Bayern: Nehéz lesz megismételni az előző, sikeres idényt – Flick

MTI/V. J.MTI/V. J.
2020.10.20. 17:31
null
Flick eddig elégedett az új idényben látottakkal (Fotó: AFP)
A Bundesligában szereplő Bayern München vezetőedzője, Hansi Flick szerint rendkívül nehéz lesz megismételni csapatának előző, rendkívül sikeres idényét, amikor a csapat mind az öt lehetséges trófeát elhódította, hiszen a bajnoki cím mellett a Német Kupát, a Bajnokok Ligáját, valamint a hazai és az európai Szuperkupát is megnyerte.

 

„A lehető legsikeresebbek akarunk lenni, de a közelmúltban látott legjobb szereplés megismétlése rendkívül nehéz lesz. Különösen a Bajnokok Ligájában van sok nagyon jó ellenfél” – nyilatkozta Flick a BL-csoportkör első meccse előtt, amelyen az Atlético Madriddal találkoznak.

Az előző idény után több játékos távozott a német klubtól, köztük Thiago Alcantara, Ivan Perisic és Philippe Coutinho, érkezett viszont Leroy Sané, Marc Roca és Douglas Costa is.

„Ez már nem ugyanaz a keret, mint az előző idényben, és minden csapatnak megvannak az erősségei és a gyengeségei. Amit most látok, azzal elégedett vagyok – mondta a szakvezető.

Hozzátette, csak egy hetet tudott együtt edzeni a teljes csapat, de a mostani kerettel több a variációs lehetősége, ennek ellenére nagyon fontos, hogy ne legyenek sérültjeik.

Jelenleg csak Sané nem állhat Flick rendelkezésére, Joshua Kimmich, aki második gyermeke születése miatt kihagyta szombaton az Arminia Bielefeld ellen 4–1-re megnyert bajnoki meccset, kedden ismét edzésbe állt.

A szerdai BL-meccsről az edző úgy vélekedett, egyenlő esélyekkel és azonos feltételekkel várja a két együttes. Kollégájáról, Diego Simeonéról megjegyezte, az elmúlt kilenc évben kiemelkedő munkát végzett, s csapatának a pályán nyújtott produkciója azt tükrözi, amit ő képvisel, a szenvedélyt.

Legfrissebb hírek

Frank Schmidt német rekorderként búcsúzik az idény végén a Heidenheimtől

Német labdarúgás
13 órája

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
21 órája

A Bayern játékosai szerint domináltak, a madridiak viszont úgy gondolják, hogy közel voltak a müncheniekhez

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:19

Kane csak gólpasszig jutott, a Bayern kettővel nyert az Atlético otthonában

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:52

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50

Bundesliga: Schäfer végig a pályán volt, döntetlent játszott az Union

Német labdarúgás
2026.11.01. 19:32

A Bayern támadóját már meg is műtötték a szombati rangadó után – tavasszal térhet vissza

Német labdarúgás
2026.11.01. 13:54

Sokba került Kane kihagyott büntetője, a Bayern nem tudta legyőzni a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.31. 20:31