Hiába áramtalanította a VAR-monitort egy maszkos drukker Dárdaiék meccsén

2026.03.09. 12:17
null
A kerítésen zöld maszkban az elkövető, a sötét monitor előtt a játékvezető (Fotó: Imago Images)
Egy maszkot viselő szurkoló kihúzta a konnektorból a pályaszéli VAR-monitort a vasárnapi Münster–Hertha BSC német másodosztályú labdarúgó-mérkőzésen – amelyen a vendégeknél játszott Dárdai Márton –, hogy így tiltakozzon a technológia alkalmazása ellen.

 

A hazai klub közlése szerint a játékvezető éppen egy lehetséges büntetőt ellenőrzött a képernyőn, amikor a lelátóról érkező ismeretlen drukker áramtalanította a monitort. A tv-felvételek alapján a tettes fehér overált és egy zöld símaszkot viselt, s dolga végeztével visszamászott a hazai szurkolók közé. Az esetről szintén beszámoló német Bild fotója alapján pontosabban elképzelhető, hogy mi is történt pontosan.

Akciója nem akadályozta meg, hogy a bíró 11-est ítéljen a házigazdák ellen, a videóasszisztens játékvezető ugyanis döntött és az ítéletet tudatta a pályán dolgozó kollégájával.

A münsteriek közölték: nagyon sajnálják, ami történt és mindent el fognak követni, hogy azonosítsák az elkövetőt vagy elkövetőket, a jövőben pedig megakadályozzák a hasonló eseteket.

„Az első vizsgálatok szerint előre eltervezték az akciót” – írta honlapján a klub.

A német médiában terjedő fotó azt mutatja, hogy a hazai szurkolók egy olyan molinót feszítettek ki, amelyen a „Húzd ki a VAR-t”-felirat volt olvasható.

A münsteriek csapatkapitánya, Jorrit Hendrix egyáltalán nem ítélte el a történteket.

„Ez azt mutatja, hogy a szurkolók átélik az eseményeket, és mindent elkövetnek a győzelemért” – mondta a televízióban. – „Ha tudnak valamit tenni, hogy befolyásolják a történéseket, megteszik. Teljesen megértem és szerintem ez jó.”

Németországban a 2017-es bevezetése óta ellentmondásos a VAR megítélése. Sokak szerint túl sokszor megszakítja a játék folyamatosságát és nincs rá szükség.

A vasárnapi mérkőzést a vendég Hertha nyerte 2–1-re, a magyar válogatott Dárdai Márton végigjátszotta a találkozót. A szokatlan eset a berliniek első gólja előtt történt.

 

 

Legfrissebb hírek

Öngyilkos lehetett az egyik legjobbnak tartott videobíró, aki lemaradt a vb-ről

Foci vb 2026
2026.07.13. 15:07

„A szabály az szabály, de ne öljétek meg a játékot” – vélemények Embolo kiállításáról

Foci vb 2026
2026.07.12. 10:52

Pierluigi Collina: Senki sem befolyásol minket!

Foci vb 2026
2026.07.09. 09:10

A FIFA szerint helyes volt elvenni a horvátok drámai gólját, itt a magyarázat!

Foci vb 2026
2026.07.03. 13:34

Modric a vb-kiesés után: Ha a másik oldalon történik, a VAR-t nem használják

Foci vb 2026
2026.07.03. 09:09

Jelzett a chip a labdában: ezért fújták vissza a horvátok gólját a 103. percben – videó

Foci vb 2026
2026.07.03. 05:26

„Ha ez szabálytalan, akkor az Arsenal nem lenne bajnok” – Klopp a németek elvett góljáról

Foci vb 2026
2026.06.30. 04:16

A VAR kiugrott kávézni – kiakadt a ghánaiak kapitánya az angolok elleni meccs után

Foci vb 2026
2026.06.24. 12:11