundesligában, így legalább addig már csak két pont a Bayern hátránya a tabellán.

A TALÁLKOZÓ GÓLJAI:

NÉMET BUNDESLIGA
22. FORDULÓ
Augsburg–Bayern München 2–3
(Goretzka 1. – öngól, Dzsi Dong Von 23., ill. Coman 17., 45+3., Alaba 53.)

SZOMBAT
15.30: Schalke 04–Freiburg
15.30: Hoffenheim–Hannover 96
15.30: VfB Stuttgart–RB Leipzig (Tv:Sport2)
15.30: Wolfsburg–Mainz 05
18.30: Hertha BSC–Werder Bremen (Tv:Sport2)

VASÁRNAP
15.30: Eintracht Frankfurt–Borussia Mönchengladbach (Tv:Sport2)
18.00:
Bayer Leverkusen–Fortuna Düsseldorf (Tv:Sport2)

HÉTFŐ
20.30: Nürnberg–Borussia Dortmund (Tv:Sport1)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Borussia Dortmund 21 15 5 1 54–23 +31 50
2. Bayern München 22 15 3 4 50–26 +24 48
3. Mönchengladbach 21 13 3 5 41–21 +20 42
4. RB Leipzig 21 11 5 5 38–18 +20 38
5. Eintracht Frankfurt 21 9 6 6 40–27 +13 33
6. Bayer Leverkusen 21 10 3 8 37–32 +5 33
7. Wolfsburg 21 9 5 7 32–30 +2 32
8. Hertha 21 8 7 6 34–31 +3 31
9. Hoffenheim 21 7 9 5 41–32 +9 30
10. Werder Bremen 21 8 6 7 36–32 +4 30
11. Mainz 21 7 6 8 23–33 –10 27
12. Fortuna Düsseldorf 21 7 4 10 25–39 –14 25
13. Freiburg 21 5 8 8 29–37 –8 23
14. Schalke 21 6 4 11 25–32 –7 22
15. Augsburg 22 4 6 12 31–40 –9 18
16. VfB Stuttgart 21 4 3 14 17–47 –30 15
17. Hannover 21 3 5 13 20–44 –24 14
18. Nürnberg 21 2 6 13 17–46 –29 12
Legfrissebb hírek

Kiütés a javából – a Bayern München tíz gólt vágott az Auckland Citynek a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
6 órája

Sallai Roland csapattársa lett Leroy Sané – hivatalos

Minden más foci
2025.06.12. 19:32

Jobe Bellingham a Dortmundhoz igazolt – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.10. 14:40

Klub-vb: tökéletesen esélytelen a 2014-es bronzérmes a C-csoportban

Klub-vb
2025.06.08. 18:06

Szabics Imre a továbbiakban is az Augsburg másodedzője lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.06. 17:07

Klausz Milán visszatér Zalaegerszegre, Gattuso távozott a Hajduk Splittől

Minden más foci
2025.06.05. 09:23

Támadót igazolt a Chelsea, a Real Madrid is csatárt nézett ki magának, a Barca az Espanyoltól vesz kapust

Minden más foci
2025.06.04. 23:38

Lipcsében döntöttek, Gulácsi Péter és Willi Orbán is új klubot kereshet magának – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.06.02. 12:51
Ezek is érdekelhetik