Ballack kezdett, a Leverkusen rangadót nyert

Vágólapra másolva!
2011.01.28. 22:29
null
Leverkuseniek egymás nyakában a Hannover ellen megnyert rangadón (Fotó: Action Images)
A Leverkusen 2–0-ra hazai pályán megverte a Hannovert a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában. A hazaiak ezzel hatpontosra növelték előnyüket a tabella második helyén a címvédő Bayern Münchennel szemben.

Rangadót rendeztek péntek este a Bundesligában: a tabella második helyén álló Leverkusen a harmadik Hannovert fogadta a BayArenában. A hazaiaknál 139 nap után kapott helyet a kezdőcsapatban Michael Ballack, aki a múlt héten tért vissza sérüléséből.

A találkozót a Leverkusen kezdte jobban, és néhány helyzet után a 21. percben a vezetést is megszerezte. Stefan Kiessling harcolt a tizenhatos vonalánál a labdáért, amely végül az érkező Arturo Vidal elé került, aki állítás nélkül kilőtte Ron-Robert Zieler kapujának bal alsó sarkát. 1–0

A folytatásban is a hazaiak játszottak veszélyesebben, uralták a mérkőzést. A 39. percben Renato Augusto vállalkozott lövésre távolról nagy erővel, de a labda középre szállt, így Zieler menteni tudott.

A 42. percben már nem tudta elkerülni a második hazai találatot a vendéggárda. Gonzalo Castro nagyszerűen indította Simon Rolfest, aki átvette a labdát, majd a kapuba lőtt. 2–0

A második félidő elején is a Leverkusen játszott fölényben, de a Hannover szép lassan kezdte átvenni a meccs irányítását. Az 58. percben Didier Ya Konan megkerülte Sami Hyypiät, és már René Adlerrel volt szemben, de csúnyán fölé lőtt.

Tíz perccel később még közelebb állt a szépítéshez a 96: Steve Cherundolo kiválóan tekerte középre a labdát a teljesen üresen hagyott Mohammed Abdellaoue felé, aki tisztán fejelhetett kapura, de nem volt elég pontos.

A 72. percben Christian Schulz elvitte a labdát a bal szélen, majd nagyszerűen meghúzta a védő mellett, és kapura tüzelt. Adler bravúrosan védte a próbálkozást.

Két perccel később majdnem a hazaiak találtak be: labdaszerzést követően Renato Augusto kapott jó indítást, s megpróbálta átemelni a labdát Zieleren, aki nagyszerű mozdulattal mentett.

A folytatásban sem született több gól, így a Leverkusen az első félidőben szerzett gólokkal 2–0-ra megverte a Hannovert, és biztosan őrzi második helyet a tabellán.

AZ ÁLLÁS
1. Borussia Dortmund 19 15 2 2 43–12 31 47
2. Bayer Leverkusen 20 11 6 3 41–29 12 39
3. Hannover 20 11 1 8 28–30 –2  34
4. Bayern München 19 9 6 4 37–22 15 33
5. Mainz 19 11 8 30–21 9 33
6. Hamburg 19 9 3 7 29–28 1 30
7. Freiburg 19 9 3 7 28–28 0 30
8. Hoffenheim 19 6 8 5 35–26 9 26
9. Eintracht Frankfurt 19 8 2 9 24–25 –1  26
10. Schalke 19 7 4 8 26–25 1 25
11. Wolfsburg 19 5 8 6 26–26 0 23
12. Nürnberg 19 6 5 8 23–30 –7  23
13. Kaiserslautern 19 6 4 9 29–33 –4  22
14. Werder Bremen 19 6 4 9 25–39 –14  22
15. 1. FC Köln 19 5 4 10 22–34 –12  19
16. St. Pauli 19 5 4 10 20–34 –14  19
17. VfB Stuttgart 19 4 4 11 34–36 –2  16
18. Mönchengladbach 19 3 4 12 28–50 –22  13
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik